Hód a tóban

Egy nyomasztó munkanap után felüdülésképp a hódok felé vettem az irányt. Egyrészt kíváncsi voltam, most is sikerül-e megfigyelnem néhányat ténykedése közben, másrészt csupán a Duna és a part menti fák látványa is megnyugtat. 

A kocsiból kiszálva rögtön megcsapott a forróság. A talaj keményre száradva, de a fák még tartják magukat, nem lógatják kókadtan szomjazó leveleiket. Itt nem. Még. A meleget a szél tette elviselhetővé, no meg a késő délutáni órákra már hűlt pár fokot a levegő. Bóklásztam kicsit az erdőben erre-arra, de nem sok  kedvem volt átvágni a susnyáson. Igaz, szúnyog is csak kevés akadt, a vékony nadrágon áthatóló szederindák és csalánok rémképe mégsem tette vonzóbbá a lehetőséget. Mégiscsak túranadrágba és gumicsizmába kellett volna jönnöm!

Így hamarosan a kis öböl felé kanyarodtam, ahol múltkor hód koma legelészett. Most kiszáradt tó látványa fogadott, a mederben a nyomok mutatták, hogy forgalom azért van még erre. 

Mégsem tartottam valószínűnek, hogy itt fogja tölteni az estéjét a hód, hisz nem nagyon tud hova menekülni vész esetén. Így aztán a szomszédos tó felé pislantottam. Talán ott több a víz.

Úgy is volt. Igaz, a partoldalba vájt hód oduk szája már szabadon tátongott a bokrok alatt. 

Nem kellett sokáig ücsörögnöm, hamarosan észre is vettem őkelmét, amint a tó közepe felé tart. Egy ponton letanyázott és falatozni kezdett. Hatalmába kerített a vadászat izgalma és nekiindultam becserkészni. 

A tó partján megálltam, és arra gondoltam, ha lépek még egyet,  vajon úgy járok-e, mint a Bakonyban, ahol a cipőm beleragadt az ingoványba? Óvatosan megpróbáltam. Szerencsém volt. A tó alja agyagos volt, nem süppedt, csak a felső  8 cm volt iszapos. Így még beljebb tudtam óvakodni, végül már bokáig vízben álltam. Hódunkat nem nagyon érdekelte, hogy ott vagyok, teljes biztonságban érezte magát a víz közepén. Nekem pedig volt olyan szerencsém, hogy egy jó pozícióban lévő kidőlt fatörzsre telpedhettem, így kényelmesen fotózhattam az állat számára biztonságos távolságból. 

Időről időre lebukott a víz alá, felmarkolt egy nagyobb moszatkupacot, majd kiemelkedve a vízből az ételt két mancsa között tartva majszolgatott. Ezt a tevékenységét ismételte több, mint egy órán keresztül.

Fül és orrnyílásait a víz alatt teljesen be tudja zárni. A szemére pedig speciális harmadik réteget, pislogóhártyát  húz. Jellemzően 3-5 percet töltenek a víz alatt, de extrém esetben akár 15 percet is kibírnak.  Ekkor lelassítják anyagcseréjüket. 

Épp azon töprengtem, vajon egyedül uralja-e ezt a kis tavat, amikor megjelent egy újabb állatka, és játszani hívta falatozó barátunkat. Hódocskánk ezt igen rosszul viselte, durva kaffanással támadott a másikra, aki jobbnak látta kereket oldani, és más elfoglaltság után nézni. 

No, ezután újra egyedül uralta a moszat mezőt, folytatta a békés rágcsálást. 

Bajszán ott billeg a (moszat)morzsa.