2018. május 3., csütörtök

Épület a folyó közepén

Ámulva állok a parton és bámulom a valószerűtlen építményt. Két hatalmas beton alapon, talán még kecsesnek is mondható acélszerkezeten, fehérre festett épület emelkedik a Duna közepén - de legalábbis a parttól viszonylag messze. 
Szénrakodó. 
Aztán elképzelem a jelenetet. 

A Dorogi Szénbányákban kitermelt szénporral  a szénbánya osztályozó egységén dolgos munkáskezek megtöltik a csilléket, melyeket rácsatlakoztatják egy 6 m hosszú drótkötél pályára.  A pálya a Szénrakodó csaknem 200 négyzetméter alapterületű termében végződik, ahol a pár főből álló személyzet leforgatja a rendszerről a fém kocsikat. 
Eközben a folyó felső szakaszáról hatalmas uszályok navigálnak szép lassan az épület két betontömbje közé, majd kikötnek épp a ház hasa alatt. Az épületből leeresztett surrantókat  a hajóhoz csatlakoztatják és lecsúsztatják rajtuk a szénport. A szállítmány hamarosan indulhat - mondjuk - a Csepeli Erőmű felé. 
Az üres csilléket pedig visszahelyezve a drótkötél pályára, máris megkezdheti útját vissza, a bányák  felé. 
A munka végeztével nagy nyikorgással leáll a körforgás, a munkások lemásznak az épület vaslépcsőin, beülnek csónakjaikba és a partra eveznek. 

Az épület 1927- 63-ig működött. Jelenleg a Váltótér Alapítvány tulajdona.
"1994-ben jött létre a Váltótér Alapítvány (Lévay Jenő vezetésével), mely máig a Szénrakodó tulajdonosa. A jórészt képzőművészekből álló alapítvány tagjai egy olyan művésztelepet álmodtak meg ide, mely hazai és nemzetközi találkozók, szimpóziumok helyszíne lehet."
 Egy szakdolgozat alapján ilyen művészteleppé alakítanák.

Forrás: Wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése