Gombavadászat a Börzsöny legszebb útján

Ezt az utat már  nem először járom végig, de még mindig ez a kedvenc útvonalam a Börzsönyben, így elhoztam végre ide kedvenc tesómékat is. Nem csoda, hogy nem jártak még erre: az egész hegyet meg kell kerülni, aztán még menni egy csomót az erdőbe veztő vacak minőségű aszfalt úton is. Jól el van dugva no, tömegközlekedéssel kész macera egynapos túrának. Autóval azért kellemesebb, de hosszú az út.  

Korán indultunk, így kicsi volt a forgalom, amíg a kettes úton haladtunk, vágyódva bámultam a hegyeket - volt rá időm, nem nekem kellett vezetnem. Képzeletben már ott jártam a csúcsokon, az erdők mélyén,  néztem a virágok ringását. Aztán a parassapusztai határátkelőnél vettünk egy erős balkanyart, irány Kemence. Tesómék mondták is, hogy itt mindig mentek tovább a Tátra felé, fura nekik, hogy elkanyarodtunk.  Az út minősége hagy némi kívánnivalót maga után, mégis szinte repülünk ... a vágyaink szárnyán a falvakon át, a tempó az autó nőutasaiban hangos nemtetszést vált ki, amin a férfiak jót derülnek. Szóval nagy az egyetértés és vidáman vagyunk. 

 A takaros házak különleges atmoszférája tapinthatóan leng be az autó ablakán, s ahogy elérjük az  erdő szélét, békésebb, mégis izgatottab hangulatba kerülünk. 

Más világba cseppentünk. 

A fák között hűvösen gomolyog a pára, mégis érződik a beígért nyári meleg, mintha dunsztban ülnénk. Körülöttünk madárdal és vízcsobogás, az erdő semmivel össze nem keverhető illata: rohadó avar, üde fák, virágok, no meg a kutya és a kullancsriasztó ad hozzá némi pikantériát a keverékhez. Ez utóbbiból jó sokat magamra kentem, az elmúlt héten már épp elég vérszívót vittem haza, nem kell több.  

Nekivágtunk a kaptatónak a Jancsi-hegy felé. Tesóm megjegyezte, hogy hozott egy lábost, amiben majd megfőzhetjük a gombákat. Hopp, izé. Szóval a gombákat. Persze, keresünk gombát, ez nem is kérdés. Találunk-e vajon? Én reménykedem, tesóm szentül hiszi.  Rástresszeltem.  A gombászás olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, nem mindenki szeret árkon - bokron átvágni, lassan vánszorogva bogarászni a talajt.  Ő meg cipel egy bazi nagy vas lábost. (Ez a hit.)  No mindegy, legalább megedződik. Úgysem árt, ha nehéz a zsákja, legalább tudjuk tartani a tempóját. 

Így hát itt-ott betérünk a fák közé, nézzük az avart. Sikertelenül.  Tavaly novemberben erre rengeteg gombát találtam, most csak néhány szétmáló galambgomba virít a sáros avarban. 

Jancsi-hegy környékének csodás mohás szikláit most is megcsodáltam.

Még csak most virágzik a turbánliliom. Egész a hamuházig találtunk virágzó töveket az út mentén. 

Elértük a Jancsi-hegyet, majd Holló-kő csúcsát, egyetlen értékelhető gombatalálat nélkül. Így aztán a hozott kajákból terítettünk meg a szikla tetején, és a páratlan panoráma mellett tízóraiztunk. 

Holló-kő káprázatos panorámája. Alattunk a kaldera közepe. 

Egy nagy csokor tarka nőszirom. 

Végig a gerincen.

Felkapaszkodtunk a Várbükk csúcsára is, vetettünk egy pillantást az egykori vár hűlt helyéről a tájra,  majd leereszkedtünk egy kis erdészházig. Az ház alatti szikláknál található a Nagy-hasadék. Innen erdészeti utakon ereszkedtünk tovább a kedvenc kilátópontomhoz. 

Nagy-hasadék

Kilátás egy irtás széléről

Kedvenc panorámám egy másik irtás tetejéről. 

Leereszkedünk a Csarna-völgyébe. Balra Holló-kő és Jancsi-hegy. 

