A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barlang. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: barlang. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. november 12., szerda

Zsíros-hegy - az ismeretlen ismerős

Zsíros-hegy. Nagykovácsiból gyalogosan aszfaltúton vezető meredek kaptatóval érhető el a 424 méter magas csúcs, ám akár autóval is megközelíthető. Ebben az esetben közvetlen az erdő szélén, nem messze az egykori turistaháztól indíthatjuk a túrát és alig pár méteret kell kapaszkodnunk a legmagasabb pontig. 

A hegycsúcs környéke tájképileg a Szénások területéhez hasonló, ahol persze már számtalanszor jártam. Kopár lejtők és fekete fenyvesekkel borított csúcsok váltják egymást. Ahogy kanyargott az út (kék háromszög) a fák között, egész mediterrán hangulatba kerültem, épp csak a kabócák ciripelése hiányzott a hangulat teljességéhez. Persze nyáron akár még ebben az élményben is részünk lehet, gondoltam.  

Talán nehéz elképzelni, de a hegy az 1920-as évekig teljesen kopár volt: a meszes sziklafelszín úgy világított, mint egy méretes zsírtömb napos időben. Innen kapta a nevét, magyarul is, németül is (németül Schmalzberg, schmalz=disznózsír). Aztán jött a ’30-as évek nagy feketefenyő ültetési láza. A Budai-hegységben minden csupasz,  terméketlen területre ilyen erdőket telepítettek. 

Miért is? Némi kutakodás után ezt a választ találtam az interneten:  
Úgy gondolták, hogy a száraz, forró hegyoldalakon más fa nem tud megkapaszkodni. A telepítés sikeres volt. A ma 100 év körüli fenyvesek alatt 10-20 cm vastag, csaknem süppedős talajon lépkedhetünk. A kialakult termőréteg remek lehetőséget nyújt őshonos fajok visszatelepítésére, amire nagy szükség is van, hisz sok fenyő kipusztult, elöregedett, betegségek támadják. 

De térjünk vissza a hegyre és a fenyvesben kanyargó ösvényhez. Ami az Alsó-Zsíros-hegy oldalában egy rejtett sziklapárkányhoz vezetett, ahonnan váratlan panoráma tárult elém a Pilis vonulatai felé. 


Innen visszakapaszkodtam az csúcsra és egy széles erdei úton ereszkedtem le az egykori kőbányák felé. A fenyves lassan átadta magát a lomberdőnek, a párás, ködös fényben pedig minden fa valami kékes derengésben állt, mintha a természet egy fantasy filmhez próbálna hangulatot teremteni.

A kőbányák felé haladva a hegyoldalban felfedeztem egy hatalmas betontömböt. Tetejét belepte a moha, se ajtaja, se ablaka, se semmiféle nyílás nem volt rajta. Jó darabig töprengtem, mi is lehet, mire is való, de nem tudtam megfejteni a rejtélyt. Kicsit utána olvasva, feltételezem, hogy  ez a bányákhoz tartozó - a háború miatt  végül meg nem épült - kötélpálya tartópillére lehetett. Vagy ki tudja. 

Innen már nem volt messze a két kőbánya bejárata. A bányákban az 1700-as években fejtették Nagykovácsi és Solymár lakosai a köveket. Kis híja volt, hogy egész a barlangrendszerig kibontsák a hegyet. A bányafalak környékén uyganis több helyen is megtalálhatjuk a solymári Ördöglyuk-barlang nyílásait. 

Kősziklák az egyik felhagyott bánya bejáratánál. 

Solymári barlangok: a Solymári-sziklaüreg, Solymári-kőfülke, Solymári-kisfülke és Ördöglyuk


A térképem a bányák közelében több barlang bejáratot  is jelezett, ezekhez az útról letérve  keskeny és a nyílás közelében meglehetősen meredek, görgeteges úton kapaszkodtam fel.  Gyönyörű borostyánfüggöny lengte körül. 
Ezek az üregek valójában egyazon  labirintusszerű, kacskaringós járathálózattal rendelkező barlang nyílásai. 
Solymári kisfülke

Végül aztán a többi nyílás felkereséséhez visszatértem az útra, elmentem egész Solymár széléig, majd itt  rátértem a zöld jelzésre, végül a zöld barlang jelzés felől közelítettem meg, mely egyenest a solymári Ördöglyuk-barlanghoz vezetett.
De előbb megcsodáltam a panorámát a kőbánya tetejének több pontjáról is. 



A solymári Ördöglyuk-barlang


A barlang bejáratát erős vasajtó zárja el a kíváncsinskodók elől. Jogosan: a barlangrendszert sokáig a legnehezebben járható hazai barlangként tartották számon, az évek során több száz eltévedt embert mentett ki a Barlangi Mentőszolgálat. Manapság a barlang vezetővel, előzetes bejelentekzés után bejárható. A leírások alapján elég kalandos kis túra lehet, számtalan kihívást tartogat.
A bejárat mellett lévő tájékoztató táblán látható rajz egész elképesztő méretű üregeket és hosszúságú (összesen több, mint 5 km! hosszú) járatokat sejtet. A nagyobb méretű termeket egymás alatt és felett tekergő kuszodák és mély kürtők és aknák kötik össze.
Gyorsan elolvastam a legfontosabb tudnivalókat: A barlang 200 millió évnél idősebb dachsteini mészkőben a termálvíz oldó hatására keletkezett.

A solymári Ördöglyuk-barlang fokozottan védett.

Főbejárat
 
A barlang bejáratai:
  • A főbejárat több mint 1,5 méteres, keletre tekintő és majdnem kerek nyílás. 
  • Kisebb és boltozatos bejárata a Pipa.
  • Rókalyuk
 A barlang mindkét járható bejárata le van zárva.

Ördöglyuk-barlang (Pipa)






A barlangban a XX. század elején még tömegesen éltek denevérek. Akkoriban egy külföldi vállalkozás tonnaszámra termelte ki innen a guanót. Mostanra sajnos a denevérek száma és a guanó is  erősen megfogyatkozott. 

A barlangokban őslénytani ásatásokat is végeztek. A leletanyagok között található: 
  • teljes jávorszarvas-csontváz 
  • cickányok, több pocokfaj, egérfajok
  • barlangi medve és barlangi oroszlán
  • bölény 
  • Merck-orrszarvú
Végül a zöld jelzésen tértem vissza kiindulási pontomra, és még megpróbáltam néhány gombát találni az avarban. Ehető gombát nem, csak néhány apróságot találtam. 
Apró szegfűgomba

Toboz-fenyőfülőke

2024. július 14., vasárnap

Csodavár körtúra

A Csodavár a Pádis-fennsík Vár patak völgyének legmélyebben levő pontja. Itt gyűlik össze a vidék vizeinek jelentős hányada. A Vár patak és a  Hamlet-barlangból átjutó víztömeg egyesül itt egy hatalmas dolinában, hogy majd a Csodavár barlangrendszeren keresztül a Galbina-forrásnál bukkannnak ismét a felszínre. A barlangrendszer monumentális szája 73 méter magas és 30 méter széles,az ember apró hangyának érzi magát már a látványtól is, hát még a vizek okozta robaj, melyet a a sziklafalak visszavernek!
Ide indultunk Pádisról, a szállásunkról, de először a közeli forrásból feltöltöttük vízkészleteinket. 

A Ponor-rétet jó érzékkel "kiterveztem" a túraútvonalról sajna, pedig arról is csodákat írnak. Egy másik úton terveztem az odautat, a Hamlet-barlang felé,  és egy harmadikon a visszautat. Sebaj, lesz miért visszajönni jövőre!
Az út azonban így is csodaszép volt. Bár az első 1 km még köves, napos szekérúton vitt, de aztán rátértünk az erdei ösvényekre.
Talán az odavezető út tetszett nekem a legjobban egész Pádisi nyaralásunk során. 
Égig érő fenyőerdők puha, süppedős, sokszor mohás talaján lépkedtünk. Majd fenyővel szegélyezett zöld rétek következtek, íves lankákkal, birkanyájjal, szabadon legelésző tehenekkel. 
Egy ponton a térkép egy forrást mutatott jobb kéz felől kb 500 méterre. Egy folyó mellett haladt a rejtekes ösvény, majd elértük a forrást: a folyó  egy barlangból tört elő. 



Hamlet-barlang

Kb. 6 km után értük el a Hamlet-barlangot. Bemásztunk ameddig tudtunk, hűsöltünk, hallgattuk a víz robáját miként verik vissza a sziklafalak.






