Séta a Kő-hegyre

Kora tavaszi erdei ösvény. Bár még az első levelecskék rügyburkaikból még az ujjuk hegyét sem dugták ki, az erdő mégis tele van a tavasz ígéretével. A madarak csicseregnek, a nap süt, az ég ragyogóan kék!

Erdőrészlet 

Csepel-forrásnál üdítően zöld sásféle látványa fogadott. 

A Vasas-szakadékig sikerült úgy eljutni, hogy egyetlen emberrel sem találkoztam, de ez az izgalmas sziklaképződmény igencsak vonzotta a kirándulókat. Sorban álltunk, hogy végigsétálhassunk az alig 3 méter távolságban lévő hatalmas sziklafalak között.  

Bár ezen a képen nem látszik, de a Kő-hegyi tóban volt víz! A turistaház felől frissen sült kolbász, palacsinta és gulyásleves illata áradt a levegőben. A réten nyüzsögtek az emberek, minden asztalnál ült egy-egy társaság. 

Panoráma a Kő-hegy sziklafaláról.

Azért ha figyelmesen járunk-kelünk észrevehetjük az épp csak kibújó virágokat: erdei kuytatej, som, májvirág, kankalin, tyúktaréj. Sőt, a sziklafalak fölött a napsütötte hegyoldalon valóságos ibolyamezőt találtam. 

Laza piknik a hegytetőn

Dömörkaputól nem mesze, az Anna-völgyi vízeséstől indítottuk túránkat. Még sosem láttam számottevő vizet itt, így vízesésnek nem is merném nevezni. Az egykori gát meglehetősen ramaty állapotban van. 

A vízeséstől a zöld jelzés vezet fel a Kőhegyi-tó kiszáradt medréhez. Víz ugyan nincs a tóban - bár egykor még csónakázni is lehetett benne - a vizes élőhelyekre jellemző növényzet azonban szép számban felfedezhető. 

 

Facsoport látványos gyökérzete is arra utal, hogy itt bizony akár 1 méteres magasságban is állhat a víz. 

A Petőfi-pihenő környékéről több helyről is remek panoráma nyílik, amit most a felhők tettek látványossá. 

A Czibulka János Menedékháznál a büfé is nyitva volt, mégis sokan sütögették már ebédjüket. Mi is kerestünk egy napos, kevésbé forgalmas tisztást, s nekiálltunk a tűzrakásnak.
Dézi tisztességes távolságból figyelte minden mozdulatunkat, tudta, hogy neki nem szabad közelebb jönni. Mikor egy arra járó másik kutya megpróbált beleszagolni a kolbászos tálunkba, mélységes felháborodással vetette bele magát a kaja védelmébe. Néhány határozott vakkantással és morgással elkergette a mihaszna betolakodót. Ha neki nem lehet, hát másnak se! 
Megjegyzem, azért érdemes volt várnia, ő is kapott a legfinomabb falatokból. 

Evés után a sárga, majd a zöld barlang jelzést követve meglátogattuk még a Vasas-szakadékot, majd hamarosan visszatértük kiindulási pontunkhoz. 

Az egész túra alig volt 10 km, mégis jó társaságban, jó étvággyal és jó kedvűen töltöttük együtt az időt. 

A Vasas-szakadék keletkezése

Gyönyörű békés erdő, bükk és tölgyes váltják egymást, a nyári friss hajtások fényes kérgén vidáman szikrázik a nap. 

Mégis, mintha valami félelem ülne  a levegőben, amott távolabb gonosz sötétség közeledik. 

Átlépem a határt: a fény és az árnyék határát.

Visszanézek.

Innen már nincs visszaút!  Az erdő egyre fenyegetőbben közeledik, a fák hajladoznak, susognak, csattogtatják ágaikat.

A morgás egyre erősödik, a zaj már szinte elviselhetetlen. Majd a fül hasogató robbanás, és  hegy szétnyílik előttem.

Belépek. Épp egy ember fér el a nyiladékban. Most mi lesz? Összezárul vajon mögöttem? Elnyel a föld?

Nos a szakadék keletkezése talán nem volt ennyire drámai, mint ahogy az fentebb ecseteltem, de csak azért, mert valószínűleg hosszú idő alatt zajlott le a feljebb jelzett folyamat. A hasadék ugyanis a Visegrádi-hegység földkéreg mozgásai által keletkezett törésének egyik szép példája. A föld feletti nyílás kb. 20 m hosszú, 10 m magas, és 1,5 m széles. A végében egy barlang található, amibe be lehet bújni, a belseje szifon szerű nyúlvány. A  föld alatti rész hossza számomra nem ismert, de  szakadék folytatásában még 3 további barlangbejáratot találhatunk, melyek egymással feltehetően kapcsolatban vannak.