A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csepel-forrás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csepel-forrás. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. november 19., csütörtök

Patakmedertől a kőszobrokig

Pomázról, az Őzike utca végéről indultunk, az eredeti tervek szerint Napóleon kalapja lett volna az első állomásunk, ám javaslatomra megfordítottuk a túra irányát, és egy régi patakmederben kapaszkodtunk felfelé a kék kereszt jelzés mellett. A borult időjárás csak még jobban felerősítette a nedvességtől csillogó erdő színeit. 

Csodálatosan szép volt az erdő, és ez a patakvölgy különösen változatos látványt nyújtott. Lépésről lépésre változott a táj, miközben a völgybe dőlt fákon, mohás sziklákon másztunk át.  
Az előző hét esőzései ellenére sem volt túlságosan sáros a talaj, még a minden vizet magába szívó cipőm sem nedvesedett át. S bár a föld mohón nyelte el a lehullott csapadékot, mégis megjelentek a gombák.

Az apró, vékonytönkű kígyógombákon kívül júdásfüle, harkálytintagomba és karcsú őzlábgomba is akadt. 

A völgy nem túl hosszú, alig 1 km. A végén mégis meredek partoldalon csúszkálva másztunk vissza a kék kereszt jelzésre.  


Innen a Csepel-forrás felé vettük az irányt. Káprázatosan szép volt az erdő, a forrás környéke amúgy is romantikus-vadregényes hangulatú hely, most azonban arany és vöröses rozsdabarna színekben izzott. 

A forrásból csendesen csordogált a víz. Ismét megcsodáltam az óriás zsurló mezőt a patak partján. 
A forrástól visszakanyarodtunk a sárga jelzésre és a Vasas-szakadék felé haladtunk. 
A Vasas-szakadék feletti ösvényekről szép panoráma nyílik a szemközti hegyoldalakra. 

A szakadék valójában egy nagyon keskeny rés a függőleges sziklafalak között. Egyes részein annyira keskeny, hogy kitárt karokkal mindkét oldalát el lehet érni. Hosszra azonban rövidke, alig néhány 10 méter. Kzetei az  egykori vulkáni tevékenység során jutottak a felszínre, majd a vízfolyások bevágódása során a keményebb, ellenállóbb kőzetrétegek alátámasztása meggyengült, az alatta lévő agyagosabb rétegek pedig nedvesség hatására sikamlóssá váltak. A hegyoldal egy része megcsúszott, így jött létre a jellegzetes, keskeny hasadékrendszer, amelynek falain jól megfigyelhetők a vulkáni törmelékárak rétegei.

Apró mérete ellenére mégis érdekes látvány. 

A hasadék egyes részei a felszín alatt is folytatódnak, és több kisebb hasadékbarlang, üreg kapcsolódik hozzá. Ilyen a szurdok végén a földbe vezető nyiladék, ahova eddig még sosem mertem lemenni.  Most azonban többen voltunk, így bátrabban óvakodtunk le a mélybe. Kiderült, egész jól járható. Medvét nem találtunk benne, csupán néhány szundikáló denevért és hatalmasnak tűnő, sötétbarna-vörösesbarna pókokat – nagy valószínűséggel barlangi keresztespókok voltak, amelyek kifejezetten az ilyen hűvös, nyirkos, félhomályos sziklaüregek és hasadékok lakói.


Következő megállópontunk a Kő-hegy egyik legkülönösebb természeti pontja a hegytető közelében, egy agyagosabb mélyedésben, horpadásban kialakult vizes-mocsaras élőhely. Még sosem láttam vizet benne, de a kiszáradt mocsár szélein jellegzetes gyökérzetű égerfák sorakoztak.  A kettévált fa még mindig állt, szétnyílt törzsének üregébe több ember is elférne. 

A Chibulka János Kőhegyi Menedékháznál néhányan sütögettek, a menedékház pedig levesekkel és zsíros kenyérrel csalogatott minket. Ám most nem álltunk kötélnek, a Petőfi-pihenőnél saját szendvicseinket fogyasztottuk. 
Gombaszikla, avagy Napóleon kalapja

A sárgálló hegyoldalban Sajdik Ferenc rajzfilmfigurái által ihletett kőszobrok bújtak meg. 

Egy álmos szikla  Pom-Pom mesékből. 


Petőfi-pihenő sziklatömbje. 

Innen meredek ösvény vezet le a János-forráshoz, ahol meglepetésünkre élénk zöld lehullott levelek fedték a forrás környékét. 
Alig egy kilométer múlva, még épp sötétedés előtt értünk vissza az autóhoz.