2016. augusztus 14., vasárnap

Váratlan találkozás a kornistárniccsal

Épp a  Balaton-felvidék egyik szép dombvonulatán, a Fekete-hegyen sétáltam, krátertavak után kutatva, amikor az egyik réten egy halom szúrós, elszáradt faágból kinövő rózsaszín virágokra lettem figyelmes. 
Hatalmas, egész sötét színű virágokkal borított  réti füzény díszítette fel az elszáradt kórót.
A közelében egyszerre apró kék virágokat vettem észre. Még sosem láttam ilyet élőben, nem is tudom, hogy jutott eszembe az a szó, hogy tárnics. Aztán a Növényhatározós csoport megerősített ebben. Valóban, kornis tárnicst találtam. Valójában nem olyan kicsi ez a növény, 40-50 cm hosszú szárakon fürtökben ültek a 4-5 cm-es kékeslila virágok. Azt írja a novenyhatarozo.info, hogy a hegyi réteket, kiszáradó mocsarakat, lápréteket kedveli. 
Ez a hely igazán alkalmas élőhely a számára! A Fekete-hegy is az egykori vulkáni működés eredménye, mégsem kúpszerű kiemelkedés, hanem nagy kiterjedésű lávafennsík,  a Balaton-felvidék legnagyobb összefüggő bazaltplatója, mely beborította a triászban kialakult mészkő alapkőzetet. A mészkő az idők folyamán karsztosodott, mállott, a hegyet takaró bazaltréteg helyenként lesüllyedt. Ezekben a mélyebben fekvő csaknem szabályos kör alakú területeken jöttek létre a Fekete-hegy tavai, melyek az összefolyó csapadékvízből táplálkoznak. 
A tavakból ugyan nem sok látszik, hiszen felületüket szinten teljesen benövi a nádas, de környékén valóban nedves, néhol mocsaras talaj alakul ki, melyen számtalan virágzó növény érzi jól magát.
A tájékoztató táblák szerint több jelentős botanikai érték található a környéken,  ezekből én most a tárnicsokat fedeztem fel magamnak. 



 Védett, eszmei értéke 10 000 Ft.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése