Kosztolányi Dezső: Vörös hervadás
Erdő, dércsípte lombod ájultan vonaglik.
Meghalsz, reád lehelt a vörös hervadás.
De mért e vidám pompa? Mért
öltözködöl halál előtt a fényes
bíbornokoknak, részeg szeretőknek,
ifjú dühnek, kigyulladt lázadásnak
harsány szinébe?
Oly ünnep-e zsibbadni, elfeledni
lármás kirándulókat és rigókat,
vizek zaját,
az élet édes-olcsó csengetyűit?
Oly jó nem élni?
Örülsz?
1931
 |
| Kilátás az egyik kilátóból a Tisza-tó felé. A távolban Poroszló. Az akvárium tornya szabad szemmel is jól látható, a fotón sajna nem kivehető. |
 |
| Sárga avarszőnyeg mindenhol. |
 |
| Pár éve építették a Pákász-tanösvényt a szomszédos szigeten. A szigetre egy csónakkal vontathatjuk át magunkat. Már ez is nagy kaland. Ott pedig cuppogós ösvényeken, dongaúton ismerkedhetünk meg a lápi népek életével. Most meglepően nagy volta sár, jó szolgálatot tett a tanösvény elejére kikészített gumicsizma és bukdácsoló bot. |
 |
| A sziget hatalmas fái és a róluk lógó liánok kusza romantikája engem mindig lenyűgöz. |
 |
| A sziget közepén található a Göbe-tó, mely a környező nádasnak köszönhetően nagyon tiszta vízű, ide motorcsónak nem jut be soha. ladikkal bárki ringatózhat a közepén. |
 |
| Göbe-tó közepén ősszel. |
Amióta elkészült a Tiszafüred-Poroszló közötti kerékpár híd, azóta tervezem, hogy áttekerek rajta. Végül alig több, mint 4 hónap elteltével úgy álltak a csillagok, hogy sikerült eljutni Tiszafüredre. A kutyát ezúttal otthon hagytuk, nem hiszem, hogy az előttünk álló 75 km nagyon a kedvére való lett volna. (Bár már tervezem egy kerékpár utánfutó beszerzését a számára, így a bicajos túráinkból sem kellene kimaradnia. Akinek van ezzel kapcsolatos tapasztalata, bátran ossza meg velem!)
Bár zuhogó esőben érkeztünk, másnapra kellemesen borongós, ködös, mégis egész meleg idő fogadott.
Szeretem az őszt, a nedves avar illatát, a párás levegőt, a színes lombokat, a csípős reggeleket és napokat. Jólesett egy forró tea és frissen sült rántotta indulás előtt, miközben magunkba szívtuk a fentebb említett őszi érzéseket.
Jókedvűen indultunk Tiszafüredről Abádszalók felé. Az első óra után már meglehetősen untam a gát hosszú, egyenes, egyhangú betonútját, de legalább jó tempóban lehetett haladni, és közben kiadósat beszélgetni.
Tiszaderzs után találtunk egy hidat jobb kéz felé, ahol a változatosság kedvéért betértünk az erdőbe bolyongani kicsit egy sziget rejtett ösvényein és titokzatos pallóin. A fák között, a mélyebben fekvő részeken szintén állt a víz, amit azonban alig lehetett észre venni, mivel a fák lehulló levele egyenletesen sárgára festette a talajt és a víz felszínét is.
Ezután már változatosabb az út, hamarosan elértük Abádszalókot, áthajtottunk a strandon, majd elértük a nagykunsági öntöző főcsatornát. Itt már a nap néha biztató pillantásokat vetett a tájra.
A kiskörei hallépcsőnél egy autós közeledett felénk őrült tempóban, és dudált, mint akinek ezen múlik az élete. Mellénk érve ránk förmedt: "Nem tudunk olvasni? Arra az út le van zárva! A hídon nem lehet átmenni, mert építik!" No, olvastuk mi is, egyrészt gondoltuk, autósoknak szól, másrészt, a hallépcsőt csak meg lehet nézni!? Azt meg, békült meg kissé, a rend kedvéért még morgott egy sort, aztán tovább robogott. Mi meg csak azért is megnéztük a hallépcsőt, amit már láttunk ugyan egy párszor, most sem nézett ki másképp, aztán visszafordultunk és a terelő úton átkeltünk a vasúti hídon.
Éhesek még nem voltunk, de úgy gondoltuk, legközelebb ezután csak Poroszlón tudnánk étkezni. Az Ezüst Horgony étteremre hamar rátaláltunk, ámde zárva volt, így a helyiektől érdeklődtünk, hova érdemes betérni. Ajánlották is a Kagyló Büfét, mely az egész környéket ellátja hagyományos házias ételekkel, valamint pizzával és hamburgerrel is, sőt házhoz szállítást is vállal.
