Háromkirályok-vízesés

Pádis felé tartva megálltunk a Boga-völgyében, hogy megkeressük a Háromkirályok-vízesést, amit hatalmas, ütött-kopott tábla is jelez az elágazásnál. Románul az igen viccesen hangzó Bulbuci nevet viseli. A neten találtunk részletes túraleírást, de a térképünk jelzett utat nem mutatott a vízesés felé, csak egy folyómeder mellett haladó szaggatott vonal sejtetett ösvényt arrafelé. A vízeséstől pedig semmiféle más út a térkép szerint nem mutatkozott, így leginkább a leírásra hagyatkoztunk. 

Igen egyszerűen megtaláltunk a szekérutat, majd a patak mellett, illetve a patak feletti hegyoldalban kapaszkodtunk felfelé a meredek kaptatón, gyönyörű erdei környezetben. Viszonylag hamar köszöntöttük is Boldizsárt. Először szinte szemmagasságban volt az a sziklaperem, ahonnan a folyó vize a mélybe zuhant. Majd leereszkedve a mederbe alulról szemléltük a zuhatagot. Végül beálltunk a vízfüggönymögé, és annak fátyolán át tekintettünk kifelé. 

Boldizsár

Ezután a sziklafal mellett egy útnak nem nevezhető kiszáradt folyómederben kapaszkodtunk felfelé. Legnagyobb meglepetésünkre - kopott - jelzést is találtunk, így amikor elbizonytalanodtunk az útirányt illetően azt követtük. 

Gáspár

Kb. negyed óra mászás után kapaszkodtunk ki a mederből, ahonnan épp ráláttunk Gáspárra. Hogy közelről üdvözölhessük, le kellett ereszkedni egy lejtőn a völgybe.

A harmadik (illetve sorrendben a második) vízesés a kettő között volt, egy sziklaperemről lehetett rálátni, amint mélybe veti magát. 

Ezután  innen  felkapaszkodtunk a  fenti szekérútra, melyet keresztezett a folyó. Itt újabb kis zuhatag vájta a sziklát. 

A szekérút és a folyó kereszteződésénél ücsörögve a sziklán, jeges fuvallat csapott meg. Mint otthon, amikor kinyitod a hűtő ajtaját egy forró nyári napon. 

Fullextrás hűtőnkben csücsülve azon tanakodtunk, a leírás melyik változatát  kövessük a továbbiakban. 

Aszfaltúton nem nagyon volt kedvünk sétálni, így végül a Csonka-kő mellett döntöttük. Kiderült, van arra jelzett út is, sőt, tábla is mutatja az irányt, csak a térképnek nincs fogalma ösvényekről. 

Az út eddig sem volt izzadástól mentes ebben a hőségben, de legalább a folyó ontotta magából a hűs párát. Most azonban kitett réteken, forró sziklafalakon kapaszkodtunk egyre feljebb. Néhol kitekintvén a szirtekről, szédítő látvány fogadott, beláthattunk a meredeken emelkedő hegyek közé.

A jelzést kezdetben simán követtük, bár nem is nagyon volt más lehetőség, lévén az ösvény a gerincen vezetett, kétoldalt meredély. 

Mikor megkezdtük a hegyről a lefelé ereszkedést, azonban már sokszor vált bizonytalanná az irány. A jelzett ösvényt áthághatatlan kidőlt fák keresztezték, a kerülőút nem volt egyértelműen taposott, a Locus szerint pedig úttalan úton voltunk. Így érzéseinkre hagyatkozva a falu felé vettük az irányt. 

Egy hatalmas páfrányosig nem is volt semmi baj, ott azonban elvesztettük a taposott utat. Próbáltunk jobbra haladva lejutni, de meredek, járhatatlannak tűnő sziklafalba botlottunk. Visszatérve kerestük kicsit a jelzést, de nem találtuk, így arra mentünk, amerre a legjárhatóbbnak tűnt az erdő. Végül nem sokkal a leírás által is jelzett pont felett értünk ki a főútra. Mindenesetre kalandos kis eltévedés sikeredett a krándulás végére, aminek társaságunk nem minden tagja örült egyformán. 

A túra amúgy nem túl hosszú, pláne, ha nem tévedünk el, max 5 km. Sok meredek kaptatóval, ami esős időben nehezen (vagy egyáltalán nem)  járható lehet.