2018. július 25., szerda

Bicikliút a Dunakanyarban


Nyári melegben, délben indultunk útnak Sződliget Yacht Club mellől. Innen ugyanis egész Szobig a Duna mellett vezet a biztonságos Eurovelo 6 kerékpárút. Vác környékén a forgalma meglehetősen nagy, kerülgettük a gyalogosokat, nem győztünk kitérni a szembejövő kerékpárosok elől.
Hangulatos Duna parti terasz Verőcén.
Verőce után azonban már egész kellemes állandó tempóban lehetett haladni. 
Nagymarosról megcsodáltuk a Visegrádi várat és a Salamon tornyot.
A forróságot enyhítette a menetszél, no meg a sok fa. Csaknem végig árnyékban vezet az út, barátságos falvak, zöldellő hegyek és a Duna most hihetetlen kék csíkja között. 
Zebegényi házak a bicikliút mentén
Egy ponton elvesztettük az út folytatását, meglepve tapasztaltuk, hogy ez bizony a szobi rév, innen már nincs bicikliút. 
Valódi magyar marha család Szob egy falu széli telkén. Persze, ha mindkét szarvat viselő tehén, akkor nem is igazi magyar család. Nagy marhák lennének akkor!
Földutakon közelítettük meg az Ipoly folyót, mely épp itt ömlik a Dunába. 
Réti - iszalag fekete fehérben. Aki szerint színesben szebb lenne, nézegesse ITT
Réti iszalagtól kéklő mezőkön haladtunk, majd fürödtünk egyet a Dunában. 
Az Ipoly folyó, háttérben egy vasúti híd
Végül a biciklit a parton tolva jutottunk vissza a révig.
Homokos Duna part
Innen újra nyeregbe pattantunk, és két és fél óra alatt lenyomtunk a 35 km-t visszafelé. Közben persze nem hagytuk ki a naplementében sétálást az ártéri fák között, no meg a vízben kerekezést sem. 
Naplemente - végre színesben
Vác után letértünk kicsit a kerékpárútról, és megpróbáltunk a part mentén, a fák közötti ösvényen közlekedni, de sajnos sok kidőlt fa állta utunkat.
Ilyen a terep, ha letérsz az útról. kerékpárral járhatatlan
Így egy kis kóborlás után visszatértünk az Eurovelo 6  útra, és hamarosan elértük Sződligetet.
Ha a képekre színesben lennél inkább kíváncsi ezen a linken megnézheted. 


3 megjegyzés: