A fák még sötéten keretezték a rétet, de lombjuk felett már világosodott az ég. A mezőn apró harmatcseppek telepedtek a kikericsekre, az erdő mély csendjét pedig időről időre a távolból érkező szarvasbőgés szakította meg. A szél sem rezdült.
A farkaspók még az éjszakai vadászat lázában égett. Szaporán szaladt hosszú lábain, miközben potrohán ezernyi kölyke lapult. Két óriási szemével hirtelen észlelte, amint hatalmas lábak közelednek felé minden irányból. Hol balra kanyarodott, hol jobbra keresett szabad utat. Könnyedén mászott fel a fűszálakra, amelyek alig hajoltak meg a súlya alatt, végül az egyik fűcsomó tövében lapult meg.
„Elkéstem” – gondolta, amint egy erős fénysugár vakította el mind a nyolc szemét. – „Felkelt a nap.”
Ám a fénysugár hamar eltűnt, körülötte azonban egyre több árnyék gyülekezett. Újra menekülni próbált, és felmászott egy rózsaszín virágra, hogy körülnézzen: merre is kellene mennie?
Aztán megint nekivágott. Fürgén haladt a talajba vájt otthona felé, míg végül eltűnt a függőleges járatban. Végre biztonságban van, megnyugodhat.
___________________
A réten pedig nekiálltunk a fotózásnak. Ameddig a szem ellátott, mindenfelé őszi kikerics borította a kaszálót. A fotózást ezúttal Kaszás Norbert segítette, elképesztő türelemmel és sok jó tanáccsal látott el minket. Minden percét nagyon élveztem ennek az alkalomnak. Külön köszönet Norbinak az elképesztő törődésért.









Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése