Őz a hódos tónál

Már több, mint egy hete nem voltam a hód családnál, bár sejtettem, hogy a forró szombat délután nem a legjobb látogató idő, de tudtam, hogy ha most nem megyek, akkor talán csak több hét múlva lesz újra lehetőségem kinézni. Így kimentem. Nagyon érdekelt, hogy áll az a kiszáradt tó, ami mellett először pillantottam meg legelészni hód anyát. Akkor még a megzavart falatozásából a közeli víz  biztonságába menekült. A júniusi aszály a tavat sem kímélte,  kiszáradt. Később az esőzések után a sziget talaja ugyan meglepően száraz maradt, a hegyekben eső, majd lezúduló víz azonban elég volt ahhoz, hogy megemelje a Duna szintjét, és amikor legutóbb ott jártam, azt láttam, hogy a víz határozottan csordogál a Duna fő ágából ebbe az öbölbe. 

Valóban, mostanra csaknem teljesen ellepte a területet a víz, még a part menti növények között is tocsogott a Duna. Szemmel láthatólag az ott töltött pár óra alatt is emelkedett a vízszint. 

Ennek ellenére nem találkoztam itt hód barátaimmal. Körbejártam a tavat, és az öböl Duna felé nyitott végén láttam egyet a víz alá merülni. 

A gáton a tavat a Dunával összekötő hódjáratoknak egyre kisebb szárazföldi részen kell átvezetniük. Tehát egyre biztonságosabb lesz az átkelés errefelé. 

Az egyik part menti fára hatalmas szárnycsapásokkal egy szürkegém telepedett. Sokáig néztük egymást. 

A vízi kányafüvet szívesen legelte a hód. 

Átballagtam a szomszédos kis tóhoz. Itt is megemelkedett a vízszint, a hódlakások bejárata már félig víz alá került. 

Jó darabig várakoztam, hátha mutatkozik valami mozgás a környéken. Már épp kezdtem elveszíteni a hitemet, amikor a szemközti part erdejében zörögni kezdett az avar. Valójában képtelenség halkan közlekedni az erdőben. A száraz falevelek csördése még egy halottat is felriasztana álmából. Figyeltem, mi járhat arra? Talán egy errefelé sétáló kutyája? 

Aztán megpillantottam az ágak között. Egy őz!

Első gondolatom az volt, hogy becserkészem, de rájöttem, ha ő nem tudott nesztelenü lépkedni, én biztos nem leszek erre képes. Így reménykedtem, hogy arrafelé jön majd, amerre a leshelyemről lencsevégre kaphatom. 

Nincs is olyan távol!

 Szerencsém volt. Legelészett, közeledett, legelészett, közeledett. Már félig kidugta a fejét, na, na, most fog kilépni elém teljes valójában.

Izgatottan vártam, hogy megjelenjen. Óvatosan körülnézett a fű mögül, de úgy látszik, semmi gyanúsat nem észlelt. Fiatal őzbak lehet, az egyik agancsa félig eltörve, a másik egész kicsi. Ebből a távolságból nem tudtam eldönteni, az is törött-e, vagy még csak ekkorka? Talán  harcban vesztette el, őzéknél most zajlik a nász. 

Végül kilápett elém teljes életnagyságban, legelészett egy kicsit, majd a víz fölé hajló fa takarásában leereszkedett egész a vízig. 

A parton újra körülnézett, aztán inni kezdett. 

Miután jókat kortyolt a hűsítő vízből visszakapaszkodott a partoldalon és újra rágcsálni kezdte a fák leveleit. A távolból emberek hangja és kutyaugatás hallatszott,  hegyezte is a fülét, de úgy tűnik, nem tartotta veszélyesnek. Még legelészett egy darabig, aztán teljesen  eltűnt a fák között. 

Mindez idő alatt a hódok semmi jelét nem mutatták, hogy itt szeretnék tölteni az estét, ráadásul a távolból egyre erősödő zenére lettem figyelmes.  Ez nem a szokásos quad-ok hangja volt, ami szintén elég kiábrándító, hanem ténylegesen zene. 

Elindultam lefelé a Duna mentén azokhoz a farakásokhoz, ahol a múltkor vacsorázott a hódcsalád.  A Duna megemelkedett szintje miatt azonban ez a farakás már nem nyújtott többé biztos menedéket. Hódéknál ugyanis fontos, hogy a vár nejárata a víz alatt legyen, de a belső terek a víz fölé kerüljenek. 

Kicsit tovább mentem, és a következő farakásnál meg is pillantottam őkelmét, amint éppen az egyik faágat rágcsálta. 

Ám épp ekkor ért utol a zaj forrása, egy hatalmas diszkóhajó. A zaj elképesztő volt, hódunk nem is szerette, villámgyorsan a víz alá menekült tőle. 

Én pedig bosszankodva továbbálltam. Felkerestem a többi lehetséges hódos helyet is, néha meg is pillantottam egy-egy állatkát, de vagy épp érkezett egy kisgyerek a nagymamájával és már messziről mutogatta, hoyg mekkora hódokat látott erre pár napja, vagy kenusok érkeztek, vagy úszott/pecázott arra valaki. Vagy éppen a hajó fordult vissza és tartott nagy zajjal a kiinduló pontja felé. Szóval nagy volt a forgalom mind a parton, mind a vizen, és hódjaink egyáltalán nem tudtak békésen a parton ülve csemegézni. 

Úgyhogy jobbnak láttam magam is a távozni, annál is inkább, mert lassan a nap is eltűnni látszott a fák mögött. Azért még egy jó nagy adag nyári laskát sikerült begyűjteni az egyik fáról.