2015. november 11., szerda

Selyemkóró, avagy vaddohány

Ki hitte volna, hogy ez a kedves kis vattacsomó egy agresszíven terjeszkedő, Észak-Amerikából behozott, tájidegen özönnövény? 
Eredetileg a textilipar számára hozták az országba. Kísérletek történtek kaucsuktartalmú tejnedve gyógyszeripari hasznosítására is,  de végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mivel a növény minden talajon remekül megél, gyökérzete akár két méteres mélységben is behatolhat a mélybe, sajnos kiszorítja az őshonos növényfajokat. Erdőtelepítéseknél a csemeték fejlődését gátolja. Ráadásul virágzásakor elcsalogatja a méheket más növényektől (pl. napraforgó).
A
Sok kis zöld "papagáj" ül egy selyemkóró száron. A növény minden része mérgező, csak a virágporból készült méz fogyasztható.  Őshazájában hashajtó-hánytató és köptető tulajdonsága miatt alkalmazták.

Más vélemények szerint kifejezetten előnyös a telepítése homokos talajokon, ahol más növény amúgy sem él meg. Hamar megköti a homokot, július-augusztusban nyíló hússzínű virágai szépen díszítenek, és vonzzák a méheket. A selyemfűméz különlegesen illatos és intenzív ízű méz, pollentartalma alacsony, így allergiások is fogyaszthatják. Mint a legtöbb méz, gyulladásgátló és vérnyomás szabályozó hatású.




A magok repítőszőreikkel nagy távolságokat is meg tudnak tenni. A talaj tetején ugyan csírázási arányuk kicsi, de ha bejutnak a talaj mélyére, akkor szinte biztos, hogy növény fejlődik belőlük. Utána pedig szinte lehetetlen kiirtani.


Én mindenesetre nem tudtam betelni a látvánnyal, amit az őszi meleg szellőben lobogó fehér pihék jelentettek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése