Viharos Ágasvár és a csendes Csörgő-patak

Első újévi családi túránk során a Mátrát céloztuk meg. 

Mátraszentlászlón parkoltuk le az autót, és vágtunk neki a Vörös-kő-kilátó felé vezető sárga jelzésnek. Az idő felhős, hideg és kegyetlenül szeles volt, nem számítottam erre, sajna nem ehhez öltöztem. No sebaj, majd felfelé kimelegszem – gondoltam, ámde mindhiába. A jegeces szél minduntalan átfújta a nadrágomat, besüvöltött még a kapucnim alá is. Ráadásul minél feljebb kapaszkodtunk, annál jobban fújt.

A kilátótól a kék háromszög, majd a kék jelzésen haladtunk, szép ösvényeken. Bár nem sok időm maradt az út szépségét nézegetni, siettem, hátha úgy kevésbé fázom.

A Newton-sziklánál váratlanul szélárnyékba kerültünk, így kortyoltunk egyet a meleg teából, és megcsodáltuk a panorámát.

Majd újra süvöltő, hideg szelet kaptunk az oldalunkba egészen az Ágasvári-csúcsig. Itt egy bokor szélárnyékában ismét megpihentünk, ki sem akartunk mozdulni onnan.

Persze mégis elindultunk, ácsorogni sem volt kellemes a hidegben. A nagy ereszkedőn lejutottunk a turistaházig, ahol kellemes hőmérséklet és alig néhány ember fogadott. Megebédeltünk a magunkkal hozott ételekből, majd a kék kereszt jelzésen mentünk tovább a Kőkapu felé, egészen a zöld jelzésig.

Pelés-fa. Ezt a kiszáradt tölgyfát a neve alapján pelék lakhatják. A fa üregében akár 3 ember is elfár állva. 

A zöldön, majd a piros kereszten ereszkedtünk le a Csörgő-patak völgyébe, ahol végre szélárnyékba kerültünk. Havas táj fogadott, majd hamarosan még a hó is szállingózni kezdett.

A patakvölgy minden időben varázslatos, de így jegesen, havasan talán még szebb!

Nem is a jelzett úton mentünk, hanem közvetlenül a befagyott víz mellett. Néha egész kis kihívást jelentett az áthaladás száraz lábbal.

Tesómék egyáltalán nem emlékeztek, hogy jártunk erre pár éve nyáron. 

Átkelés a  Csörgő-szurdok sziklái között

Út a befagyott patakon át

Mégis inkább a mászósabb utat választottuk. Bár az sem volt jobb lefelé, mint a patakon keresztül.

Gyula-barlang a patak mentén. Szemmel láthatólag sokan bivakolnak itt. 

Egykori huta maradványát is megtaláltuk. Gyakori foglalkozás volt a hamuzsír, vagy szalajka előállítása faégetéssel, ami hazánk fő exportcikke volt a 18-19. században. A hamuzsír a szappanfőzés, üveggyártás vegyi anyaga. 

Innen már csak száz métert kellett felfelé menni, míg elértük először Mátraszetnistvány sípályáit, ahol régi síelős emlékek törtek fel. A pályákon nem voltak sokan, jó hangulat uralkodott. Kicsit talán vágytam a lesiklás élményére, de aztán mégis megállapítottam magamban, hogy cseppet sem bánom hogy már több, mint 10 éve nem voltam síelni. Kirándulni sokkal jobb! Még ilyen cudar szeles időben, mint a mai!