Barangolások a gyapjaszsákok földjén

Pákozd és Sukoró körüli dombok-hegyek lankáin, elszórtan, több helyen is ember magasságú, sokszor szabályos téglatest, illetve kocka formájú sziklákat találunk elszórva a bokrok között. A különös képződményeket a népnyelv gyapjaszsáknak is nevezte, mivel formára olyanok mint az előbb említett zsákok, azzal a különbséggel, hogy anyaguk igen kemény gránit. 

A tömbök a Velencei-hegység lepusztult felszíne alól kerültek elő, a hőingadozás, és a csapadékvíz kitartó tevékenységének köszönhetően hatalmas, egyenes vonalú repedések keletkeztek a sziklákon. Majd az erózió tovább kerekítette és csiszolta a sima lapokat. 

Több alakzatnak nevet is adott a népnyelv. 

Pogány-kő szikláit mintha valami hatalmas óriás dobálta volna egymásra. Tömbjei között több helyen is át lehet bújni, meg lehet mászni minden oldalról, gyereknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas felfedezni való. A tetejéről pedig megcsodálhatjuk az alattunk elterülő erdőt. Még lombkorona sétányt sem kell építeni hozzá!

Kis Cipó a bal oldalon. Nem tűnik izgalmasnak a forma, de a háta mögött ott bujkáltak a többiek. 

Oroszlánnak nevezett formáció.

Kocka hátulról. Ebből az irányból még nem találtam róla fotót a neten.

Pogány kő hátulról.

A táj szelíden hullámzó dombjait telepített fenyves, tölgyerdő és számtalan cserje borítja. Most a legszembetűnőbb a csipkebokor pirosló termése.  

Mire a Sár-hegy tetejére értem, teljesen beborult, csupa sötét szürke felhő ült a fejem felett. Az ég alja azonban tiszta volt, így abban reménykedtem, hogy a lebukó nap rózsaszín-vörösre festi majd a sötét felhők alját. Az elkövetkező fél órában a táj elcsendesedett, minden ott bóklászó népség lement már a hegyről, csak én és a kutyám ültünk az egyik dombocska tetején és szívtuk magunkba az esti békét.

A Pogánykő, a Kocka és egyéb gyapjaszsákok

 

Pákozdi ingókövek tetején

Pákozd széléről rövid, enyhe emelkedő vezet a  Sár-hegy felé.  Az út csupa homok, az út szélét övező erdőben sok a fenyő és az akácos. Kiérve az erdőből száraz, sziklagyepekre jellemző növénytársulás fogad. Itt fa már nem sok akad, inkább szúrós bokrok tarkítják a tájat.  

Legmagasabb pontjáról, az egyik szikla tetejéről, varázslatos körpanoráma  tárul elénk.

Kilátás a Velencei-tó felé  

Látvány nyugat felé

A forró köveken hatalmas zöld-kék színű gyíkok sütkéreztek. 

Hogy keletkeztek ezek a vízzáró gránitsziklák?
 A Velencei-hegység lepusztult felszíne alól kerültek elő. A víz és a hőmérséklet változások következtében hatalmas repedések keletkeztek a sziklákon, majd a feldarabolt sziklákat a szél és az csapadék eróziója lekerekítette, csiszolta. Érdekes módon nagyon gyakori a szinte sima repedés során kialakuló szabályos téglatest forma.

Az ember lánya azt hinné, bármely pillanatban eldőlhet az élére állított Kocka, de akárhányszor másztam fel rá, mindig stabilan állt a helyén!

Bringával a Velencei-tó körül

A 30-35 km-es túra nagyon  kényelmes tempóban is maximum 3 óra alatt teljesíthető. Aki komolyabb túrára vágyik, kitérőt tehet a pákozdi Ingókövek, illetve Sukoró felé.
A bicikliút igazán 21. századi, a déli oldalon szinte végig a part mellett halad, az út mentén büfék, barátságos pihenők találhatók, több helyen átvezet az út a szabadstrandokon. Közben magunkba szívhatjuk a táj szépségét. A déli parton a strandok nyüzsgése tölti meg a teret, az északi part inkább a természetben elcsendesedni vágyóknak kedvez. A nyugati parton hatalmas nádas, csodás úszó lápok, békés madárlesek várnak ránk, bár ezek egy része csak engedéllyel látogatható. 

