Úgy terveztük, hogy Csákvárról átsétálunk Vérteskozmára, közben megnézzük a Kőlik-völgyet, majd Vérteskozma elragadó házait megcsodálva visszatérünk Csákvárra.
Párás, fülledt időben indultunk útnak a
Haraszt-hegyi tanösvény bejáratánál lévő parkolóból, és először árnyékos erdei ösvényen baktattunk, majd hamarosan elcsábítottak a kopár lejtők, így felmásztunk az első kilátópontra. Bámultuk egy darabig a tájat, majd tovább indultunk, de a kopár fennsíkot meglehetősen forrónak éreztük, így visszamenekültünk az árnyasabb ösvényre, mely a hegy körül vezet végig a Kőlik-völgy bejáratáig. Itt rögtön meg is találtuk az első barlangüreget, a Csákvári sziklaodút.
Ha a Vértes barlangjairól beszélünk, nem kell hatalmas üregeket elképzelni, inkább csak bemélyedéseket a hegy szélén, mivel kőzete dolomit, mely kevésbé karsztosodik, mint a mészkő, ezért nem keletkeznek benne hatalmas, víz mosta termek.
Mindezek ellenére a barlang izgalmas formáit engedelmesen megtekintettünk, majd közvetlen a barlang mellett felmásztunk a tetejére.
Innen remek út mutatkozott felfelé, egyre meredekebb és sziklásabb lett a terep, a panoráma pedig mind magával ragadóbb. A napot egyre több felhő takarta, enyhe szellő is fújt, aminek kifejezetten örültünk, csak ezért nem aszalódtunk meg a sziklák által még jobban visszavert hőségben.
Végül felértünk a csúcsra. Előttünk Csákvár házait, hátunk mögött pedig a Kőlik-völgy katlanát láthattuk.
A gerincen végigmentünk, majd leereszkedtünk a völgybe, ahol hamarosan elértük a Kő-likat, ami 13 m hosszú hasadék a sziklában.
A tájékoztató tábla szerint denevérek laknak benne, egész addig, amíg a látogatók meg nem zavarják őket, illetve, amíg az ide költöző gyöngybaglyok meg nem eszik őket. Megzavarni nem akartuk őket, ne rajtunk múljon az életük, de azért egy darabon még felmentünk a a meredek ösvényen, és távolról lefotóztuk a hasadékot.
Egyes legendák szerint a török elől ide menekültek a falubeliek, bár nagyon nem bújhattak el a barlangban, hiszen nem mély, rövid kis nyílás. Valamint Rákóczi idejében egy katona menekült erre és lovával leugratott a szikláról. A lova elpusztult, ő azonban a barlangban töltötte hátralévő életét.
Ezek után visszamentünk a völgyön át a felső bejárathoz és most balra másztunk fel a gerincre. Elérve ezen az oldalon is a völgy alsó végét a távolba meredve hatalmas esőfelhőt láttunk, amiből szakadt az eső. Közben dörgött is, de eszünkbe sem jutott, hogy ez a vihar felénk tart.
Így még békésen és főleg gyanútlanul beszélgettünk, amikor váratlanul nyakunkba zúdult a vihar. Kettőnknek egyetlen esőkabátja volt, ami csak testünk összesen 50%-át takarta, így azt én vettem fel, ezzel takarva a fényképezőgépemet is, a hátizsák védő tokot pedig lányom húzta a fejére. Az eső sehogy sem látszott csillapodni, egyre hevesebben zuhogott és dörgött, így Vérteskozma helyett visszafelé indultunk az autóhoz. A keskeny ösvényen a bokrok nedves ágai még ott is összevizeztek minket, ahova az eső nem ért el, mindazonáltal még kimásztunk a térkép által jelzett kilátópontokra és elképzeltük az eső mögötti látványt, majd megadva magunkat az elemeknek, lassan visszaértünk az autóhoz. itt gyakorlatilag a teljes ruhatárunkat le kellett cserélni, csavarni tudtuk a vizet a nadrágból és a pólóból.
Vérteskozmát azonban nem tudtuk elengedni, autóval vettük arra az irányt.
Erről a faluról azt kell tudni, hogy egyetlen utcából áll, csak egyetlen bejárata van, ami egyben a kijárata is.
A második világháború után az itt lakó svábokat kitelepítették, így a falu elnéptelenedett.
Az első meglepetés akkor ért, amikor azon az egyetlen bejáraton be akartunk hajtani autóval. Ezt csak az itt lakók tehetik meg, mindenki másnak behajtani tilos! No ezt mondjuk előbb is írhatták volna, ahol mondjuk le is parkolhatjuk az autót. Visszafordultunk, leparkoltunk. Gyalog is 10 perc alatt elértük a falu szélét. Az 1700-as években épített parasztházak most is vakító fehérre meszelve sorakoztak egymás után. Rendezett kertek, barátságos utcakép fogadott. Néha még a nap is kisütött. A falu hossza alig 1 km, hamar bejártuk.
A környéken még számtalan további túrázási lehetőség kínálkozik, mi most azonban befejeztük itt a napot, de érzem, hogy lesz még folytatás.
Mindenképpen érdemes errefelé visszatérni még ősszel a színpompás táj miatt, tavasszal pedig az itt nyíló számtalan virág kedvéért.
