2014. június 30., hétfő

Hollókő ördöge

Az a kalandos gondolatunk támadt a lányommal, hogy ellátogatunk Hollókőre, megszemléljük a várat és a világörökség részeként jegyzett falut. Ez még nem lenne igazán kalandos, de mindehhez magunkkal visszük a kutyánkat is. Gondoltuk, ha először jól kifutja magát az erdőn és a réteken, már jól fogja viselni a falubeli sétát is. A terv nem is volt rossz, de valószínűleg Dézibe bújtak azok a kis ördögfiak, akik annak idején felépítették Hollókő várát. 
Mint ismeretes, a legenda szerint a környék akkori ura, Kacsics András szemet vetett a szomszéd földesúr gyönyörű feleségére. Elképzelése szerint a nő meghódításának leggyorsabb módja, ha elrabolja, és saját várában meggyőzi jellemének kiválóságáról.  Valószínű az asszonyka nem osztotta véleményét, és boszorkánydajkája szövetséget kötött az ördöggel. Az ördög fiait holló képébe bújtatta, s azok egyenként hordták el a börtönvár falait, és a szemköztes Szárhegyen felépítették Hollókő várának ötszögletű tornyát. 
Az évszázadok során minden tulajdonos saját igényei szerint egészítette ki a várat.
Az eleinte csak az ötszögletű öregtoronyból és azt övező pártázatos kőfalból álló várat egy nagyobb területű alsó várral egészítettek ki. A kisméretű kaputornyot mély farkasverem és felvonóhíd védelmezte.
A vár tulajdonosai között tudhatjuk Csák Mátét is, aki a legenda szerint a vár kútjában rejtette el vagyonának egy részét.
Sok hősi történet olvasható a magyarokról, amint utolsó vérükig védelmezik a török ellen a várat (ld Eger). Nos ezen dicső történetekhez nem csatlakozhat ez a vár. Ali, budai pasa 1552-ben hatalmas sereggel közeledett a vár felé, mely láttára a  csekély létszámú keresztény katona kardcsapás nélkül megfutott.  A vár visszafoglalására 1593 őszén került sor, amikor a hadászatilag fontos Fülek eleste után a török is harc nélkül feladta. Úgy tűnik sem a török, sem a magyar nem becsülte sokra a vár védelmi szerepét, talán ez lehetett az oka a minimális védelemnek.
Mint tudjuk, a törökök kiűzése után a feleslegessé váló egykori végvárakat Habsburg Lipót császár és király parancsára sorban felrobbantották. Ezért látható Magyarországon olyan kevés épségben megmaradt vár. Ennek ellenére Hollókőn erre nem ekkor, 1701-ben került sor, hanem csak 1711-ben, bár a Rákóczi-szabadságharcban sem játszott szerepet.  (forrás: Múlt-kor történelmi portál)

