Újra járható a Rám-szakadék

 Április végén sziklaomlás miatt lezárták a Rám-szakadékot. 

"A folyamatosan növekvő látogatószám miatti emberi terhelés, a klímaváltozás miatti hosszú, aszályos időszakok és a rendkívül nagy mennyiségű csapadékkal járó esőzések váltakozása a Rám-szakadék kőfalainak állékonyságára is negatívan hat. A látogatók biztonsága érdekében a helyszínt a teljes körű geológiai és statikai vizsgálatok elvégzéséig és kiértékeléséig ideiglenesen teljes egészében lezárja." - írta a Pilisi Parkerdő

Már ezerszer jártam arra, igaz, van annak már 6 éve is, de nem is vágytam már oda egy ideje. Nos, ugye, a tiltott gyümölcs mindig édesebb, zavart, ha akarnék menni, akkor se tudnék. Így megörültem a hírnek, hogy újra járható a szurdok, s egy szép hétfői nyári napon felkerekedtünk és meg sem álltunk Dömösig. Illetve a közeli pékségig, de onnan aztán tényleg Dömös volt a következő megálló. Persze kávéval indítottunk, aztán átvágtunk a falun, végül be az erdőbe  a zöld jelzésen. A fák között is kellemesen járt a levegő, elhajtva a bogarakat az arcunk elől, mely a hazai nyári túrák idegesítő velejárói. Igy aztán elmondhattuk, hogy igazi kirándulóidő volt.

A Rám-szakadékra rácsodálkoztam. Bár a fő csapásirány nem változtott, a sziklák közt, a patakmederben, vagy közvetlen mellette halad az út, ám az, hogy 3 hónapig nem volt rajta számottevő forgalom, valahogy mégis megváltoztatta. Az útra ráhajló fák, benőtt bokrok tették elbűvölően vadregényessé annak ellenére, hogy új, fényes fémkorlátokat szereltek fel, így technikai szempontból nem jelent kihívást, legalábbis ezzel a kis vízmennyiséggel. 

A patakban alig csörgedezett némi víz.

Munkálatok nyomai

A leszakadt részt elkerülő út. Talán ez a rész tűnt el a sziklák alatt. 

Alig néhány családdal találkoztunk 

Egy téli kép erről a részről, csupa jéggel és hóval. 

Elcsodálkoztam, hogy ilyen vízeséseken simán feljutott a kuytánk egykoron. Igaz, kicsit tartottam hátulról, nehogy visszacsússzon. 

Ez az egyetlen létra, ahol Dézi kutyánk anno nem tudott felmászni. Helyette remek elkerülő alagutat talált a sziklák alatt-között. 

Csaknem kiszáradt patakmeder a felső szurdokrészen.

Emlékszem egy gyerekkori túránkra, amikor itt akkora víz volt, hogy száraz lábbal lehetetlen volt átjutni rajta. Édesapám hatalmas nylonzacskókba csomagolta a lábunk. 

Emblematikus gyökérrengeteg a szurdok tetjén. Ilyen csúcsidőben, embertömpinggel, ilyen egy csendesebb őszi napon. 

Kiérve a szakadékból a sárga jelzésen haladtunk egy darabig. A Lukács-árkot elérve leereszkedtünk, és megnéztük, milyen lenne a Rám-szakadék korlátok, lépcsők  és takarítás nélkül. 

Járhatatlannak tűnik.

Azért át lehet jutni. 

Dzsungel

Ez a legnagyobb vízesés. Kb 2 méter. A kiálló köveknek köszönhetően jól járható létre nélkül is.  

Végül a piros jelzésen folytattuk az utunkat a Prépostsági romokig, amit csak a kerítésen keresztül távolról szemléltünk, majd a temetőn át értük el kiindulási pontunkat. 

Itt még lebaktattunk a Dunáig, ahol fürdéssel, napozással és olvasással töltöttük a maradék időt. Végül egy jóízű vacsora zárta a napot egy dunaparti étteremben. Öreg este lett, mire hazaértünk. Nagyon szép nap volt.