Csodálatos őszi Zemplén

Ezt a túrát még nyárra terveztem, de sehogy sem akart összejönni. Ami nem is baj, mert ilyen pompázatos, színes, víztől csillogó őszi tájat úgysem láttunk volna! Igaz, most nem sátorral jártuk be az útvonalat, hanem szállást foglaltunk Újhután, ami remek ötlet volt, lévén hosszú és hűvös már a sötét időszak. 

Vasútállomás, Tokaj

Tokajtól a Bodrog mentén tekertünk fel Vámosújfaluig, végig kellemes kerékpárúton. Onnan Tolcsva - Erdőhorváti felé sajna országúton kellett kerekezni, szerencsére a forgalom nem volt túl erős. 

Bodrog mentén

Vihar előtt

Erdőhorvátinál ért utol a vihar, és a délutáni őszi  sötétség. Dörgött és villámlott, ennek ellenére az eső kellemesen esett, nem volt hideg és szél se fújt, így nem verte az arcunkba a vizet. 

Most értékeltük csak igazán, hogy az út végén fűtött szállás várt, kedves tulajdonossal és forró zuhannyal. 

Rögtön kiteregettük a szétázott ruháinkat és a cipőmet. 

Másnapra az eső elállt, a nap azonban szégyenlősen kukucskált a felhők mögül, hol elrejtette arcát, hol végigsimogatta egy-egy sugárral az erdőt. Csodaszép volt!

Nekivágtunk a Kőkapu felé vezető 18 km-es erdei aszfaltútnak. Kiváló választás ilyen sáros erdő esetén! Ráadásul innen, Újhutáról autóval több órás kerülővel érhető csak el Kőkapu, bringával azonban átvághatunk az erdőn. Az út a Gerendás-rétig enyhén  emelkedik, onnan azonban lejt. Szép volt az erdő, nem győztem betelni a szépségével. Az út mentén hatalmas telepekben nőtt a harkály tintagomba és a pöfeteg. 

Az Áfonyás-tónál elidőztünk kicsit. Magával ragadó volt a békéje. 

Kőkapunál kávézót kerestünk - persze - de még minden zárva volt, így nekivágtunk a hegynek, innentől gyalog. A terv: a Nagy-Terem-kő panorámája mellett elfogyasztani a délebédet. 

Útközben nagy és karcsú őzlábgombák integettek felénk, jó párat magunkkal is vittünk vacsinak. 

A Nagy-Terem-kőhöz egy sziklagörgeteges hegyoldalon kapaszkodtunk fel. Lépésről lépésre tárult fel a táj. 

Visszafelé azt terveztük, eszünk egy levest Kőkapunál, végül letettünk a tervről, mert szerettünk volna még világosban visszaérni a Gerendás-réthez. Úgy éreztük combos emelkedő vár ránk. Meglepődtem, milyen hamar és könnyedén felértünk, még bőven világosban, és nagyon megeröltető sem volt az út, igaz egyesben tekertem, ami nem haladós, viszont könnyen abszolválható. 

A lefelé zúduláshoz azonban magunkra vettük az összes nálunk lévő ruhát, sálat, sapkát, kesztyűt, fütyült a szél a réseken, fázós érzés volt. 

Otthon elkészítettük a gombát, amit Péter persze gyanúsnak talált, így nem evett. 

Csodaszép fullos nap volt!