Csodavár körtúra

A Csodavár a Pádis-fennsík Vár patak völgyének legmélyebben levő pontja. Itt gyűlik össze a vidék vizeinek jelentős hányada. A Vár patak és a  Hamlet-barlangból átjutó víztömeg egyesül itt egy hatalmas dolinában, hogy majd a Csodavár barlangrendszeren keresztül a Galbina-forrásnál bukkannnak ismét a felszínre. A barlangrendszer monumentális szája 73 méter magas és 30 méter széles,az ember apró hangyának érzi magát már a látványtól is, hát még a vizek okozta robaj, melyet a a sziklafalak visszavernek!

Ide indultunk Pádisról, a szállásunkról, de először a közeli forrásból feltöltöttük vízkészleteinket. 

A Ponor-rétet jó érzékkel "kiterveztem" a túraútvonalról sajna, pedig arról is csodákat írnak. Egy másik úton terveztem az odautat, a Hamlet-barlang felé,  és egy harmadikon a visszautat. Sebaj, lesz miért visszajönni jövőre!

Az út azonban így is csodaszép volt. Bár az első 1 km még köves, napos szekérúton vitt, de aztán rátértünk az erdei ösvényekre.

Talán az odavezető út tetszett nekem a legjobban egész Pádisi nyaralásunk során. 

Égig érő fenyőerdők puha, süppedős, sokszor mohás talaján lépkedtünk. Majd fenyővel szegélyezett zöld rétek következtek, íves lankákkal, birkanyájjal, szabadon legelésző tehenekkel. 

Egy ponton a térkép egy forrást mutatott jobb kéz felől kb 500 méterre. Egy folyó mellett haladt a rejtekes ösvény, majd elértük a forrást: a folyó  egy barlangból tört elő. 

Hamlet-barlang

Kb. 6 km után értük el a Hamlet-barlangot. Bemásztunk ameddig tudtunk, hűsöltünk, hallgattuk a víz robáját miként verik vissza a sziklafalak.

Csodavár

Innen már közel volt a Csodavár, hamarosan elértük a dolina szélét, ahol megkezdtük az izgalmas leereszkedést a mélybe a láncokkal segített kőtörmelékes úton. 

A barlang bejárata előtt egy sziklából nőtt ki ez a fenyő. 

Ereszkedés a barlanghoz. Felülről figyeltük, amint tesóm lelkesen bejárja a barlang elejét.

Ember és barlang

Innen egy függőleges létrán kapaszkodtunk feljebb, majd a sziklafalba vájt keskeny kavicsos ösvényen sétáltunk át a következő barlanghoz. Gábor ide is lement, mi pedig aggódva hallgattuk a közeledő dörgést. 

Újabb meredek kapaszkodó következett, és mg az eső előtt sikerült kiakapaszkodni a töbörből. Esőkabátot húztunk, és haladtunk tovább a kék jelzésen a Glavoj-rét felé. 

Hófehér, taréjakopott  sziklákon lépdeltünk kilátóponttól kilátópontig. A mélybe tekintve láthattuk a szédítő mélységben a  két barlang között vezető utat. 

Újabb érdekes sziklaformáció. 

Mire a Glavoj-rétre értünk elállt az eső. A réten sátorozók tömege, egy ABC, két ivós-evős hely, meg néhány telepített Toi-toi WC volt. Mindenfelé, még a sátorok között is tehenek legeltek. Szárítkoztunk, söröztünk. 

Galbina-szirt

Viszonylag korán volt még ahhoz, hogy visszamenjünk a szállásra, így javasoltam, hogy a sárga jelzésen kapaszkodjunk fel a Galbina-szirtre, az csupán 2 km ide, alig 200m szint. Lelkesen kászálódtunk fel és vágutnk neki az újabb kapaszkadónak.

 

A szirtről belátni a hegyek közé, a mélység húz magával, a nap melegen sütött, bámészkodtunk, gyönyörködtünk, és megérkeztek a telóra az üzenetek, mert végre volt térerő!

Innen átbaktattunk az Eszkimó-barlanghoz, ahova sajnos nem lehetett bejutni, de még eszkimó urat sem láttuk a rácsok mögött. Így aztán visszakanyarodtunk a Glavoj-rétre, ahonnan már csak 3 km választott el a jól megérdemelt vacsorától. Igaz az első pár száz méteren ismét brutál emelkedő várt ránk, amit már szívesen kihagytam volna, így 17 fárasztó km után. Végül felvánszorogtunk a fennsíkra, és itt már a csendesen hullámzó táj késő délutáni fényekben fürdő látványától eltelve, részemről mezitláb érkeztünk a köves makadámútra, ahol újra visszavettem a cipőt, és pikk-pakk már otthon is voltunk. 

