Idén párszor egész közel kerültem madarakhoz, így sikerült lencsevégre kapnom őket. No nem azért, mert lest építettem volna, és órákig lapultam volna a megfelelő pillanatra várva, hanem azért, mert úri kedvük úgy tartotta, hogy megmutatják magukat nekem.
|
A fázós csúszka épp szemmagasságban csücsült egy mohás faágon, apró szemeivel leste minden moszdulatunkat. Jól felfújta tollazatát. Talán a hideg miatt, vagy talán hogy jobban mutasson a fotón. |
|
A havasi szürkebegy bizalmaskodó fajta - szívesen ugrándozott alig 1 méternyire tőlem, bogyókat keresgélve. Költöző madár, nálunk épp átutazóban volt. |
|
Citromsármány pár a Kopároknál csicsergett rám. Szinte incselkedtek velem: Néha egész közel repültek, majd villámgyorsan megkerülték a bokrot, és eltűntek az ágai között. |
Nagyon érdekes volt megfigyelni a kis ízeltlábúak és egyéb apróságok életét.
|
Ez a kaparódarázs két lábon jár. másik négy lábával megbénított zsákmányát cipeli haza a lárváinak. |
|
Szöcskenász |
|
Csüngőlepke hernyója |
Szerencsésen összefutottam néhány emlőssel is.
|
Erre a dámszarvasra egész váratlanul találtam rá. A Szénások környékén túráztam, és az egyik csúcsról alátekintve pillantottam meg a mit sem sejtő, a tisztáson békésen napozgató állatot. |
|
Mókuséknál |
|
Őkelme figyelmesen nézelődve sétált az úton. Meglapultam a magas fűben, de sajnos hamar gyanút fogott, és eltűnt az fák között. |
|
Percekig figyeltem cica őnagysága reggeli mosdással egybekötött jóga rituáléját. Meglepő helyekre és irányba tudja helyezni/forgatni lábait! |
|
Kíváncsi kecske |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése