Hárosi-öböl

A Hárosi-öbölre akkor találtam rá, amikor a Háros-szigetre akartam bejutni. Aztán kiderült, hogy a sziget természetvédelmi terület, amely kizárólag a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható.  1993-ban nyilvánították védetté. A közel 60 hektárnyi  háborítatlan területen az ártéri növénytársulások regenerációja megindult,  A főváros legtermészetesebb módon megmaradt szigete, ártéri erdeje. A kúszónövények buja lombja szoknyaként öleli a 15-20 méter magas fákat, ezzel is trópusi jelleget kölcsönözve e tájnak. A sziget és a part közötti  29 hektár területű öbölbe a Dunáról ívni és telelni is bejárnak a halak, ezért kedvelt horgászvíz. 

Maga az öböl nem olyan vadregényes, mint amilyet a sziget sejtet, de a táj mégis igazán különleges. A Duna a legkisebb áradáskor is képes szinte teljesen beborítani, döbbentem rá, és kicsit szomorkodtam, hogy erről elfelejtkeztem a nagy esőzések idején. Még most is csupa sár és iszap volt a talaj, gumicsizma nélkül szinte megközelíthetetlen. Szúnyog már szerencsére nem sok volt, de a séta végére mégis egész sok megtalált.

Az gyakori árvizek miatt az erdei aljnövényzet csak a magasabb területeken marad meg, a talaj letört száraz ágakkal, valamint víz horda hulladékkal, műanyag flakonokkal, van tele. 

Kb embermagasságban sáros a fák törzse. Eddig ért a víz tavaly.

A háttérben megcsillanó  Duna és a fák lombkoronája barátságosabb hangulatot kölcsönöz a tájnak.

A magasabb részeken gyönyörű vadvirágokat csóvált a szél.