Szúnyogok győzelme

A héten megnyitották a Margitszigetet. Át is bicajoztam rajta hazafelé jövet. Szorgos kezek gyönyörűen tisztára pucoltak minden egyes kis fűszálat a szigeten. Ha nem lettek volna ott még elkerített belvizes területek, nem is gondoltam volna, hogy egy héttel ezelőtt még a Duna hullámzott a bokrok fölött.
Itt az ideje, hogy megnézzem, hogy néz ez ki a Beliczay-szigeten, a természet lágy ölén, ahol emberi kéz nem avatkozik be a természeti erők dolgaiba. A múlt héten még megközelíthetetlen volt lábon  sziget belseje. Az ár már teljesen elvonult, úgyhogy abban reménykedtem, hogy be tudok hatolni az erdő közepébe, és megnézhetem hogy állnak ott a dolgok. 
Azt gondoltam, hogy sáros lesz minden, ezért gumicsizma híján magamhoz vettem két nylonzsákot, ebbe bújtattam a lábamat, magamhoz vettem egy nagy adag szúnyogriasztót, és a kutyát. Az utóbbi miatt kicsit tétováztam, féltem, hogy tele lesz a sziget fertőzött pocsolyákkal, de végül együtt indultunk el. A bejáratnál jó alaposan befújtam a ruhából kiálló kevés részemet a szúnyogirtóval, majd elcuppogtam az erdő irányába. Az árnyékba érve szúnyogok ezrei támadtak rám. Ezzel a lendülettel visszafordultam, éreztem, hogy erősítésre van szükségem. A kocsinál még egyszer befújtam a bőrömet, a hajamat, és a ruhámat, sőt a kutya szőrét is  a szúnyogriasztóval. Így újra támadásba lendültem. Sajnos a szúnyogok is. 10 méternél nem jutottam beljebb az erdőben, annyi agresszív állat támadott meg minket, a kutyát teljesen beborították, esdekelve nézett fel rám, "tényleg muszáj ezt?" Csak röviden biccentettem a fejemmel, s mint a villám már kint is termett.
Elgondolkoztam: Mit csinálnak az állatok vajon a Gemenci, vagy más ártéri erdőkben? Hova menekülnek milliónyi kínzójuk elől? Vagy mit csináltak régen az emberek, hogy védekeztek ez ellen?
Így hát meghiúsult a tervem, megint csak kívülről fotóztam a szigetet.
A víz már teljesen eltűnt, de a növények szánalmas látványt nyújtottak. Az ezüst iszappakolás lerongyolódott, a tartósan víz alatt lévő részek egész feketén, halott-fulladtan néztek rám a fák magasban lévő fénylő zöld koronája alól. De beszéljenek a képek, íme a fotósorozat:

Itt nemrég sárga mocsári gólyahír és nőszirom terítette be a talajt. Íme egy bejegyzés abból az időből.

Itt már kihajtott az új fű, pedig ez is víz alatt állt a lombkorona aljáig.