Dinnyési fertő tavasszal

Dinnyést épp elhagyva, a falu határában, a tanösvény elején kecskék és birkák legelésznek egy elkerített részen. Nem messze tőlük egy kisebb tavacska, a távolban a  Velencei-hegység csúcsai.
A kis kecskék bohókásan ugrándoztak, lökdösték egymást. Sehogy sem tudtak megmaradni a képen látható sziklán, minduntalan lecsúsztak róla. Ezen az sem segített, hogy egyszerre akart mind felmászni rá. Végül elfáradtak a próbálkozásban és már csak ez a kettő maradt ott...

A tanösvény vetett földek mellett vezet el, egész a fertőig, ahol a nádat télen learatták. Jellegzetes kévékbe kötve az út mentén várják az elszállítást. 

Friss hajtások a nádasban. Süppedős talaj, a távolból békák dala, és különös madárhangok, mintha szél süvítene és/vagy sziréna zúgna.

Naplemente pitypang bóbitákkal

A kiszáradt szikes talaj látványa meglehetősen szürreálisan hat a sötétben. Olyan mintha havas lenne az egyébként zöldellő táj. 

Dinnyési fertő és a vadludak

Tatai kirándulásom után az internetet böngészve azt találtam, hogy vadludak nem csak az Öreg-tónál telelnek, hanem például Dinnyésen is akadnak szép számmal. Így aztán felkerekedtem, hogy megnézzem őket ott is. A Madárdal tanösvény egészen az első madárlesig elvezet, utána azonban a "Fokozottan védett természetvédelmi terület - Engedély nélkül belépni tilos" tábla fogadott. Így aztán csak a nádas széléről lestem a naplementét és a kisebb csapatokban szálló madarakat. A naplemente viszont különleges volt!

Mintha két különböző felhősáv mozgott volna egymás felett, két különböző irányban. A lemenő nap sugara azonban csak az alsó sávot érte el, így a szürke felhők alatt kis narancssárga, illetve rózsaszín habok úsztak. 

Majd a finálé következett:  végső erejével a nap a felhők alját vörös lángba borította, majd végleg eltűnt a látóhatár alatt. lassan a lángok is kihunytak és sötétben botorkálva értem vissza a tanösvény bejáratához.