A Szakadás-árokban már jó párszor jártam, eszem ágában sem volt oda menni, pláne a felejthetetlen emlékű jégcsaptúra óta. Azt az élményt nem nagyon lehet überelni semmivel! Aztán mégis úgy alakult, hogy mentem. Igaz, nehézkes volt az indulás, minden amellett szólt, hogy maradjak. Hétfőn akartunk, aztán végül mégis vasárnap mentem. Tankolásnál jöttem rá, hogy nincs nálam pénztálca, így fordultam egyet hazáig. Majd Taron leparkoltam az autót, megtettem 2 km-t, épp elő akartam venni a fényképezőgépet, hogy fotózzak, amikor konstatáltam, hogy az autóban maradt. Visszamentem, összeszedtem, és a biztonság kedvéért kattintottam egyet. Jól tettem, mert nem volt benne az SD kártya. Kiszedtem a másik fényképezőgépből, amit viszont nem akartam magammal cipelni, ezért a kocsiban hagytam. Talán túl sok minden járt a fejemben...
 |
| Indulásnál még reménykedtem abban, hogy délutánra kisüt a nap, ahogy az előjelzés ígérte. Nagyon hideg volt, két nadrágban, dupla pulcsival is fáztam. |
Innentől azonban végre sínen, akarom mondani a kék kereszt jelzés fagyott, sáros útján voltam, és semmi nem állított meg a felső Csevice-forrásig, ahol kihúztam a bedugott botot a forrás csövéből, minek következtében annyi víz ömlött a lábamra, hogy azt hittem búcsút mondhatok a száraz zoknimnak. De nem! A cipőm állta a próbát, nem ázott be!
Az enyhén szénsavas mátrai víz jólesett, megfelelő mértékben oltotta a szomjamat.
Ezután lemásztam a patakparthoz, amit eddigi útjaim során elmulasztottam megtenni, meg is lepődtem, milyen látványos sziklaalakzatok vannak itt is.
A Szakadás-árok felé vezető elágazásnál hatalmas tábla jelezte az irányt. Emlékszem, amikor először jöttem ide, alig tudtam megtalálni a bejáratot, bolyongtam az erdőben hol előre, hol balra, hol jobbra, majd vissza, mire ráleltem. Most eltéveszthetetlen, ám két létrán is át kell mászni hozzá. A második létra után a kerítés mellett vezet egy keskeny ösvény,mely végül meredek, porló lejtőben vezet a mélybe. Valakik(k) egy kötelet erősítettek a lejtő tetején álló fa törzsére, ezzel megkönnyítve a lejutást a szurdokba. Hála és köszönet érte!
Azt gondoltam, hogy a száraz időjárásnak köszönhetően nem számíthatok nagy jégcsapokra, de az meglepett, hogy ennyire nem találok vizet a szurdokon átvezető patakban. Szinte az egész völgy száraz volt, néhány helyen gyűlt csak meg kis tavacskákban a víz, az is be volt fagyva. A sziklák szárazak és porosak voltak, így nem volt túl nagy kihívás végigmenni a szurdokvölgyben.
A látvány továbbra is grandiózus, legalábbis magyar viszonylatokban.
 |
| 4 éve |
A borostyánfal az árok alsó részén most és 4 éve.
Jégcsapok helyett most az erdei kutyatejek várták lógó bóbitával a tavaszt.
Vizet csak elvétve találtam a patakban. Általában nehéz száraz lábbal végigmenni az árokban. Szerintetek beszakadt alattam?
A vízmosta sziklák most is látványosak. Íme a
jégcsapos változat.
Ezen a helyen általában nem úsztam meg száraz lábbal, vagy jég, vagy
gyorsfolyású víz nehezítette a feljutást.
Az erdőben szinte mindenhol találhatunk egy méretes autógumit. Mégis furcsa, hogy ez épp ide, a sziklák közé ékelődött be.
Aztán mégiscsak találtam jégcsapot.
Az árok középső harmada után van lehetőség kimászni a sziklák közül és egy ösvényen, az árok felett folytatni a túrát. De szerintem érdemes a patak száraz medrében haladni tovább. Bár egy kis időre eltűnnek a sziklák, később újra megjelennek. Itt, a felső harmadban találhatjuk meg a sziklák közé ékelődött gömböt. Ami alatt
régebben egész jól át lehetett bújni, most azonban csak felette tudtam átmászni. Emlékszem, amikor jeges volt, nagy mutatvány volt, ahogy ketten húztuk-vontuk egymást.
Mire kiértem a szurdokból szállingózni kezdett a hó.
Ebéd után már egész sűrű pelyhekben hullott. Nagy, puha téli csendben lépdeltem.
Megpróbáltam felkeresni egy közeli kilátópontot, ami azonban el volt zárva kerítéssel, így hossszas keresgélés és szederinda tépkedés után letettem erről. Egy irtás tetején azonban mégis találtam egy egész jól fotózható panorámát a Farkaslyuk-tető közelében.
Innen erdészeti utakon közelítettem Tar felé. Hamarosan elértem a
Tari Dácittufa Formáció szikláit. Bizonyára remek látvány is tárulhatott volna a szemem elé, ha jobb az idő, így azonban csak az érdekes sziklaformáknak örültem és keresztül-kasul végigjártam a különös alakzatokat.