Közben, legnagyobb örömünkre  egyre több gombát találtunk. Vargányát, galambgombákat, sőt egy meredek lejtőn még rókagomba is akadt. Mégiscsak főzünk ma az erdőben! Nem hiába cipelte a tesóm a bazi nehéz lábost, valamint  az előre dinsztelt hagymát! 

Leereszkedve a Hamuházhoz kis tűzhelyet készítettünk sziklákból, a fiúk hamar tüzet raktak, én meg gombát vágtam. Kiderült, emberes mennyiség lett  a talált vargányákból és rókagombából, így a galambokat fel sem vágtuk. Fenséges étek lett! Ez volt az amúgy is fényes napom csúcspontja. 

Vargánya és rókagomba 

A Hamuháznál megfőztük az ebédet. 

A kései ebéd után a síneket és a patakot követtük a völgyben. Alig 3 km volt már csak hátra az útból, jól esett a laza levezető séta. 

Legnagyobb megelepetésemre rengeteg kidőlt fa keresztezte az utat, volt, ahol új ösvényt jelöltek ki, mert a régi járhatatlanná vált a kidőlt fák miatt. 

Innen már csak pár kilométer a Feketevölgy-panzió.

Viharban kidőlt fák a völgyben. Engem meglepett, tavaly novemberben még nem ilyen volt. 

A szokásos fotót most sem tudtam kihagyni. 

Fura búvóhelyet talált a sin és a csavar között. 

Váratlan ajándék

Úgy volt, hogy a hétvégén családi program lesz, de váratlanul lemondódott, így gyorsan  túrához öltöztem és autóba vágtam magam. Miközben kanyarogtam le a hegyről, erősen gondolkoztam, merre is vegyem az irányt. 

Szeretem így, az utolsó utáni pillanatban kigondolni, mi legyen a mai cél. Ilyenkor teljesen szabadnak érzem magam, azt csinálok, amit csak akarok. Hamar kiderült: Hollókő őszi panorámáját akarom, itt tavasszal és nyár végén is jártam már. Kicsit vivódtam, hogy november közepén tán már nem lesz levél a fákon a hegytetőn, de aztán mégis Kemence felé vettem az irányt. 

Diósjennőnél szállingózni kezdett a hó. 

Bernecebarátinál vastagon havazott, én pedig egyre hangosabban hujjogattam nagy örömömben. 

A kemencei Ifjúsági Tábornál leparkoltam az autót, a hídon már tilos a behajtás, és gyalog vágtam neki a havas tájnak. Mit gyalog! Ugrálva, meg-meglódulva, majd megálltam egy pillanatra, újra nekilódultam, pörögtem, még a nyelvemmel is megpróbáltam elkapni egy szállingózó hópelyhet. Örültem, na!

Gyönyörű szép volt minden. 

A Jancsi-hegy felé vettem az irányt. Kezdetben az út igencsak meredek, de  a fák között meglepően sok gomba volt. Ahogy kapaszkodtam felfelé, a hó lassan esőbe váltott, majd teljesen alábbhagyott.  Kicsit sajnáltam, hogy nem havazik már, de így legalább teljesen belemerülhettem a gombák keresgélésébe. Találtam nagy őzlábat is, de inkább ilyen apró, ujjnyi gombácskákat fotóztam.

Ahogy egyre magasabbra kapaszkodtam, örömmel konstatáltam, hogy szép porcukros a táj. Még a gombák is hósapkát öltöttek. 

A Jancsi-hegy mohás sziklái fehéren világítottak a sárga avar közül. 

A gerincről a látvány egész különleges volt. A színes őszi lombokat fehér csipkével szegélyezte a tél. 

Hollókő szikláinál a látvány minden várakozásomat és képzeletemet felülmúlta. Egyszerre volt őszi és téli. 

A Börzsöny kalderájának mélye még őszi színekben pompázott, a fák még nem dobták le leveleiket. 

A magasabban fekvő részek csupasz fáit finoman belepte a hótakaró. 

A gerincen csaknem teljesen havas volt az erdő. 

Ősz és tél váltakozott

Lefelé ereszkedve érdekes kontrasztott alkotott a sárga és a fehér. 

A fák mögött egy irtás szomorú  látványa tárul elém. 

Az irtás mellett vezető útat sárosra dagasztotta a teherautó kereke. 

Innentől eltűnt a hó, maradt a sár, minden lépésnél nagy cuppanással szabadult a cipőm. 

