Kirándulás a Vadálló-kövekhez

A hétköznapok napfényes nyárias időjárását felváltotta a hétvégi ború, a hőmérséklet legalább 10 fokot csökkent. Sebaj, legalább nem fogunk megizzadni, amíg feljutunk a 639m magasságban lévő Prédikálószékre!

Így aztán két lányommal útra keltünk, Dömösön elhaladtunk a Szentfa kápolna előtt, konstatáltuk, hogy a Mária-kút ki van száradva, majd az itt becsatlakozó szintén száraz vízmosáson keresztül vágtunk neki a hegynek. 

Hamarosan azonban rátértünk a piros háromszög jelzésre, mely igen meredeken vezet végig a Vadálló-gerincen. Már közel jártunk ez első sziklaalakzathoz, amikor egy elszánt futó haladt el mellettünk. Megcsodáltuk a kidudorodó izomköteget vádliján, elcsodálkoztunk azon, hogy ő miért nem liheg, amikor mi igen.

Nagyobbik lányommal próbáltuk húzni az időt: szerintünk enni kéne! De kisebbikem szigorú tekintettel nézett ránk, és csak az első szikla tetején engedélyezte az étkezést. Utunk kankalinok között vezetett, így gyönyörködtünk a tájban, kitartásunk eredményeként pedig elértük az első sziklaalakzatot. Tetején csodás panoráma és vad széllökések fogadtak.

Kerestünk egy szélárnyékosabb helyet és épp enni kezdtünk volna, amikor az előbbi futó ránk mosolygott, és elhaladt mellettünk ellenkező irányba.

Vadárvácska csokrok, kankalin és kutyatej járul hozzá az erdei romantikához.

Étkezés után szikláról sziklára haladtunk, mindegyik tetejét engedelmesen megmásztuk, csodálkozó "hűha" kiáltásokkal konstatáltuk az egyre pompázatosabb látványt, elképzeltük, milyen lehet napsütésben, esetleg naplementekor. Egyszer fel kell ide jönni olyankor is!

A gerincen vezető ösvényen sétáltunk, jobbról hatalmas andezit sziklatömbök, balról meredek hegyoldal, óvatosan kapaszkodtunk a fákba, ha el akart haladni mellettünk valaki. Például az előbb említett futó.  Kicsit csodálkoztunk: egyszer feljött, kétszer lement?

A táj vadregényes hangulatát még a viszonylag nagy számú kiránduló és a rossz idő sem csökkentette.

A fűszálakon vízcseppek hintáztak.

A sziklák sajnos ezen fényviszonyok mellett fotózhatatlannak bizonyultak, ezzel szemben a kidőlt fák gyökerei, a kiszáradt fák és a virágzó lombkoronák kontrasztja magával ragadott.

A Prédikálószék felé egyenesen belesétáltunk a felhőbe. (Váratlanul felbukkant a rejtélyes futó - megint lefelé, de már nem is töprengtünk a csodán, ilyen vádlival minden lehetséges!) A ködös erdő, a talajt borító keltikeszőnyeg misztikus hangulatot kölcsönzött a tájnak.

Elcsendesedve lépegettünk. A szél belekapaszkodott a kapucninkba, mintha megpróbálna eltéríteni célunktól, mi azért vetettünk egy pillantást a Prédikálószék tetejéről az U alakba görbülő Dunára. 

Innen visszafelé vettük az irányt. Jó lett volna ismerni a térképjelzéseket, így út helyett egy vízmosásban találtuk magunkat, hatalmas mohos sziklatömbök között ereszkedtünk lefelé a Vadálló-kövek völgyében.

Égig érő vén fák figyelték léptünket, óvtak minket a széltől.  Az évek során felgyülemlett avartömegben térdig süppedtünk, láthatatlan kövek mozdultak meg a talpunk alatt.

A vízmosás időszakos folyma kígyózó sorba rendezte a faleveleket.

Mire leértünk átmelegedtünk, valamint combizomzatunk jelentősen gyarapodott. Innen a Szőke-forrás völgye festői turistaútján jutottunk vissza Dömösre.