Örök megújulás

Bár még nem zöldülnek a lombok, mégis csupa ígéret az erdő! A fák gallyai valahogy színesednek, élénk narancs, rozsdás, pirossas sárgás, zöldes színek dominálnak. 

Ha ilyenkor mész az erdőben elképesztő koncertet hallhatsz! Minden csupa madárdal, területkijelölő és párcsalogató füttyszó, mindenféle dallamban, hangmagasságban és tempóban. 

Mindez a napfénnyel és az erdő illatával kombinálva tökéletes harmóniát  sugároz. Nem kell ide 4D mozieffekt, sok D-ben érzékelhetjük a valóságot.  

Maga az öröm, az örök megújulás és az élet. 

Számtalanszor jártam ár erre, mégis minidg tudok újabb dolgokat felfedezni. 

A Vörös-pocsolyás-hát felé vettem az irányt. A kisebb, lefolyástalan vörösagyagos gödrökben összegyűlő csapadékvízet sokszor verik fel  a vadak dagonyázás közben, aztán a rájuk ragadt sártól a környező fákon próbálnak megszabadulni. Ha jól megnézed a képet, látszik is, kb 1 méteres magasságig a vörös "festés".

 

A legzöldebb rész az erdőben. 

Méteres hangyabolyokat (3 db)  találtam széttúrva. Amíg fotóztam a megriadt seregletet, zúgást hallottam, mintha valamilyen rádióadó zúgna a háttérben. Aztán rájöttem: a hangot a nyüzsgő hangyák keltették, talán apró lábaik koppanását hallottam, vagy más módon adtak ki jeleket, nem tudom, de nagyon érdekes volt. 

Bókoló fogasír mezőt is találtam a mohával borított sziklák között, az erdő alján. Még sosem találkoztam ezzel a virággal a Budai-hegyekben. Idén pedig már kétszer is rábukkantam a környék különböző pontjain. 

Ebből lesz a zászpa. Jó, hogy rögtön ráismertem. 

Bogláros szellőrózsa bimbódzó korában. 

Átvágva az erdőn, néhány békésen pihegő dámcsapatot azért felzavartam sajna, a távolból még láttam megcsillanó hátsó részüket és éreztem szagukat a tisztáson. 

Leérve a Vörös-pocsolyás-hát aljára kisimul a táj, ellátni egész a János-, és a Hrs-hegyi kilátókig.
Épp viharfellegek gyülekeztek. 

Visszatérve az erdőbe a dolomit sziklagyepes réteken a meleg napsütésben lepkék billegették szárnyaikat. 

A som már virágzik!