Csodavár

Innen már közel volt a Csodavár, hamarosan elértük a dolina szélét, ahol megkezdtük az izgalmas leereszkedést a mélybe a láncokkal segített kőtörmelékes úton. 
A barlang bejárata előtt egy sziklából nőtt ki ez a fenyő. 

Ereszkedés a barlanghoz. Felülről figyeltük, amint tesóm lelkesen bejárja a barlang elejét.

Ember és barlang

Innen egy függőleges létrán kapaszkodtunk feljebb, majd a sziklafalba vájt keskeny kavicsos ösvényen sétáltunk át a következő barlanghoz. Gábor ide is lement, mi pedig aggódva hallgattuk a közeledő dörgést. 


Újabb meredek kapaszkodó következett, és mg az eső előtt sikerült kiakapaszkodni a töbörből. Esőkabátot húztunk, és haladtunk tovább a kék jelzésen a Glavoj-rét felé. 

Hófehér, taréjakopott  sziklákon lépdeltünk kilátóponttól kilátópontig. A mélybe tekintve láthattuk a szédítő mélységben a  két barlang között vezető utat. 

Újabb érdekes sziklaformáció. 


Mire a Glavoj-rétre értünk elállt az eső. A réten sátorozók tömege, egy ABC, két ivós-evős hely, meg néhány telepített Toi-toi WC volt. Mindenfelé, még a sátorok között is tehenek legeltek. Szárítkoztunk, söröztünk. 

Galbina-szirt

Viszonylag korán volt még ahhoz, hogy visszamenjünk a szállásra, így javasoltam, hogy a sárga jelzésen kapaszkodjunk fel a Galbina-szirtre, az csupán 2 km ide, alig 200m szint. Lelkesen kászálódtunk fel és vágutnk neki az újabb kapaszkadónak.

 
A szirtről belátni a hegyek közé, a mélység húz magával, a nap melegen sütött, bámészkodtunk, gyönyörködtünk, és megérkeztek a telóra az üzenetek, mert végre volt térerő!
Innen átbaktattunk az Eszkimó-barlanghoz, ahova sajnos nem lehetett bejutni, de még eszkimó urat sem láttuk a rácsok mögött. Így aztán visszakanyarodtunk a Glavoj-rétre, ahonnan már csak 3 km választott el a jól megérdemelt vacsorától. Igaz az első pár száz méteren ismét brutál emelkedő várt ránk, amit már szívesen kihagytam volna, így 17 fárasztó km után. Végül felvánszorogtunk a fennsíkra, és itt már a csendesen hullámzó táj késő délutáni fényekben fürdő látványától eltelve, részemről mezitláb érkeztünk a köves makadámútra, ahol újra visszavettem a cipőt, és pikk-pakk már otthon is voltunk. 



A Locus összesen 20 km-t mért, és 1700 körüli szintet. Ez utóbbit egyszerűen nem akarom elhinni, bár tényleg sokat emelkedtünk fel és le, de azt képzelem, sokkal sokkal fáradtabbak lettünk volna ekkora szint megtétele után. 

2024. április 7., vasárnap

Felső-Cuha-szurdok, Hódos-ér, Likas-kő és a Fenyőfői Ősfenyves

Alsó-Cuha-szurdokból a Kőpince-forrásnál csatlakoztunk rá újra a Cuha-patakra. A forrásból feltöltöttük apadó vízkészletünket, és kinéztünk egy kis szigetet a patak közepén, ahol épp nem ücsörgött senki. A part mentén és a környező réten minden talpalattnyi helyen étkezett egy-egy család, társaság,  így az egyetlen jó választásnak tűnt. Nem számoltunk azonban azzal, hogy az aprónép amint feltöltőtte magát energiával némi szendvics elfogyasztásával épp a mi privát szigetünket fogja majd  megrohamozni a vízen át némi apai biztatás és anyai sipákolás mellett. Így aztán rendre végignéztük az étkeléseket, melyeket hol száraz lábbal, de többynire nyakig vizesen abszolváltak. Végülis szórakoztató kísérője lett a spenótos-rikottás sütink elfogyasztásának, melyhez néhány frissen szakasztott madársóska levelet is rágcsáltunk nyomatéknak. 

