Viharos Ágasvár és a csendes Csörgő-patak

Első újévi családi túránk során a Mátrát céloztuk meg. 

Mátraszentlászlón parkoltuk le az autót, és vágtunk neki a Vörös-kő-kilátó felé vezető sárga jelzésnek. Az idő felhős, hideg és kegyetlenül szeles volt, nem számítottam erre, sajna nem ehhez öltöztem. No sebaj, majd felfelé kimelegszem – gondoltam, ámde mindhiába. A jegeces szél minduntalan átfújta a nadrágomat, besüvöltött még a kapucnim alá is. Ráadásul minél feljebb kapaszkodtunk, annál jobban fújt.

A kilátótól a kék háromszög, majd a kék jelzésen haladtunk, szép ösvényeken. Bár nem sok időm maradt az út szépségét nézegetni, siettem, hátha úgy kevésbé fázom.

A Newton-sziklánál váratlanul szélárnyékba kerültünk, így kortyoltunk egyet a meleg teából, és megcsodáltuk a panorámát.

Majd újra süvöltő, hideg szelet kaptunk az oldalunkba egészen az Ágasvári-csúcsig. Itt egy bokor szélárnyékában ismét megpihentünk, ki sem akartunk mozdulni onnan.

Persze mégis elindultunk, ácsorogni sem volt kellemes a hidegben. A nagy ereszkedőn lejutottunk a turistaházig, ahol kellemes hőmérséklet és alig néhány ember fogadott. Megebédeltünk a magunkkal hozott ételekből, majd a kék kereszt jelzésen mentünk tovább a Kőkapu felé, egészen a zöld jelzésig.

Pelés-fa. Ezt a kiszáradt tölgyfát a neve alapján pelék lakhatják. A fa üregében akár 3 ember is elfár állva. 

A zöldön, majd a piros kereszten ereszkedtünk le a Csörgő-patak völgyébe, ahol végre szélárnyékba kerültünk. Havas táj fogadott, majd hamarosan még a hó is szállingózni kezdett.

A patakvölgy minden időben varázslatos, de így jegesen, havasan talán még szebb!

Nem is a jelzett úton mentünk, hanem közvetlenül a befagyott víz mellett. Néha egész kis kihívást jelentett az áthaladás száraz lábbal.

Tesómék egyáltalán nem emlékeztek, hogy jártunk erre pár éve nyáron. 

Átkelés a  Csörgő-szurdok sziklái között

Út a befagyott patakon át

Mégis inkább a mászósabb utat választottuk. Bár az sem volt jobb lefelé, mint a patakon keresztül.

Gyula-barlang a patak mentén. Szemmel láthatólag sokan bivakolnak itt. 

Egykori huta maradványát is megtaláltuk. Gyakori foglalkozás volt a hamuzsír, vagy szalajka előállítása faégetéssel, ami hazánk fő exportcikke volt a 18-19. században. A hamuzsír a szappanfőzés, üveggyártás vegyi anyaga. 

Innen már csak száz métert kellett felfelé menni, míg elértük először Mátraszetnistvány sípályáit, ahol régi síelős emlékek törtek fel. A pályákon nem voltak sokan, jó hangulat uralkodott. Kicsit talán vágytam a lesiklás élményére, de aztán mégis megállapítottam magamban, hogy cseppet sem bánom hogy már több, mint 10 éve nem voltam síelni. Kirándulni sokkal jobb! Még ilyen cudar szeles időben, mint a mai! 

Ágasvár és a Csörgő-patak völgye, ezúttal nyáron

Szeretem egyazon helyet több évszakban is felkeresni, és megtapasztalni, milyen is az hóban, vagy teljes napsütésben, vagy éppen a fák lombkoronája közé bújva. Ezért választottam úti célul ismét ezt a helyet. 

Lombzáródás után az erdő sűrűjében kellemesen hűvös marad a levegő, még a legmelegebb nyári napon is. A Csörgő-patak hangosan csörögve zúgott tova méteres sziklái között az erdő párás félhomályában. 

 

Ezen a fa előtt mindig megállok, és tisztelgek ereje és kitartása előtt. Vajon meddig bírja még a szikla tetején?  Íme egy kora tavaszi kép erről a fáról. 

Ha a patak mellett maradunk, és nem a turista úton követjük a piros jelzést, többször is át kell kelnünk a patakon. 

A két méter átmérőjű sziklagömböket vastagon borítja a moha. De nem csak páfrányok telepedtek meg rajtuk! Némelyiken már méteres fácskák is gyökeret eresztettek. 

A sziklák között a patakban váratlanul ez a ez a két koponya figyelte lépteink.

Erdei Zöld Manó 

Egy ponton felkapaszkodtunk a zöld négyzet jelzésre, ami az ágasvári turistaházig vitt fel bennünket. Ínycsiklandozó kajaillat töltötte be a levegőt. 