Ha vonattal érkezünk, akkor Velence, vagy Gárdony, Agárd lehet a kiindulópontunk. Ha autóval (és van pályamatricánk), akkor érdemes a Velencei Vízi Vár parkolójában hagyni az autót, mely Budapestről mintegy 20 perc alatt elérhető. 

Innen Velence felé indulva az aszfaltút mellett vezet a bicikliút, a vízisípályás szabadstrandot elhagyva hamarosan egyre több emberrel találkozunk. Közeledünk a pár éve átadott korzóhoz. Itt homokos strandot alakítottak ki, napernyőkkel, modern kiszolgáló épületekkel. Az embernek az az érzése, nem is Magyarországon jár, hanem valamelyik híres tengerparti üdülőhelyen. Csák ámultam és bámultam!

Persze hétvégén egy szem homok sem látszik, a 35 fokban strandoló emberi hústömeggé alakul a part. 

Megvallom én jobban kedvelem a kevésbé felkapott helyeket, a csendes füves partokat, távol tömeg zajától. A tó mellett számos ilyen is található még szerencsére. Gyönyörű a "Szerelmesek partja", de e mellett még számos hangulatos kis partszakaszt találhatunk.

Egyébként is jellemző ez a kettősség a Velencei-tóra. Sok helyen még a szocialista időkből itt maradt omladozó épületekkel találkozunk (rajtuk még  a SZOVJETUNIÓ felirat!), máshol  modern, elegáns szállodák (nagy részük az elmúlt három évben nőtt ki a földből) várják a pihenni vágyókat.

A parton horgászok, kis szigetek, csónakkikötők váltják egymást.

Kis sziget a part mentén. Az ügyesebbek a betonszegély ellenére is fürödhetnek.

Csónak alakú nyaraló bádogcsónak tetővel.

Egy kevésbé forgalmas részen, a kikötő mentén, halászó gém repült fel az orrom előtt, majd néhány méter után landolt. Lassan lépdelt a part mentén, hirtelen lecsapott a vízre és csőrében egy hallal  emelte ki újra a fejét. Az egész csak egy pillanat műve volt.

A teknős pedig a bicikliúton ücsörgött. Az utolsó pillanatban vettem észre, alig tudtam kikerülni. Lefényképeztem, majd odább tessékeltem, nehogy mások keresztülhajtsanak rajta. Az alábbi képen az is látszik, hogy milyen békésen ácsorog ez a madár a tőle alig egy méterre elhajtó ember mellett.

A Szúnyog-szigetről rendszeresen indulnak kenutúrák, terveim szerint remélhetőleg hamarosan részt veszek egy ilyenen.
Dinnyés határában került kialakításra a Dinnyési Fertő Természetvédelmi terület, melyen kialakították a Madárdal tanösvényt. Sajnos amikor én jártam arra, nem lehetett végigsétálni rajta, a kapuja zárva volt. Pár méter után azonban feltűnik egy fehér kőkereszt, és egy madárles.

Tovább haladva át kell hajtani a Dinnyés-Kajtor csatorna zsilipje mellett.  A zsilipnél számtalan békát találtam, az egyik úgy ült a rácsok előtt, mint egy büszke kastélytulajdonos.
Majd a Madárrezervátum következik, mely szintén bejelentkezés után látogatható csak.
A környéken telente a mai napig vágják a nádast, a környék házainak tetőfedésére használják. Most csak a száradó alapanyaggal találkoztam.

Elérve Pákozd határát enyhe emelkedő következik. A falu barátságos, rendezett képet mutat. amennyiben időn és erőnk engedi, érdemes fellátogatni az Ingókövekhez. Ugyan az út meredek, és nehéz terepen jutunk fel a csúcsra, de mindenképp megéri a páratlan panoráma, és különös formájú kövek.

Pákozdról az út eljutunk  a Don-kanyar emlékkápolnához, majd az Arborétumhoz vezet. érdemes itt is elidőzni. Az Arborétum 6 órakor zár, én pont lekéstem, már megint... Innen már egy laza lefele vezető úton tekerhetünk vissza kiindulási pontunkhoz.
Bár érdemes kitérőt tenni Sukoró felé, ahonnan szintén remek kilátás fogad minket a hegy tetejéről.

A déli partra visszatérve a bőrömre tapadt számtalan bogarat egy naplemente fürdőzéssel távolítottam el.
Tudom, hogy fotós szemmel nézve az alábbi kép talán giccses, de a nap hangulatához mindenképp hozzátartozik.