2023. november 24., péntek

Váratlan ajándék

Úgy volt, hogy a hétvégén családi program lesz, de váratlanul lemondódott, így gyorsan  túrához öltöztem és autóba vágtam magam. Miközben kanyarogtam le a hegyről, erősen gondolkoztam, merre is vegyem az irányt. 

Szeretem így, az utolsó utáni pillanatban kigondolni, mi legyen a mai cél. Ilyenkor teljesen szabadnak érzem magam, azt csinálok, amit csak akarok. Hamar kiderült: Hollókő őszi panorámáját akarom, itt tavasszal és nyár végén is jártam már. Kicsit vivódtam, hogy november közepén tán már nem lesz levél a fákon a hegytetőn, de aztán mégis Kemence felé vettem az irányt. 

Diósjennőnél szállingózni kezdett a hó. 

Bernecebarátinál vastagon havazott, én pedig egyre hangosabban hujjogattam nagy örömömben. 

A kemencei Ifjúsági Tábornál leparkoltam az autót, a hídon már tilos a behajtás, és gyalog vágtam neki a havas tájnak. Mit gyalog! Ugrálva, meg-meglódulva, majd megálltam egy pillanatra, újra nekilódultam, pörögtem, még a nyelvemmel is megpróbáltam elkapni egy szállingózó hópelyhet. Örültem, na!

Gyönyörű szép volt minden. 

A Jancsi-hegy felé vettem az irányt. Kezdetben az út igencsak meredek, de  a fák között meglepően sok gomba volt. Ahogy kapaszkodtam felfelé, a hó lassan esőbe váltott, majd teljesen alábbhagyott.  Kicsit sajnáltam, hogy nem havazik már, de így legalább teljesen belemerülhettem a gombák keresgélésébe. Találtam nagy őzlábat is, de inkább ilyen apró, ujjnyi gombácskákat fotóztam.


Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtam, örömmel konstatáltam, hogy szép porcukros a táj. Még a gombák is hósapkát öltöttek. 



A Jancsi-hegy mohás sziklái fehéren világítottak a sárga avar közül. 


A gerincről a látvány egész különleges volt. A színes őszi lombokat fehér csipkével szegélyezte a tél. 


Hollókő szikláinál a látvány minden várakozásomat és képzeletemet felülmúlta. Egyszerre volt őszi és téli. 

A Börzsöny kalderájának mélye még őszi színekben pompázott, a fák még nem dobták le leveleiket. 

A magasabban fekvő részek csupasz fáit finoman belepte a hótakaró. 



A gerincen csaknem teljesen havas volt az erdő. 


Ősz és tél váltakozott

Lefelé ereszkedve érdekes kontrasztott alkotott a sárga és a fehér. 






A fák mögött egy irtás szomorú  látványa tárul elém. 

Az irtás mellett vezető útat sárosra dagasztotta a teherautó kereke. 

Innentől eltűnt a hó, maradt a sár, minden lépésnél nagy cuppanással szabadult a cipőm. 
Végül elértem a tervezett kilátópontomat, ahol már tavaly tavasszal is jártam. Akkor is pompázatos látvány volt, most is lenyűgözött. 
Egy irtás tetejéről tekinthetünk rá a szemközti hegyoldalra.

A távolban még a Csóványos kilátója is látszik. 

Közben egy kis széllel megérkezett az eső is. 

Leereszkedve a hegyoldalról,  a bozótban egy vaddisznó adott ki elégedetlen, hörgő hangokat, de megegyeztünk, hogy én jobbra megyek, ő meg balra, így simán lejutottam a Csarna-völgyébe.
 Itt már meglehetősen kevés volt a fény, pedig még alig múlt 3 óra. 


Mire visszaértem az autóhoz rámsötétedett, így az esőfelhőbe burkolózott hegyeket már csak sejtettem, de nagyon szép érzés volt. 

Igazi meglepetésekkel teli  ajándék volt ez a nap. 


3 megjegyzés:

  1. gyönyörű minden

    VálaszTörlés
  2. Katikám,szenzációsak ezek a képek ! Csodás a hely is,a havazással meg óriási mázlid volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági! Tényleg hatalmas mázlim volt! Köszönöm!

      Törlés