A háromszög jelzésen egy jó meredek kaptatón rohamoztuk meg Ágasvár csúcsát. Erős szél és szép
 panoráma fogadott. A tavaszi panoráma ugyaninnen. 

A háromszög jelzés a gerincen halad tovább.
Az ösvény mellett tarka nőszirom és más vadvirágok virítottak.

 A Szamár-kő vulkanikus működés eredménye. 
Pár lépéssel odább pedig a Newton-szikla foteljében megpihenve fordíthatunk hátat a panorámának. 
Innen a kék, majd a zöld jelzésen jutottunk vissza Mátrakeresztesre.  

Alsó része finomabb szemű, vulkáni-üledékes sorozat, melyre a jóval keményebb, láva által cementált törmelékkő (breccsa) települt, ez magyarázza a kőzetminőség eltérését és a figyelemfelkeltő alakot. A lejjebb megtalálható tufák (a kitörésekkor aláhullot törmelékes kőzetek) és a rájuk támaszkodó, lávától összesült összlet a rétegvulkán periodikus (hol lávaöntő, hol robbanásos) működésének hírmondói. (forrás: https://www.termeszetjaro.hu)

Merre csörög a patak? Báránykőtől Ágasvárig...

(ugyanez a túra nyáron >>)

Mátrakeresztesről a piros jelzésen indultunk a Csörgő-patak mentén. A patak a nevét onnan kapta, hogy  nagy esőzések után nekivadulva száguld  medrében, s a patakmeder kavicsai összeütődnek, s csörgő hangot adnak.  

Az út két oldalán magasodnak Báránykő és Csókakő látványos andezit oszlopai és sziklafalai. Tetejükről remek panoráma mutatkozik a falu felé, továbbá számos kiépített sziklamászó útvonalat tart karban a Salgótarjáni Hegymászó Klub.  A borongós idő különösen drámai hangulatot kölcsönzött a szikláknak. Kicsit olyan volt, mintha egy elhagyott azték birodalomban jártunk volna. 

A patak völgyét Erdőrezervátumnak jelöli a Google Maps. Igazi madárcsicsergős, hangulatos erdei séta esik a zúgó patak mellett. Még a nap is kisütött váratlanul, mikor erre jártunk. 

A Csörgő-szurdoknál hatalmas sziklák közé szorulva kanyarodik egyet a folyó. Mindig elámulok ezen a sziklatömbbe kapaszkodó fán. Vajon meddig bírja még? 

A patak innentől csendesebben folyik. Sokszor elterül, valódi árteret, mocsarat hozva létre.  Így tavaszidőn még látványosabbak a mohával vastagon bevont hatalmas sziklatömbök, illetve a kidőlt fák.

 Hamarosan elértük a vízimalom hűlt helyét, ahol egy tájékoztató tábláról megtudhattunk, hogy egykoron több  un. kallómalom is működött a környéken, s nagy szerepük volt a posztógyártásban. A kerék fogaiba erősített kalapácsok szűrposztót puhítottak. Más források szerint fűrészmalomként szolgáltak ezek az építmények. A malomból már semmi sem látszik. A Csörgő-patak egy áradás alkalmával olyan erővel zúdította sáros-kavicsos hordalékát, hogy elsodorta az épületet.

Az út további részén elértük a Gyula-barlangot, ahol kiváló lehetőség nyílik  bivakolásra. A nyomok szerint gyakran élnek is itt ezzel a lehetőséggel. Kövekből kis fal is épült a bejárat elé, valamint  tűzrakó helyet is kerítettek el. 

Mátraszentistvánt elérve a kék jelzésen haladtunk vissza, Ágasvár felé. Az útról  visszatekintve jól látszott a sípályán lesikló néhány lelkes síelő. Majd az út egyre meredekebbé vált. Két hegykúpot is megmásztunk, mire elértük Ágasvár 798m magas csúcsát. Úgy tűnik, ebben a nap is elfáradt, mert elbújt a felhők mögé. Mire felértünk a csúcsra, egész beborult, még a havazott is. 

Ki hitte volna, hogy Ágasváron egykoron vár állott? Sajnos már ennek is csak a hűlt helyét találtuk, a panoráma azonban igazán remek innen! 

Visszafelé elhaladtunk az Ágasvári-turistaház mellett, és útba ejtettük  a csak engedéllyel látogatható Csörgő-lyuk barlangot, ami európai viszonylatban is kuriózumnak számít keletkezése miatt (a vulkáni törmelék beomlásával keletkezett). 

Ezen kívül még számtalan felfedezni való várt volna még ránk, ha tudtam volna, mit is kell keresnem.  Mindenképpen érdemes utánaolvasni itt, és újra elmenni és alaposabban végigjárni a környék látnivalóit.