A Nagy-Pietrosz (Horthy-csúcs) meghódítása

A Radnai-hegység - és egyben a Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsának meghódítását a Kárpát Klub csapatával, a Borsától pár kilométerre fekvő kolostor, Manastirea Pietroasa Borsa parkolójából indítottuk. Egyébként a kolostor is megérne néhány óra nézelődést, gyönyörű, hagyományos fa felépítményével, aprólékosan kidolgozott fazsindelyes tetőszerkezetével, de erre most nem volt idő: várt a HEGY!
Kezdetben virágokkal teli legelők mellett haladtunk el, majd hamarosan beértünk az erdőbe, mely éppen a túrához való kellemes hőmérsékletet biztosította.

Bár még alig múlt 7 óra, máris lekívánkozott a hosszúnadrág és a pulcsi, Gál Levente, a túravezetőnk szép időt rendelt nekünk - úgy tűnik, jó kapcsolatai vannak odafent, mert a a két nap alatt ragyogó nyári napsütésben túráztunk.
A kék jelzés egy régi köves-gyökeres szekérúton vezetett egyre feljebb. A lombos erdőt elhagyva fenyves-borókás részeken már virágzó  rododendron bokrokat is láttunk.
Szép lassan haladtunk, többször megpihenve, kényelmes tempóban értünk fel 2000 méterre,  a Meteorológiai állomásig.

Itt már alpesi jellegű látványban gyönyörködhettünk: hófoltos hegycsúcsok között kéklő tavak,  virágzó rétek, csörgedező csermelyek, sárgálló gólyahírek köszöntöttek. Nem tudtam betelni a látvánnyal!

A Mosolygó-tó partján a többiek megpihentek, én pedig virágról-virágra szálltam, még a hó alá is bekukkantottam.

Virágok közül a szellőrózsa, boglárka, harangrojt és azálea volt a legszembeötlőbb,

de figyelmes szemlélődéssel újabb virágokat fedezhettem fel - harangvirágok különböző fajtáit, tárnicsokat, persze a  legtöbbjüknek még a nevét sem tudtam. Lenyűgözött ez a virágözön!

A tótól a rózsaszínbe borult rododendronok között egy keskeny szerpentinen vágtunk neki az egykori Nagy-Magyarország legmagasabb pontjának, a 2303 méter magasan fekvő Horthy-csúcsnak. Néhol nagy havas területeken kellett átvágni, másutt sziklákon kellett átmászni. Hol forró napsütésben, hol felhők árnyékában másztunk, te visszatekintve a völgybe az egész út során csodás panoráma mutatkozott.

Mosolygó-tó, szellőrózsa és havasszépe.

Felérve a csúcsra, minden irányba ragyogó panoráma tárult elénk. A nap hét ágra sütött, el lehetett látni a Visó-völgy fölött magasodó Máramarosi-havasokra, nyugatra Ceples felé, és  keletre a Radnai-havasok gerincére. 

A hegytetőn már kevesebb volt a virág, inkább zuzmófajok uralták a terepet, de azért itt is találtam szellőrózsát és gyönyörű rózsaszín virágú (baumgarten) kankalint.

Visszafelé ugyanazon az úton ereszkedtünk, amerről jöttünk. A havasabb részeken nehéz volt talpon maradni, így engedve a gravitáció hívó szavának, egy elegáns mozdulattal átcsusszantunk (újra) a nyárba.

A tónál újra megpihentünk, most volt időm körbejárni a tavat.

Alig értem el a forráshoz, megdördült az ég, és túravezetőnk indulást vezényelt. Sajnáltam otthagyni a szépséges tavat, úgy éreztem, lenne itt még felfedezni való, de megértettem, hogy indulni kell, nem kellemes egy viharban vergődő csapatot levezényelni a hegyről.

Így a tervezettnél korábban,  4 órára értünk vissza a parkolóba, eső persze egy csepp sem esett. Kellemesen elfáradva, élményekkel eltelve buszoztunk hazafelé, ahol már várt a bőséges vacsora.

Összesen 16 km-t tettünk meg, 1300 méter szintkülönbséget küzdöttünk le, számtalan virágot láttunk, gyönyörű panorámát csodáltunk, és remekül éreztük magunkat!