Menu
- Főoldal
- Hódoland
- Top 10
-
Barangolások belföldön
- Rövid, könnyed túrák szerte az országban
- Budaörsi Kopárok
- Beliczay-sziget
- Budai-hegyek gyöngyszemei
- Velencei-tó és környéke
- Pilis és a Visegrádi-hegység
- Vadregényes Börzsöny
- Barangolások a Balaton-felvidéken
- A Tisza-tótól Hortobágyig
- Szárazon és vízen a Duna mentén
- Bakonyi bóklászó
- Mátra, Cserhát és Karancs-medves
- Őrség
- Vértes és a Gerecse
- Zemplén, Tokaj-hegyalja, Bodrogzug
- Bükk és a Bükkalja
- Zselic, Mecsek és a Villányi-hegység
- Éves túra összefoglalók
- Gombák
-
Amiről a fák mesélnek
- Amiről a fák mesélnek
- A fák titkos élete - magoncok
- A fák titkos élete - erdei szuperorganizmus
- A fák titkos élete: magányosan a tömegben
- Fákba szorulva
- Fákba szorulva II
- Normafa cseresznyefája
- Gyökerek
- Erdő
- Erdők, fák
- Fatörzsek I.
- Fatörzsek II.
- Fatörzsek III.
- Fatörzsek IV.
- Fatörzsek V.
- Fatörzsek VI.
- A pörbölyi titán
- Magyarország legöregebb fája
- Fák
- Erdő alulnézetből
- Fekete-fehér tájképek és egyebek
2024. január 31., szerda
2023. december 10., vasárnap
Havazás
Több éve nem volt ekkora havazás a Budai-hegyekben, mint most. Csillebérc környékén 50 centi hó esett, a fák ágai meghajoltak a hatalmas súly alatt, sok helyen a kijelölt utakon is négykézláb lehetett átjutni a fa-hó alagút alatt.
Hát még az erdő közepén, ahol sehol egy ösvény! A szűz hóban térdig süppedve élveztem a mélységes csöndet, éreztem a tél tiszta illatát. Lassan lépdeltem, minden lépésnél óvatosan hajtottam félre az ágakat, nehogy lehulljon a fákról a hó. Nem akarom, hogy eltűnjön ez a varázslatos táj! Persze sokszor lehullott, nagy puffanással ért talajt. Úgy örültem, mint egy gyermek, mikor a nyakamba zúdult egy-egy adag, vagy elcsúsztam a lejtőn és a hóból csak a fejem látszott ki. Vagy az sem. A hegyről lefelé így aztán szinte úsztam a hóban.
Ilyenkor jobban látszik, merre járnak az állatok, fgyeltem a kanyargó nyomokat, és eltűnődtem, hogy tud egy kis őz ilyen mély hóban közlekedni? Mennyire fázhat vajon? Hogy talál tápélálékot?
![]() |
| Nem minden tölgyről hullott le a levél. A nedvesség hatására ilyen barna lé csöpögött le róluk. |
![]() |
| A fiatal bükkös is tartja a leveleit. |
2022. január 23., vasárnap
Huhogó erdő
Kismarostól már havas aszfaltúton haladtam Királyrét felé. Kicsit izgultam, mostanában rakoncátlankodik az autóm, a szerelők pedig csak a válluk vonogatják: ha egyszer otthagy az út szélén, már fogják tudni mi baja, addig pedig használjam, különben sosem derül ki. Hm. Ez nem túl megnyugtató, ráadásul a drága épp rendkívül rakoncátlan kedvében volt, rángatott, meg ijesztgetett, hogy rögvest megáll. Közben az út csúszott, kanyargott és csak reméltem, hogy az autó nem felfelé mondja be az unalmast, mert akkor tuti nem indulok el vele többé.
Csodák csodája, elértem Királyrétre, ahol meglepetésemre 1000 Ft-ot kértek a parkolásért, viszont kártyával is fizethettem. No de végre itt vagyok, ragyogó napsütés, havas erdő, mi kell még több? Elindultam a Bajádzói-tó felé.
A tó vizét hó takarta, így pont olyan volt, mint egy érintetlen rét. Kedvem lett volna sétálni egyet rajta, de nem mertem rálépni, inkább elkanyarodtam felfelé a kék négyzet jelzésen. A friss hóban mutatkozó lábnyomok tanúsága szerint már ketten jártak erre előttem, követtem a nyomukat.
Hosszú egyenes kaptató következett. Az erdő szép volt, az út eseménytelen, gondolataimba mélyedve baktattam felfelé.
Aztán éreztem, hogy fájnak a lábaim, a derekam majd leszakad, és jobb lenne elheveredni egy kanapén. Erre itt, az erdő közepén nem sok esély volt, így mentem tovább felfelé. Mind többször álltam meg, pedig amikor mentem, jó tempóban haladtam, csak fájt minden lépés. Hajlongtam, nyújtottam a derekam, de nem lett jobb. Közben a szél egyre jobban feltámadt. Már nem csak néha ütődtek össze a hosszú bükk törzsek kongó hangot adva, hanem szabályosan huhogott az erdő.
Az országos kékre a a Három-hársnál kanyarodtam rá. Ekkor már süvöltött a szél, bebugyoláltam magam a kabátba, de így is éreztem a csípős hideget.
Elszántan mentem: csak nem adom fel itt, alig a cél előtt? Az Árva-kúti réttől azonban minden megváltozott. Nem csak a talajt fedte a hó, hanem a hóból kimeredező kis ágakat, a bokrok gallyait, majd ahogy egyre feljebb haladtam, a fák felsőbb ágait is. Csodálatos volt!
A kilátóban levettem a kesztyűm, amit hamar megbántam, mert a pár perc alatt vörösre fagyott ujjaim végét alig éreztem.
Elindultam a Nagy Hideg-hegy felé a kéken. Lassan ereszkedtem lefelé az úton, minduntalan meg-megálltam, gyönyörködtem a tájban, nem volt kedvem itt hagyni ezt a helyet.
Aztán elfogyott a hó a fákról, már csak az erdő alján lévőt kavarta a szél.
Az eredeti terv szerint a Nagy Vasfazék-völgy felől tértem volna vissza, de Égés-tetőnél mégiscsak letértem a kör jelzésen, hogy mielőbb visszaérjek az autóhoz. Egy pillanatra megálltam megcsodálni Dr. Bubó fáját, aztán már szinte futva tettem meg lefelé a maradék utat.
Így aztán már 3 órakor visszaértem a kiindulási pontomra, a Bajádzói-tó jegén sokan korcsolyáztak, de mégsem álltam meg jégen sétálni. Erősen drukkoltam, hogy a kis kocsikám békében hazavigyen. Az autóban kínszenvedés volt az a másfél óra, de végül gond nélkül hazaértem. Otthon aztán elterültem, lázat mértem, s szomorúan konstatáltam, hogy másnap nem fogok kirándulni.