Végül elértem a tervezett kilátópontomat, ahol már tavaly tavasszal is jártam. Akkor is pompázatos látvány volt, most is lenyűgözött. 

Egy irtás tetejéről tekinthetünk rá a szemközti hegyoldalra.

A távolban még a Csóványos kilátója is látszik. 

Közben egy kis széllel megérkezett az eső is. 

Leereszkedve a hegyoldalról,  a bozótban egy vaddisznó adott ki elégedetlen, hörgő hangokat, de megegyeztünk, hogy én jobbra megyek, ő meg balra, így simán lejutottam a Csarna-völgyébe.

 Itt már meglehetősen kevés volt a fény, pedig még alig múlt 3 óra. 

Mire visszaértem az autóhoz rámsötétedett, így az esőfelhőbe burkolózott hegyeket már csak sejtettem, de nagyon szép érzés volt. 

Igazi meglepetésekkel teli  ajándék volt ez a nap. 

A Börzsöny legszebb útja

(Legalábbis eddigi csekélyke tapasztalatom szerint.) 

Van benne rejtekes erdő, csobogó patak,  izgalmas formájú sziklák, látványos panoráma, mérsékelt emelkedők, kellemes lejtők, neszező vadállatok. Szóval látványos és változatos.  

No meg ne feledkezzünk meg a  vidám társaságról  és meglepően  kevés túrázóról sem. Pedig a  Csarna-völgye mostanában elég felkapott hely lett, s a hétvége igazi kiránduló idő volt, a nap hét ágra sütött. 

A Feketevölgy Panzió előtti parkolóban hagytuk az autót, és a régi vasútvonal mentén haladva kezdtük a túrát.  

Bár én már többször is bejártam ezt az útvonalat, mégis volt új felfedezni való, hisz minden évszakban más!

A fákon még alig sárgultak a levelek, az erdő alja sem zörgött a lehullott száraz lombtól, de a patakban a gázlóknál azért már  összesodort néhány színes levelet a víz. 

 Mindig furcsa érzés az elhagyatott sínek látványa.

A völgyet körülvevő meredek hegyoldalak közé a déli órákban még egész jól besütött a nap. A hegyoldalakat néhol alkalmi vízfolyások vájta árkok szabdalták, s hatalmas sziklák és furcsa törzsű  fák csalogattak a magasba. De erőt vettem magamon, és nem csábultam el!

A Hamuháznál jobbra kanyarodtunk a kék jelzésen, majd rácsatlakoztunk a piros keresztre.

A kereszt a piros sáv jelzésen folytatódig Várbükk felé. Ez a rész kicsit meredekebb, de meglepően nem annyira, mint vártuk. Azért  mégis jólesett  a sziklacsúcson megpihenni és elfogyasztani jól megérdemelt ebédünket, miközben gyönyörködtünk a kilátásban. 

Állítólag az itteni sziklákon egykoron szintén vár állott. 

Innentől a gerincen vezet az út,  sziklák mellett, alatt, felett, között, kicsit hullámzik, de nagy kaptatók nincsenek már. 

Hamarosan elértük Hollókő körüli sziklákat, ahol a kellemesen melegítő napsütésben ücsörögtünk a sziklák tetején, bámultuk az elképesztő panorámát, meglovagoltunk egy kősárkányt,  és frissen főzött meleg teát szürcsöltünk.

Szerintem pont olyan, mint Fuhur a Végtelen történetből. Még szélesen mosolyog is! Te is látod? 

Itt ülni olyan érzés, mintha a Börzsöny lelkének kellős közepén lennél, mintha az egész völggyel egyé válnál. Hasonló érzés volt múlt héten is a másik oldalról tekinteni át erre. 

 Bár zöld már megfakult, de még alig színesedik az erdő. 

Csipkézett szélű sziklák mutatják az egykori vulkán szélét. 

Előttünk a végeláthatatlan Börzsöny. A szemközti gerincen még Csóványos kilátója is felfedezhető. 

Közben a nap lassan a hegyek mögé bukott, a levegő érezhetően lehűlt, így lefelé vettünk az irányt. 

A Jancsi-hegy mohos sziklái közé még épp betűzött a nap utolsó sugarával, kiemelve a mohos sziklák gömbölyű formáit. 

Mire leértünk a hegyről egész sötét lett az erdő, itt-ott csillant csak meg a messzi hegycsúcsokon még a sárga fény.