Balatoni jeges

A múlt hét fagyos és szeles időjárása következményeként a közösségi portálokon izgalmas fotók jelentek meg a balatoni jégcsapokról. Ezen felbuzdulva indultunk felfedezni idén is a balatoni jégvilágot.

Szombatra már összefüggő jég borította a déli part menti vizeket, néhányan óvatosan sétálgattak is rajta. A jeget néhány centi vastagon hó borította, nem nagyon lehetett volna észrevenni, ha a hó alatt luk, mélyedés, vagy rianás rejtőzik. Én leginkább fára, padokra tapadt jégoszlopok látványára vágytam, de ilyen, úgy tűnik nem terem minden bokorban. 

Végül találtunk néhányat, mindet fényképezőgépeket kattintgató fotósok vettek körül, és mint valami ősi totemoszlopot, körültáncolták, alázatosan térdre ereszkedve hódoltak szépsége előtt, és tették digitális tarsolyukba a természet csodáját. Ahogy előre-hátra lépkedtek a fa körül, volt akinek  hirtelen eltűnt a lába egy hó alatti meglepetés lékben. Döbbent arcáról leolvasható volt, hogy nem ilyen áldozatot szeretett volna bemutatni a fa szelleme előtt. Vigyorgó képünket látva kifejtette, hogy szerinte nem vicces a helyzet, de hiába próbáltunk sajnálkozó komolyságot erőltetni, arcunkra!

 A legkülönfélébb jeges képződményeket találtam. Az apró gömböktől, a kecses jégcsapokon át a robosztus oszlopokig, lapos jégfalakig mindenféle képződmény megtalálható volt.

 Ember magasságú jégcsapok között sétálva igyekeztem a részleteket is meglátni:

 A part menti tárgyakra kicsapó hullámok fagyott nyomait is megtaláltuk, bár már nem voltak olyan látványos állapotban, mint amilyen pár nappal ezelőtt lehettek.

Átcsúsztuk a Balatont!

No nem szombaton, amikor a Nagy Országos Élőláncot szervezték, és nem is ott, ahol a 7000 ember alatt sem szakadt be a jég, hanem Tihany és Szántód között.

A múltkori balesetem után kicsit gyanakodva közelítem meg az ilyen jeges és mély vizeket, most is először a tihanyi Belső és Külső-tavat szemléltettem meg a tesómmal, és csak utána parkoltunk le a kompkikötőnél.

Az elénk táruló látvány azonban magával ragadott! Szántód felé egyetlen hosszú kígyóvá olvadva araszoltak az emberek. Ha ők nem esnek bele, én sem fogok!- gondoltam, és izgatottan húztam a lábamra a korcsolyámat. A cipőmet a vállamra vetettem, és elindultam. A jég nem volt olyan sima, de azért szépen siklottam előre egészen az első rianásig, ahol már a fényképezőgépem is előkerült. Vállamon a cipő, hátamon a táska, lábamon a korcsolya, szemem előtt a fotóaparát, hajolok a jégformáció mellé-fölé, a lábam csúszik, táska repül a nyakamba, a cipő pedig egy szép félkörívet leírva, épp orrba vág.

Éreztem, hogy olyan dolgokat látok itt ma, amiket még sosem láttam eddig (no nem a csillagokat az orrba vágástól). Bár lehet, hogy fotóim nem adják olyan látványosan vissza az ott tapasztaltakat - nem csak a ködös, fénytelen idő miatt, de számomra nagyon izgalmas pár óra következett. 
Hamarosan helyet cserélt a korcsolyám és a cipőm, most már viszonylag stabilan álltam a lábamon, a korcsolya jobb híján a kezemben, egy kézzel irányítva a fényképezőt. Hm. 

A Balatont itt épp kettészelte egy hatalmas képződmény. Mintha a tó keleti és nyugati jégtáblája egymásnak feszülne, és iszonyatos erővel megpróbálnák kitaszítani egymást a mederből. Felemelkedő jégtáblák, különlegesen cakkozott fehér táblaszélek meredeztették csipkéiket a magasba.

A nyugatra eső jégtábla korcsolyával járhatatlan. csupa rece, és göröngy.

Keletre tükörsima jég, tesóm vígan siklik tova rajta a túlsó part felé.

Rejtély, hogy ilyen alagutak hogy is keletkezhettek...

Csodálkozva látom, mennyiféle jégfelszínt produkált a Magyar Tenger.
Emitt a kezdetben kisebb jégtáblák még a viszonylag nyugodtabb vízfelszínbe fagytak bele, talán csak egy egész kicsit mozoghatott a víz, amikor megfagyott.  Vajon mi indokolja, hogy mindezt egy teljesen szabályos egyenes rianás választja el a tükörsima jégtáblától?

Pár méter múlva az említett kezdeti jégtábla darabok mintegy élükre álltak, és úgy fagytak össze, az alábbi különös (térkő szerű) burkolatot alkotva.

Egy rianás:

Visszafelé is találtam újabb fotózni valót, nem tudtam betelni a Balaton újonnan felfedezett arcával.

Számomra feledhetetlen élmény volt, és számos csodát rejtegetett ez a 3 km!