Felső-Cuha-szurdok kezdőpontja a Kőpince-forrásnál. A patak (és a kép közepén) lévő kis szigetet néztük ki táborhelyül. Úgy tűnt ez az egyetlen embermentes békés hely a környéken. 

Cuha-völgyi 2. sz. barlang - Kőpince-barlang.


A karsztosodás folyamata és a Bakony izgalmas járatokkal teli barlangjai

A lehulló csapadék és az olvadó hó átszivárog a talajon és szén-dioxiddal telítődik. A szénsavas víz a mészkő és dolomit meszes anyagát feloldja, hasadékká tágítja a vékony repedéseket. A Bakony ezen részén különösen érdekes járatú barlangokat, hasadékokat hozott létre. Többnél kürtők, tekervényes járatok alakultak ki, minden lépésnél újabb meglepetésekkel szolgálva az arra járónak.
A mélyebb rétegekbe leszivárgó csapadék a víznyelők mentén nagy mennyiségben jutnak a mélybe, melyek egységes karsztvízrendszert alkotnak a Bakony mélyén. Ez a karsztvíz biztosítja a környező települések ivóvizét. A Kőpince-forrás is ezekből a föld mélyén kialakult karsztmedencékből táplálkozik.


Nagyon tetszett a felső kürtőből beszivárgó fény. Már majdnem kivártuk, hogy mi is sorrakerüljünk egy fotó erejéig, amikor a szigetünket is becserkésző gyereksereg megtámadta és sikeresen elfoglalta a barlangot. Beláttuk, hogy ekkora rettentő erővel nem szállhatunk szembe és továbbálltunk. 

A Felső-Cuha-szurdok ilyen vadregényes... 

...is lehetne, ha nem lenne mellette kocsi szélességű murvás út, melyen ebben a gyönyörű időben - érthető módon - rengetegen jártak. Babakocsival, kis és nagy gyerekekkel, nagymamákkal, nagypapákkal. 

A patakon való átkelés próbára tette a családfők türelmét és a gyerkőcök ügyességét is. 

Mi nem vártuk ki a sort, inkább alternatív gázlókat kerestünk. 

A legnagyobb népsűrűség a via-ferrata útvonalak mellett volt. 

A patak mellett szint függőleges sziklafalak biztosítják a via-ferrata élményt. 

Vidám színes tömeg, vidám, friss zöld, kora nyárias nap. 

Hamar meguntuk a sok embert, így átvágtunk a tömegen és a hegyen keresztül, kis ösvényeken indultunk a Hódos-ér felé. 

Ilyen szép lankás domboldalakon haladtunk. Már nyílik a nefelejcs!

Hamarosan elértük a Hódos-eret. Kezdetben a mocsarasabb partján haladtunk. Jó sok bedőlt fa képezte gáton másztunk át a másik partra. 

Mocsári gólyahír. 

A Hódos-ér egy romantikusabb része. Mellette halad a murvás erdészeti út, ami kerékpárral is kiválóan járható!

Az erdőben már sok fa borult zöldbe, de néhány még csak most bontogatja rügyeit. 

Végül felkapaszkodtunk a zöld jelzésre és elértünk a Likas-kőig.
A szikla 15 méter széles, melyben a járatok összhossza 36 méter!

A barlang több bejárattal is rendelkező átjáróbarlang, mely kesze-kusza alagút rendszerrel rendelkezik. Jó kis játék végigmászni benne, bár felnőttek inkább csak meggörnyedve, összehúzott vállal férnek át a járatokon. 


A szikla tetején méginkább az volt az érzésem, hogy egy igazi erődítmény tetjén állok. 

Jó időt futottunk eddig, így megengedtünk magunknak egy hosszabb pihenőt az erőd tetején. Miközben falatoztunk, figyeltük az allant elvonuló népeket. Olyan jól figyeltük, hogy nem is vonult el senki, viszont hátulról váratlanul mégis becserkészték a bástyánkat. Mindannyian meglepődtünk a váratlan találkozástól. 


Innen a régi Bauxitszállító  út felé vettük az irányt.

 Leereszkedve a hegyről a bükköst felváltotta a fenyves, az erdei talajt a homok. A két erdő találkozásánál még egy szép hagymás fogasír mezőt is láthattunk. 

Bakonyszentlászlóig a megkapó hangulatú és jellegzetes illatú ősfenyvesben sétáltunk.