Mindez megmutatkozott a forgalmán is; egymásnak adták az emberek a kilincset. Voltak itt munkások, horgászok, építésvezetők, régi ismerősök, szomszédok és falubeliek, valamint biciklis turisták. A kiszolgálás viszont elképesztően lassan ment. Nem azért, mert megbeszélték, "hogy halad a munka", és "anyukám kórházban van", meg "milyen a kapás", és "emlékszel Pistáéknál mennyi szilvát ittunk", no meg "arrafelé aszfaltoztunk mink is", hanem azért, mert a rendelés - ételkésztés - tálalás - fizetés szigorúan sorosítva volt, sehogy sem tudták elképzelni, hogy is mehetne ez multitaszk üzemmódban.
Így aztán egy apuka a szomszéd asztalnál le is mondta a kirendelt palacsintákat, mondván, hogy még sötétedés előtt szeretnének Tiszafüredre érni a gyerekekkel... Egy óra múlva már nagyon éhesek voltunk, át is fagytunk a fűtetlen étteremben ücsörgés közben, már épp azon voltunk, indulunk tovább, amikor kihozták végre az ételt. Becsületükre szóljon, igazán finom volt.
Nekem már mehetnékem volt, annál is inkább, mert a naplementét az új hídról szerettem volna látni, bár ekkor már sejtettem, ha mindent beleadunk, ezt akkor is lekéstük.
Így aztán kényelmes tempóban tekertünk tovább a gáton, bámészkodtunk, már nem siettünk sehová, hamarosan el is értek a lemenő nap fényei.
Alig 20 perccel azután, hogy a nap teljesen eltűnt a látóhatár alatt, elértük a HIDAT.
Aki kelt már át bringával Poroszlóról Tiszafüredre vezető 33-as úton a folyamatosan előzgető autók és kamionok között, az tudja csak igazán értékelni ezt a hidat! Pompás érzés volt a sötétben biztonságosan áthaladni a Tisza fölött! A levegő lehűlt, a szél erősen fújt, jólesett a sapka és kapucni is. A fejlámpák fényét visszaverő útjelző festések ugyan néha eltűntek, ekkor lassítani kellett, hogy megtaláljuk, hol is folytatódik az út, de mindent összevetve remek érzés volt.
Hamar megtettük a 9 km-t és elértük Tiszafüredet. Már csak egy rövid szakasz maradt még hátra a gáton a szállásunkig.
Ezen a szakaszon további kivilágított és kivilágítatlan biciklistákkal (kicsikkel és nagyokkal egyaránt) találkoztunk. A hangokból arra következtettünk, hogy a nagyobb gyerekeket feldobta a tény, hogy tök sötétben tekerhetnek, a szülők azonban kevésbé voltak lelkesek, aggódó hangjukból inkább az hallatszott ki, hogy "már nemsokára megérkezünk", bár azt kiabálták, hogy "ne állj ki a sorból, egymás után menjetek, nem hallod fiam, mit mondtam!!!"
Ahogy megvilágította arcukat a fejlámpánk fénye, régi családi biciklitúrák emléke tolult fel. Milyen jók is voltak, meg fárasztóak, kicsit talán stresszesek is. A megvilágított apuka arcán pontosan ezt az érzést véltem felfedezni, miközben biztatva tolta legkisebb gyerekét hátulról a vaksötétben.
Jó lesz végre hazatérni. A gyerekekkel azért, mert végre biztonságban vannak, bár valószínű a pihenés nekik még messze van, még előttük az esti rutin. Nekünk pedig azért, mert elmélázhattunk a mai napon és a régi időkön, s egy forró fürdő után békésen összebújva megpihenhetünk.
Még sötét éjszaka volt, amikor felébredtem. Egy darabig csendesen feküdtem az ágyban, aztán eszembe jutott, hogy ködöt jósolt reggelre az Időkép. Gyorsan felöltöztem, magamra kaptam a hátizsákot, ciccentettem a kutyának, majd kiosontunk a házból. Meg sem álltunk Pilisszentlászlóig. Mire odaértünk, épp pirkadni kezdett, az erdőt félhomály borította, kelet felől pedig a fák között beszűrődő ködöt vörösre festette a felkelő nap sugara. A Kis Rigó előtti parkolóban már 5 autó is parkolt: nem leszek egyedül az erdőben.
Mire megtettem a 6 km-t a Prédikálószékre - a piros kereszt, majd a háromszög jelzésen - a hajnalpír már elmúlt az égről, a kilátóban pedig két fotós csapat és egy pórázra kötött kutya is ácsorgott, kezükben fényképező (kivéve a kutyának), és bámulták gyönyörű fehér gomolygó ködpaplant, melyből a Börzsöny csúcsa szigetként magasodott ki (kivéve a kutyát, aki Dézit stírölte izgatottan és magas hangon nyüszítve követelte, hogy engedjék szabadon játszani).