A Locus összesen 20 km-t mért, és 1700 körüli szintet. Ez utóbbit egyszerűen nem akarom elhinni, bár tényleg sokat emelkedtünk fel és le, de azt képzelem, sokkal sokkal fáradtabbak lettünk volna ekkora szint megtétele után. 

Galbena-szurdok

Mint előző bejegyzésemben írtam, épp a Varasó-réten élveztük a természet szépségét egy tó mellett, amikor utolért minket a vihar. Szerecsésen és vízmentesen bezuttyantunk az autóba, és belülről néztük, ahogy veri a jég az ablakot és a földeket. 

Arra gondoltunk, addig, amíg esik, megkeressük a Galbena-szurdok alsó bejáratát, és alulról teszünk egy kisebb kört a szurdokban, ez még épp jó lesz délutáni túrának. Ehhez leereszkedtünk a Pádis fennsíkról és Bogánál balra kanyarodva hamarosan elértük a sárga kereszt jelzést, ahonnan 5 km gyalogosan a szurdok bejárata. 

Mire odaértünk elállta az eső, a szurdok kapuja sejtelmes párába burkolódzott. A folyó zúgva kerülgette a hatalmas mohás sziklákat, elvesztem a  rendkívüli  fehér és a zöld kavalkád látványában. 

Míg a többiek összepakolták a beülőket - szükség esetére - én békésen fotóztam a tájat és próbáltam megnyugodni a délelőtti izgalmak után, és nem gondolni arra, milyen kihívások várnak itt rám. Még otthon megnéztem egy videót a szurdok bejárásáról, és a videó több része is rémülettel töltött el. Valami miatt azt képzeltem, lesz egy olyan szakasz, amit én nem fogok tudni abszolbválni. 

Amikor megkérdeztem a tesóm, hogy mi lesz, ha nem tudok átmenni egy szakaszon, akkor csak annyit mondot: akkor megoldjuk és átmész. Hm. Ok. 

Átkelés láncokon. Ez még simán ment. 

Egy izgalmas átkelés egy barlangüregen, meredeken fel és le. Szerencsére nem csúszott annyira, mint a fickónak a videóban, nem is fujjogtunk, meg hűháztunk. Sőt, sógornőm fürgén mászott előre és átugrott a tűhegyes kanyaron a másik oldalra és már ereszkedett is lefele. Annyit hallottam csak, hogy ne félj, simán meg tudod csinálni... Azért féltem, de tényleg simán meg tudtam csinálni. 

A sziklanyílásból leereszkedve a  videóban  kb. a 20. percnél kezd el gondolkozni a készítője, hogy most merre is visz az út, előtte csak a vadul zúgó, térdig érő folyó volt. Most azonban alacsonyabb volt a vízhozam, ezért simán, száraz lábbal, gond nélkül tudtunk átjutni azon a szakaszon. 

Majd utána következett az a szakasz, amitől a videóban látottak alapján rettegtem (25. perc). Itt csak a kezeknek építettek kapaszkodót, elvileg a lábbal kellene tapadni a falhoz. Ki tudja, miért lett volna nehéz néhány lábvasat is betenni...

A lényeg, hogy ez a rész volt a rettegésem oka. 

Ok nélkül, jelenleg ugyanis a patakmeder simán járható volt, így mászás nélkül, száraz lábba keltem át. 

A 30. percnél, ahol azt mondja, hogy az a szikla a cél, de nincs hova lépni, ott most keresztbe fektettek egy kidőlt fát, és azon egyensúlyozva, a vasakba kapaszkodva át lehetett jutni gond nélkül. 

A sok izgalom után megpihentünk az Eminenciás vízesés és a szurdok látványában gyönyörködve. 

Kikapaszkodtunk a szurdokból a másik vízesésen keresztül és az Eminenciás felett vezető kőgörgetegen másztunk felfelé. Hamarosan elhaladtunk egy barlang hatalmas szája előtt. Itt tűnik el a Bujdosó vízesésen keresztül a folyó vize, ami lejjebb az Eminenciás vízesésnél tör elő. A Galbena patak amúgy sok helyen tűnik el a föld alatt, majd bukik elő újra, tényleg bejárja az egész Bihar-hegységet kívül belül. 

