Barangolások a gyapjaszsákok földjén

Pákozd és Sukoró körüli dombok-hegyek lankáin, elszórtan, több helyen is ember magasságú, sokszor szabályos téglatest, illetve kocka formájú sziklákat találunk elszórva a bokrok között. A különös képződményeket a népnyelv gyapjaszsáknak is nevezte, mivel formára olyanok mint az előbb említett zsákok, azzal a különbséggel, hogy anyaguk igen kemény gránit. 

A tömbök a Velencei-hegység lepusztult felszíne alól kerültek elő, a hőingadozás, és a csapadékvíz kitartó tevékenységének köszönhetően hatalmas, egyenes vonalú repedések keletkeztek a sziklákon. Majd az erózió tovább kerekítette és csiszolta a sima lapokat. 

Több alakzatnak nevet is adott a népnyelv. 

Pogány-kő szikláit mintha valami hatalmas óriás dobálta volna egymásra. Tömbjei között több helyen is át lehet bújni, meg lehet mászni minden oldalról, gyereknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas felfedezni való. A tetejéről pedig megcsodálhatjuk az alattunk elterülő erdőt. Még lombkorona sétányt sem kell építeni hozzá!

Kis Cipó a bal oldalon. Nem tűnik izgalmasnak a forma, de a háta mögött ott bujkáltak a többiek. 

Oroszlánnak nevezett formáció.

Kocka hátulról. Ebből az irányból még nem találtam róla fotót a neten.

Pogány kő hátulról.

A táj szelíden hullámzó dombjait telepített fenyves, tölgyerdő és számtalan cserje borítja. Most a legszembetűnőbb a csipkebokor pirosló termése.  

Mire a Sár-hegy tetejére értem, teljesen beborult, csupa sötét szürke felhő ült a fejem felett. Az ég alja azonban tiszta volt, így abban reménykedtem, hogy a lebukó nap rózsaszín-vörösre festi majd a sötét felhők alját. Az elkövetkező fél órában a táj elcsendesedett, minden ott bóklászó népség lement már a hegyről, csak én és a kutyám ültünk az egyik dombocska tetején és szívtuk magunkba az esti békét.

A Pogánykő, a Kocka és egyéb gyapjaszsákok

 

Kőtenger Szentbékkálán

Továbbindultunk Tihanyból, és igencsak megéheztünk, úgyhogy itt volt az ideje egy jó kis vendéglőt keresni. Ismertem is egyet Kővágóörsön, (Kővágó Panzió), gyakorlatilag ez a falu egyetlen nyitva tartó vendéglője. Nagyon kedvesek, és remek a főztjük. Érdemes kipróbálni a Tócsit, és a hatalmas juhtúrós pizzát is.  Áprilisban jártam itt, akkor a naplemente nap hiányában elmaradt. Mindenképp szerettem volna naplementében látni a tájat. Mire befejeztük az étkezést késő délután lett, és a nap most is úgy döntött, meghosszabbítja az éjszakát és inkább felhőkbe burkolózik. Némiképp csalódottan indultunk tovább, lapos fényekben nem is akartam látni a köveket. 

Fedezzük fel inkább Szentbékkállát, ott még sosem jártam, állítólag itt maradt fent bányászatlanul, legeredetibb formájában a Kőtenger. Mire odaértünk, kisütött a nap, így csodás fényekben gyönyörködhettünk a páratlan formájú képződményekben.  

A kaput egy kőoroszlán védi. Szerencsére éppen aludt, ezért baj nélkül átosontunk az orra előtt.

A legérdekesebb képződmény a Kelemen kő, számos bemélyedéssel és különös formákkal. Minek is látszik? Minden csak attól függ, honnan is nézed!

 Innen például olyan, mint egy sziklán pihenő krokodil, aminek levágták a farkát.

Ha eminnen nézzük, akkor meg egy rendkívül vidám kutya. A szájában kényelmes fekvés esik, a szél a víz és a homok áldásos tevékenységén kívül valószínűleg az emberek koptatták teljesen simára az alsó állkapcsát. Én voltam a rózsaszínű nyelvecske.

A Kelemen-kő legizgalmasabb része a krokodil orra, vagy a kutya farka, attól függ, honnan nézzük. Ez a sziklakiszögellés ugyanis mindössze 3 ponton érintkezik az alatta levő sziklával. Akár már egyetlen ember súlya is elegendő lehet ahhoz, hogy a végére állva 15 cm-rel lejjebb kerüljön. Ez az úgynevezett Ingókő.

Bármelyik város főterén kiemelt helyet kaphatna, mint modern szobor.

ET éppen elvesztette a fejét.

Ezt mindenkinek a fantáziájára bízom.

A kőtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utóműködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kőhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. A kövek rendkívül kemények, ezért kiváló malomkövek faraghatók belőle. Ez a kő is valószínűleg a bányászat miatt ennyire szabályos.

Madáritatók a köveken

E népi eredetű elnevezést a földrajzos szakirodalom is átvette. Nagy esőzések után  a csapadékvíz sokáig megmarad benne, csodás tükröződéseket hozva létre a vízfelszínen. 

Ezt a mondatot egy tájékoztató táblán olvastam, és mindenképp szó szerint szeretném idézni: "A sekély talajjal fedett szálkőzeten állományalkotók a zsombékoló csenkeszfajok." Mindez magyarra fordítva durván annyit tesz: A kövek mélyedéseiben megtapadó földben fűfélék nőnek. De az előbbi mondat kétségkívül elegánsabb :).

A madáritatók keletkezésére nincs egyértelmű magyarázat. Egy részük még a kőtömbök kialakulása idején jött létre, más részük úgy formálódott tovább, hogy a mélyedésekben por és málladék gyűlt össze, vékonyka talaj képződött. Ezekben aztán megtelepedhetett a növényi élet.

A kőzet kialakulásának kezdetén az akkori Pannon tenger partjára  a Bakony területéről nagy mennyiségű homokot és kavicsot szállítottak a tengerbe a folyók, melyeket a hullám szétterített. A kavicsok nagyon kemény kvarcitból állnak, melyek ezen a helyen nem találhatóak meg. A környezet kőzetei pedig hiányoznak a a kavicsok közül, mert azokat az erózió kimosta a sokkal keményebb kvarcitok közül.

  Íme néhány közeli felvétel a sziklák felszínéről külön Misi kérésére:

A kőtenger első látásra csupasz homokkő tömbjeit zömében az alacsonyabb rendű növényfajok, mohák és zuzmók népesítik be. A mohák lassan kialakuló, sűrű párnái megóvják a kőzetet az elmállástól, megkötik a laza kőzetszemcséket, és akadályozzák a csapadékvíz lefolyását.

A zuzmók kiválasztott savaikkal lassacskán barázdákat marnak a sziklába, ezekbe a mélyedésekbe a magasabb rendű növények, a pázsitfű félék behatolhatnak gyökereikkel. 

Remekül szórakoztunk a sziklákon, igazi játszótér, csak a fantáziánk szabhat határt a szórakozásnak. A Naplementét már a Kővágóörsi kőháton vártuk, rózsaszínre festett sziklák között. Szép napot zártunk!