Budafok, a szőlő és a bor városa

Budafokon, avagy korábbi nevén Promontoron már a rómaiak is foglalkoztak szőlőműveléssel. Talán ők voltak az elsők, akik megkezdték a környék mészkövének fejtését, s kövekből a közeli Camponánál katonai tábort, őrbódékat,  utakat építettek.

A honfoglalást követően Töhötöm (Tétény) vezér téli szálláshelye lett a környék. Az első írásos emlékben a X1. században már Téténynek nevezik a települést, s az Árpád-házi királyok alatt virágzó szőlőművelés folyt a környéken, majd Mátyás király idejében vörösbort adó szőlőfajtákkal bővítették az addigi fajtákat.

Mint a legtöbb magyar falu, a török uralom alatt a környék is teljesen elnéptelenedett. Az 1700-as években Savoyai Jenő Promontoriumon kastélyt építtetett, s e körül a kastély körül megtelepedő sváb gazdák kezdtek szőlőművelésbe. Szorgos munkájuknak köszönhetően hamarosan újra felvirágzott Promontor (Budafok) és Tétény!  

A szőlőművelés mellett a terület mészkőben gazdag talaját részint külterjesen, részint tárna szerűen fejtették.   A kőzet  különleges szilárdsága miatt a  kivájt  folyosók  alátámasztás  és  boltozat  nélkül  is  megálltak. Kezdetben a kőfejtők saját maguk számára vájtak szálláshelyet a sziklákba,  később már az egész  család  itt  lakott. A világháború környékén több százan laktak olyan házakban, amelynek kéménye mellett kecske legelt. A 60-as években azonban az egészségtelen életkörülmények miatt mindet felszámolták a lakásokat.

Egyetlen épen maradt barlanglakás a Veréb utcában ma múzeum.

A bányászat során előkerülő köveket többek között a  Parlament, a Vajdahunyad vár építéséhez használták fel. A fejtés közben keletkezett járatokban pedig borospincéket alakítottak ki. Ma több mint 100 km hosszú pincerendszer található Budafok alatt.

1880-ban az egész országra kiterjedő filoxéria járvány Budafokot sem kímélte, a szőlő nagy része elpusztult, és nem is telepítették újjá. Az ekkor már hatalmasra duzzadt pincerendszer tárolókapacitása és a megépülő sör- és pezsgőgyárak a pincéket raktárként használták, illetve a háború alatt óvóhelyként is szolgáltak.

A XX. század elején a régi hagyományokra alapozva Budafokon pincemesteri tanfolyam oktatásába kezdtek, majd 1987-ben megkapta a Szőlő és Bor Városa oklevelet. 

A település első utcája a Brunnthal, azaz a Péter Pál utca. 

Egy jellegzetes ház az utcában ma és 1979-ben (Forrás: Fortepan)

Az utca hangulatát meghatározzák a még meglévő műemlék épületei, valamint a házak mögött a hegyoldalba mélyen benyúló pincék. A hegytetőn azonban új családi házak épültek, erkélyükről akár még a Gellért-hegy is látszik.

Számos borház alakult ki, melyekben ma  borkóstolókat, rendezvényeket szerveznek. Seybold Frigyes 1883-ban, alapította ebben az utcában a pincészetét,  mely présházának előterében  áll az 1895-ben készült díszes 216 hektoliteres, üveggel bélelt cementhordó, melynek díszítését Zsolnay Vilmos készítette.

A barokk stílusban épült Péter Pál kápolna az 1739-ben tomboló pestisjárványnak állít emléket. A templom előtt áll a 250 éves mezei juharfa , az Ősök-fája. A Szentháromság emlékoszloppal szemben álló barokk kútról kapta a hely a Brunnthal (Kútvölgy) nevet. 

A Sacellary - kastélyt Sacellary György földbirtokos és bankár építette, leánya számára, aki feleségül ment Törley Józsefhez. A kastély  20-as évektől a 80-as évekig szanatóriumként működött.

A Törley-kastély a századfordulón épült, a francia lovagvárak mintájára. Bálterme jelenleg könyvtár. Érdekessége az épületnek, hogy itt működik az ország egyetlen sugárbiológiai intézete.
Törley József három évvel a kastély befejezése után vakbélgyulladásban meghalt. Mauzóleumát, akárcsak a kastélyt, Ray Rezső Vilmos tervezte Törley feleségének megbízására szecessziós stílusban.

A Záborszky Pince, avagy az "Ötös pince"  ma a borkultúra népszerűsítését és bemutatását tűzte ki célul. Járataiban gyönyörűen faragott műemlék díszhordó sorok között sétálhatunk.

Találhatunk itt ovális hordókat, melyeket a hagyomány szerint a jobb helykihasználás érdekében alakítottak hosszúkás formájúra, illetve láthatunk átlátszó fenekű hordót, melyben jól megfigyelhetőek  a bor alakulásának egyes folyamatai.

A pincerendszer közvetlen összeköttetésben volt a  Dunával, a hajókról egyenes a pincékbe lehetett gurítani a hordókat. Ma a járat nem használható, a kijáratot a 6-os út építésével elzárták. 

A mesterségek utcájában a borszállításhoz és a borkészítéshez kapcsolódó mesterségeket mutatnak be.

A Borutca bevezető szakaszán nagyméretű hordóvitrinek állnak,

ezek folytatásában pedig Magyarország 22 borvidéke közül Badacsony, Balatonboglár, Eger, Etyek, Mecsekalja, Somló, Sopron, Szekszárd, Tokaj-Hegyalja és Villány pincéinek jellegzetes homlokzatai előtt sétálhatunk el. 

A Borutca végéből nyíló újabb pinceágban besétálhatunk egy már üzemen kívüli betonhordóba, ami a gyakorlatban egy szoba méretű helyiség, csempével burkolva. Manapság csempe helyett acéllal burkolják a betonhordókat, mivel a bor a csempék fugáit az idők folyamán kimarta, és a csempék a borba potyogtak.
Itt csodálhatjuk meg a  pince legnagyobb fahordóját is, melyben egy tízfős csapat külön „hordóban” kóstolhatná meg a bort.

Forrás: http://heureka22.hu/latni.htm
 http://www.bpht.hu/historiak/134.pdf