Magam is belemerültem a fotózásba, idegeim azonban nem bírták tovább a nyüszítést, így tovább indultam. Gondoltam, ha a kilátóban ennyien vannak, a Vadálló-köveknél sem leszek egyedül, így megkerestem azt az úttalan utat, melyen tavaly is jártam már, és az említett sziklaalakzatokkal szemben elhelyezkedő képződmények felé vezet.
Most a sziklák tetejéről letekintve a katlanba nem látszott más, csak gomolygó fehér felhő, valamint itt-ott belőle kinyúló színes lombkorona.
Dobogókő vonulatai felsejlettek ugyan a távolban, de egybeolvadtak a fehérlő-kéklő éggel.
A völgyből többször is hangosan vágtázó patadobogás hallatszott fel, és erős állatszag terjengett a levegőben. Lenyűgöző érzés volt!
Közben úgy alakult, hogy haza kell mennem, így visszakapaszkodtam a gerincre és megindultam az erdőben. Közben a köd lassan elindult az ég felé, a nap pedig áttűzött rajta, így mintha egy egész más világba cseppentem volna visszafelé.
Ráadásul az út mintha két részre osztotta volna a világot: bal kéz felé a szokványos reggeli napsütéses erdő, jobbra pedig a mesék birodalma, épp most száll a földre fényhajóján a tündérek királynéja.
A való világba hangosan rikoltozó turista csapat rántott vissza. A felébredt tömeg hömpölygött felfelé az úton, nem győztem köszöngetni lefelé menet. Úgy félúton meg is untam, jobbra lekanyarodtam egy erdészeti úton, arra számítva, hogy mindenki a jelzett úton halad a csúcs felé.
Mindenki, kivéve, aki eltévedt, és azt sem tudja, merre akar menni.
Így aztán már nem csak köszöngettem, hanem felvilágosítást is adtam többeknek. Emígyen:
"Jáóó napott!" - szólott - "Messze van-e még az út vége?" - kérdezte ezt negyed órányi járásra a pilisszentkereszti parkolótól.
-"Az ugye attól függ, hová is akarnak menni..."
-"Hát, erre hová lehet? "
-"Sokfelé, például a kilátóhoz, az még 6 km." - Láttam, ahogy pörgeti a fejében, mennyi is lehet az a 6 km, messzebb van-e mint otthonról a sarki közért, vagy távolabb, de sehogy sem tudta behatárolni, majd ekkor megszólalt az asszony is:
-"Hiszen ott már jártunk autóval! Inkább a vízeséseket mondja!" - Autóval? - Remélem nem, hacsak nem erdészeti terepjáróval. Vízesések? akár autóval, akár gyalog, ezzel a felkészültséggel szerintem jobb lenne passzolni, mindenesetre csak annyit mondtam:
-"No az igazán messze van, de a kilátóhoz menjenek előre, aztán az első lehetőségnél jobbra, míg ki nem érnek a Hömpölygő Tömeg Útjára, ott kövessék a vonulókat." - Látszott, hogy még beszélgetnének tovább, én azonban továbbálltam.
Hamarosan elértem a parkolót, ahol alig tudtam kitetriszezni az autót a többi közül, majd megindultam hazafelé. Az aszfaltút is tele volt bicajosokkal, autósokkal és motorosokkal, mintha az egész ország ezen az egyetlen helyen szerette volna tölteni 23-át.
Pákozd és Sukoró körüli dombok-hegyek lankáin, elszórtan, több helyen is ember magasságú, sokszor szabályos téglatest, illetve kocka formájú sziklákat találunk elszórva a bokrok között. A különös képződményeket a népnyelv gyapjaszsáknak is nevezte, mivel formára olyanok mint az előbb említett zsákok, azzal a különbséggel, hogy anyaguk igen kemény gránit.
A tömbök a Velencei-hegység lepusztult felszíne alól kerültek elő, a hőingadozás, és a csapadékvíz kitartó tevékenységének köszönhetően hatalmas, egyenes vonalú repedések keletkeztek a sziklákon. Majd az erózió tovább kerekítette és csiszolta a sima lapokat.
Több alakzatnak nevet is adott a népnyelv.
 |
| Pogány-kő szikláit mintha valami hatalmas óriás dobálta volna egymásra. Tömbjei között több helyen is át lehet bújni, meg lehet mászni minden oldalról, gyereknek, felnőtteknek egyaránt izgalmas felfedezni való. A tetejéről pedig megcsodálhatjuk az alattunk elterülő erdőt. Még lombkorona sétányt sem kell építeni hozzá! |
Kis Cipó a bal oldalon. Nem tűnik izgalmasnak a forma, de a háta mögött ott bujkáltak a többiek.
 |
| Oroszlánnak nevezett formáció. |
 |
| Kocka hátulról. Ebből az irányból még nem találtam róla fotót a neten. |
 |
| Pogány kő hátulról. |
A táj szelíden hullámzó dombjait telepített fenyves, tölgyerdő és számtalan cserje borítja. Most a legszembetűnőbb a csipkebokor pirosló termése.
