Gaja-patak

A Gaja-patak szurdokvölgye és a Római-fürdő már régóta szerepel a bakancslistámon, így a téli szünetben néhány fotóstársammal felkerekedtünk, hogy bejárjuk a Jásdról Bakonynánára vezető kék jelzést, és remélhetőleg fotózási lehetőségekben gazdag, ámde viszonylag rövid túrát tegyünk meg.

Jásd központjában, a karácsonyi betlehem és a malomkeréknyi adventi koszorú előtt  valóban meg is találtuk hatalmas táblákra kiírva a Római-fürdőhöz vezető útjelzést, de mi kicsit lejjebb, egy vendégháznál parkoltuk le a kocsit, azt remélve, hogy ott kapunk bemelegítőnek egy kis forralt bort. Nos, se vendéglő, se forralt bor árusító hely nincs a faluban, így  kicsit csalódottan, de azért vidáman vágtunk neki az útnak a gyönyörű, deres decemberi délelőttön. Az első méterek után megtorpantunk és tanácstalanul néztünk egymásra: Na ki meri elővenni elsőnek a fényképezőgépét? Tudtuk, ha már most elővesszük, nem érünk az út végére. Végül nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, kiszabadulva a városból elvarázsolt minket a természet szépsége és a háttérben a falusi hangulatot megerősítő kakaskukorékolás és a kutyák nem szűnő ugatása.

Hamarosan rájöttünk (illetve csak Andris jött rá, mi meg hümmögtünk), hogy rossz úton megyünk, úgyhogy GPS segítségével visszataláltunk a kék jelzésre, közben tovább gyönyörködtünk a párás fehér időben!

Pár 100 méter után elértük a Jásd-Szentkúton a Szűz Mária kápolnát, ahol ismételten több időt töltöttünk egy átlag kirándulónál. Ez a hely hazánk egyik legrégibb és legjelentősebb kegyhelye, ahova ma is sokan elzarándokolnak. A hely történetét így írja le a jásdi Római Katolikus Plébánia: 

"Péter remete (Jásdi Péter) vezekelt itt nagy bűnéért. A "hegyre" járt imádkozni, de a nagy szárazság kiszárítja a patakot ahonnan inni szokott. Egyik éjjel álmában Szűz Mária, karján a kis Jézussal megmondja hol ásson, ahol majd vízforrásra talál. Egész héten dolgozik, eredménytelenül, és szombaton, amikor kimerülve a kidobált földre ülve a rózsafüzért imádkozza, a rózsafüzér Mária-érme beleesik a kiásott gödörbe, ahol jó víz fakad föl, mely alatt fénylőn tündöklik az érmen Szűz Mária. Jásdi Péter jónak ízlelve a vizet felfut Tésre, hívja az embereket, hogy olthatják már szomjukat, de a csodát is elmondja. A kúthoz jövők között egy sánta is van, akinek a víztől meggyógyul a lába. Azóta jár ide béna és néma, a sok-sok Mária-tisztelő messze földről és ezután alakul ki Jásd község, Jásdi Péter nevéről Jásdnak nevezve."

1837-ben Gróf Zichy István segítségével épül meg a mai kápolna.

Elhagyva a kegyhelyet napsütötte réteken vezetett végig az út, ahol az enyhe lankák tetején álló erdő fái között átsütő nap érdekesen csíkozta a terepet. Próbáltuk lencsevégre kapni, nekem sehogy sem sikerült, így aztán inkább a növényekre koncentráltam. Laci azonban remek fotót készített!

Épp azon tűnődtünk, hogy a terep egyre laposabb és kopárabb, sehol egy fa, sehol egy kis mélyedés, amit szurdoknak lehetne nevezni!  Sőt a patak is távolabb folyt már tőlünk, amikor az út váratlanul kanyarodott egyet, és épp az előbb hiányolt viszonylag magas vízállású folyamon vezetett keresztül. Kicsit kétkedve néztük a hídnak éppen nem nevezhető fatörzset, de nem volt választásunk! Végül mindannyian száraz lábbal és fényképezőgéppel jutottunk át a túlpartra.

Rövid erdei séta után elértük a Római-fürdő pihenőt, ahol a téli déli surló fényekben kattintgattunk.

Még mindig sehol egy vízesés, sehol egy szurdok! Végül a jelzésről letérve a patak mentén haladtunk tovább, és kb. 200m után a táj valóban izgalmassá vált. Hatalmas sziklafalak meredeztek a patak másik partján, kutyán vágyakozva nézte, szeretett volna felmászni a tetejére.

Igazi, vadregényes vidékké változott a táj szinte egyik pillanatról a másikra. Sajnos itt véget is ért az út, sehogy sem tudtunk erre tovább menni, a víz és a szikla teljesen összezárt.

Felülről kell megközelíteni a vízesést! Az előbbi pihenőig már nem mentünk vissza, helyette egy hatalmas kidőlt fatörzsön másztunk át a másik partra, ahol a meredek hegyoldalon felkapaszkodva elértük a kék jelzést. Nekem nem sikerült fentről látványos képet készíteni, jó néhány fa lógott be a képbe, olyan merész pedig nem voltam, hogy a sziklák peremére is kimásszak. 

Az igazi fotós egy jó képért bármire képes!

Így beértem az alábbi képpel:

Készül a portré:

Végre elértük a vízesést, ahol számtalan kiránduló fotózkodott, úgyhogy nem volt egyszerű olyan képet készíteni, ahol nem látszik a rengeteg ember.

Egy utolsó pillantást vetettünk a vízesésre, aztán megtanácskoztuk, hogy mit is tegyünk a továbbiakban, lévén hamarosan ránk sötétedik és 4 és fél óra alatt még csak az út 2/3-át tettük meg (alig 4 km).

1 hét múlva befagyott a vízesés

Végül a visszaút mellett döntöttünk, sőt az alternatív útvonalként megjelölt tanösvényt is elvetettük, többen nem bíztak a modern technika vívmányaiban (GPS) és már látták magunkat, amint sötét erdőben, farkasordító hidegben bolyongunk Jásd és Bakonynána erdeiben. 

Így aztán a lemenő nap kíséretében szépen visszaballagtunk az autóhoz.

Csodálatosan szép út, mindenkinek csak ajánlani tudom. Normál emberi halandó számára néhány órás kellemes sétát jelent, gyerekekkel és fotósokkal azonban nem árt több napos hideg élelmet is csomagolni! :)