Az út a továbbiakban még mindig felfelé tart, kitett, meredek, sziklás és kevésbé sziklás szakaszokon, több helyen láncok segítik a feljutást. 

Aztán az egyeik szikla mögött az alábbi látvány fogadott: több lépcsőn keresztül zuhan a mélybe a Galbena, közben mély medencéket vájva a sziklába. 

Ezután már csak néhány lánc és pár 100 méteres út várt ránk az ereszkedő megkezdése előtt. A visszafelé vezető út átvitt a Flórika-réten, ami igazi csodarét, Most éppen méteres páfrányok borították. Egy rétnyi páfrány! Lenyűgöző!

Maga a Galbena körút alig volt 5 km, változatos, látványos, kihívásokkal teli, csodaszép, izgalmas. Szuper élmény volt az adrenalinbomba ellenére is. Kár volt előre pánikolni. Legközelebb a Glavoj-rét felől fogjuk bejárni. 

Aragyásza-barlang a Szamos és a Varasó-rét

Aragyásza-barlang

Az Aragyásza-barlangról számos helyen olvashatunk túraleírást, én is az egyik ilyen alapján terveztem a mienket. Igaz, úgy gondoltam, odáig gyaloglunk majd a Pádis-rétről, de végül semmi hangulatunk nem volt, a köves, napos makadámúton megtenni azt a 6 km-t, így autóval zötykölődtünk a Varasó-rétig. Onnan azonban gyalog vágtunk neki az izgalmasnak ígérkező túrának.  Azt tudtam, hogy fel kell kötni a gatyám, meredek, láncokkal segített út vár rám, de azt nem hittem, hogy ennyire megijedek majd ettől a kihívástól. Mindenesetre szerencse, hogy a tesóm ott volt, és tartotta bennem a lelket, és ledumált a neccesebb részeken. Meg persze az sem ártott, ha elmagyarázta a láncok használatának technikáját. Így aztán egy kicsivel nagyobb izgalommal, mint amilyenre számítottam, de simán abszolváltam a kihívást. 

Úton az Aragyásza felé

Aragyásza-barlang bejárata

Besétálunk a hatalmas tátott szájon át a hűvös félhomályba.

Aprónak éreztem magam. A legmélyebb részeken békésen, de nagy zajjal kanyargott a most nem túl magas vízállású folyó. 

Több helyen 5 méter magas csúszós sziklafalakon való átkelessél lehet csak továbbjutni. A mászást a sziklába erősített láncokkal segítik. 

 

Gyerekcsapat vár az egyik lánccal segített sziklafal előtt a feljutásra. 

A kb 1 km. hosszú  barlang teteje több helyen is nyitott, így fejlámpa nélkül érkezvén sincs teljes sötétség. Én azért örültem, hogy hoztunk magunkkal.

Egy békésebb sziklakanyarulat. 

Az utolsó terem után. 

Végre kijutunk! Bevallom, amikor megláttam, hogy elértük a kijáratot én sírva fakadtam. A többiek meg kinevettek, hát sírásom nevetésbe hajolt. 

  

Szamos-bazár helyett

Átkelvén a barlangon azzal szembesültünk, hogy a Szamos-bazáron végivezető piros jelzés nagy figyelmeztető táblával le van zárva: kidőlt fák miatt járhatatlan. Egy darabig azért elmentünk az úton, hátha mégsem, de az első bonyolultabb farakás eltántorított. Így aztán inkább leereszkedtünk a Szamos medrébe, és ott haladtunk egy darabon. 

Békésebb tájon: a Szamos folyó medrébe ereszkedünk le ebben a páfrányos dzsungelben. 

Valódi botanikuskert! Tele mindenféle buja növényzettel, friss vizű patakkal, romantikus zúgókkal. 

Mellettünk égig érő sziklafalak meredeznek. 

Ebben a kis vízesés táplálta medencében meg is fürdettük a lábainkat. Dermesztően hideg volt a víz. 

Idáig jutottunk, néhol kidőlt fákon egyensúlyoztunk. Itt azonban egy szűk sziklaszoroson vág át a folyó, nem akartunk nyakig vízben gázolni, pedig a pár méterre levő vízesés látványa nagyon vonzott. 

Visszafelé a barlang felett vezető úton haladtunk. 

Varasó-rét

A Varasó-tónál leültünk elfogyasztani szerényke ebédünket, ám hatalmas dörgés-villámlás kényszerített vissza az autóba. 

Egy JIN-JANG tó

Töbrök vihar előtt.