Nos, most a kutyánk úgy gondolta, hogy a felépített várból neki kell a történelem során felgyűlt ellenséges szellemeket és a látogatókat kikergetni. Mivel ehhez túlságosan kicsinek érezte magát, cselt eszelt ki: az első adandó alkalommal meghempergett egy rendkívül illatos ürülékben, ezt 1 cm vastagon szétterítette a hátán, majd boldogan vágtázott a vár felé, teljesítendő  feladatát. Valószínű annak idején a török kereskedőnek álcázott magyar katonák sem tudták jobban kiűzni a várból a török bitorlókat,  mint a kutyánk bőrébe bújt rendkívül illatos ördöng. Legnagyobb meglepetésünkre terve sikerrel járt: a várat felújítják, őszig nem lehet látogatni!
A kutyát egy szénacsomóval alaposan lecsutakoltam, majd mit volt, mit tenni, elindultunk a vár lábához, megkeresni a várkút forrást, ahol egyrészt megtalálhatjuk Csák Máté elrejtett kincsét, másrészt patyolattisztára fürdethetjük a  kutyát. 
A kincset nem találtuk meg ugyan, de a forrás környéke is felújítás alatt áll. Hangulatos kis erdei pihenőparkot építenek a környékén, sziklapadokkal, kőlépcsőkkel. Most minden csupa sár volt, a hideg víz alatt Dézi bánatos és értetlen szemekkel nézett ránk, szerintem távozott belőle a fent említett ördög. 
Így már megnyugodva vettük az irányt a falu felé a békés erdei utakon. A faluban újabb meglepetés fogadott. Épp felújítják a utcákat, a házak nagy része megközelíthetetlen volt. Íme az építkezés hangulata:
Azért néhány múzeumba betértünk, többek között megnéztük a nyomdamúzeumot, ahol a nyomdászat mesterségéről hallhattunk érdekes előadást, és megszemlélhettünk régi kézi és félautomata nyomdagépeket, megnézhettük a betűszedő dobozt, a winklert, és nyomtathattunk magunknak  saját kezűleg egy képet is a várról. Mindezt kutyánk szívtépő vonyítása közben, mivel őt kapu elé kötöztük, nehogy utánunk jöjjön a múzeumba. 
Az 1909-ben nagy tűzvész ütött ki a faluban. A tűzvész után újjáépítették a falut, de az addigi fából épült zsúpfedeles parasztházakat felváltották a cseréptetős, kőalapra épült vályogházak, melyek talán jobban ellenállnak lángoknak. A régi építkezési stílust azonban amennyire csak lehetett, megtartották. A házak azóta is fennmaradtak, és az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Az Ófaluban 67 ház élvezi a műemlékvédelmet.
A kontyolt nyeregtetős parasztházak homlokfalát jellegzetes, faragott, díszített faoszlopok és tornácok szegélyezik. A hagyományos palóc ház három helyiségből áll: középen található a pitvar, azaz a konyha, az utca felé nyílik a tisztaszoba, ahol a ház ura lakott a családjával, hátrafelé pedig az éléskamra. Itt tárolták a gabonát, és ez volt az idősebb családtagok lakóhelye is. Ha a gyerekek megházasodtak, az utcára néző első ház mögé egy újabb épületet emeltek.
Mindezek után itt volt az ideje kipihenni a fáradalmainkat, ezért kiültünk a falu határában a bálákban álló szalmák tövébe, és gyönyörködtünk a táj szépségében.
Szalmabálák felhőkkel

Kamillával szegélyezett búzamező

Gyakoroltuk a távolbanézést, mivel az jót tesz a szemnek.
A pihenő után ellátogattunk a közeli Szécsénybe, ahol az egykori várat a monda szerint alagút köti össze Hollókővel.  1552 nyarán Szécsény várát Árokháti Lőrinc várkapitány védte a török ellen.   A vár őrsége még a száz főt sem érte el, és napról napra fogyott. A katonák félelmükben elszökdöstek. Végül csak kilenced magával maradt a kapitány. Mivel olcsón nem akarta adni a várat, a megszökött embereinek ruháját kitömette szalmával, és a bábukat a falakra állíttatta. Ezt a cselt azonban a törökök észrevették, és rohamot indítottak. Az ostromlóknak sikerült elfogni Árokhátit és embereit, akik a várból kifelé vezető alagúton igyekeztek elmenekülni. A legendák szerint az egyik titkos alagút Hollókő várába vezetett.
Remélem hamarosan elkészül az elkezdett felújítás, és teljes popájában is megtekinthetjük ezt a gyönyörű falut!

4 megjegyzés:

  1. Szegény Dézike. Mit műveltél vele? Lecsutakoltad, megfürdetted

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszett az élvezetes idegenvezetés, a szép képekkel!

    VálaszTörlés
  3. Csodásak a fotók, a kutyus pedig végre talált valami igazán büdöset... :)
    Nekem az országnak az a része fehér folt, és régóta szeretnék arrafelé csavarogni egy kicsit.

    VálaszTörlés