2014. október 29., szerda

Egy törött ujj apropóján

Eltört a lányom ujja. El is mentünk a Jánosba, hogy megnézessük, hála az égnek, fizetjük a TB-t, kapjuk az ellátást. Múlt szerdán, amikor először voltunk, 9-től fél 12-ig szívtuk a kórház levegőjét. Még csak ideges sem voltam, nem hittem, hogy törött, csak a biztonság kedvéért jöttünk, és sajnáltam azokat az embereket, akik szemmel láthatólag törött végtag kezelésére vártak kb. ugyanennyit. Legnagyobb meglepetésemre mégis törés, sínbe tették. 
Ma visszamentünk kötözésre, ellenőrzésre, a helyzet mit sem változott. Ideges most sem voltam, mert minek, inkább nézelődtem.
A falra ki volt akasztva a kórház minőségpolitikája. Itt olvasható teljes egészében. Érdekes.
Fejléces papír, idézet  a Hippokratészi esküből. 
Elsőként a kórház céljait szögezik le. Idézem:
  1. betegeink elégedettségének fokozása,
  2. az intézmény gazdasági stabilitásának fenntartása,
  3. a betegellátás minőségének nemzetközi normákhoz való igazítása,
  4. a gyógyítási folyamatok hatékonyságának fokozása,
  5. eredményes és jövőbe mutató humán erőforrás gazdálkodás megvalósítása.
Dicséretes célok.
Nézzük, hogyan is valósul ez meg.
Megérkeztünk 11 körül. Felvették az adatainkat, és a leletünkkel, amit a múltkor kaptunk elszaladtak megkeresni az orvost, hogy most vajon gipszelve kell-e röntgenezni, vagy gipsz nélkül. Az orvos épp elfoglalt volt, ezért az adminisztrációs munkatárs(!) úgy döntött, jó lesz gipszelve is. Gondolom, hogy addig is haladjunk, amíg az orvos ráér velünk foglalkozni, a 4. pont értelmében hozhatta ezt a döntést. Mi nem kérdőjeleztük meg a dolgot, vártunk. Leülni nem tudtunk, tömve volt az ortopéd traumatológia járóbeteg-ellátás. (1. pont) Sokan gurulós ágyakon fekve várták, hogy valaki betolja őket a röntgenre. 
A röntgenasszisztens rendszeres időközönként kérette a betegeket, végezte a munkáját gipszelt, gipszeletlen karokon, lábakon. Már akivel bírt egyedül. Mert ha ugye emelni kellett a beteget, akkor ugye a beteg addig vár, amíg jön az emelő ember, és a gép alá emeli. Volt aki 9 óta várt erre. Ha elég sokat vár, magától is rendbe jön, legalább elmondhatja, hogy a kórházban gyógyult. Mindezzel növelve a kórház hatákonyságát (4. pont)  Volt akit csak két ember tudott megemelni, az dupla annyi ideig várt. Szép türelmesen.
Aki végzett a röntgennel, az tovább várt a váróban, hogy az orvos megnézze a felvételt, és ellássák a törést. A fekvő betegeket esetleg egy lepedővel betakarták, majd további munkafolyamat végrehajtása céljából a folyosóra tolták. Ott vártak arra, hogy valaki majdcsak feléjük néz. 
Ha nem felejti el őket. Egy nénit a másik osztályra kellett volna átvinni, de összesen két ember végzi ezt a munkát a kórház egész területén, 1 órakor, amikor mi távoztunk, még senki nem jött érte, nem szólt hozzá, a folyton nyíló lengőajtó felől pedig ömlött rá a friss kinti levegő. Íme a megvalósuló hatékony humánerőforrás gazdálkodás (5. pont), esetleg az intézmény gazdasági stabilitásának fenntartása érdekében kellett ezt elviselnie a láthatóan fájdalmakkal küzdő idős asszonynak. (2. pont)
Aztán úgy 12 tájékán feltűnt az orvosunk. Kiderült, hogy a műtőben volt, kérdezte, régóta várjuk-e, de egyébként is mindegy, mert ez van. Ennyien vannak. Újra az 5. pont! 
"Kormányunk megvárja, míg minden orvos külföldre távozik, és akkor majd jön a kínai, meg afrikai, meg török bevándorló, nagyon helyes, nekik is meg kell tanulni ezt a szakmát, hadd kísérletezzenek a jó magyar népen!" - eresztett meg egy keserű poént, aztán már intézkedett is. Levágatta a gipszet a lányom kezéről, és csodálkozott, minek röntgenezték meg, gipszelve mit sem ér. Újra a röntgenbe. Ott valószínű idegesek lettek a gondolatra, elég kíméletlenül forgatták meg a lányom immáron gipszeletlen kezét és ujjait, és még a védőkötényt is elfelejtették odaadni neki.
Aztán irány a gipszelő. Az orvos által előírt teljes körgipsz helyett a munkatárs úgy döntött, elég lesz a sín is, gondolom a 2. pont lebegett a szeme előtt. Majd keressük meg az orvost a leletért, de gyorsan ám, mert gerincsérült beteget hoznak, félholt állapotban. Valóban, rögtön kettőt is hoztak, nagy lett a nyüzsgés az amúgy is zsúfolt teremben. Azért a doki szánt ránk fél percet, konstatálta, hogy nem úgy van gipszelve, ahogy ő mondta, közölte, hogy ez nem kívánságműsor, és megcsináltatta a teljes gipszet az asszisztenssel. Aki morgott magában, nem nyerte meg a hatalmi harcot, csak úgy tessék-lássék egyszer áttekerte a kezet valami anyaggal, arra rákent némi gipszet, és kész. Azt mondta, így legalább nem lesz olyan nehéz. Nem értek hozzá, nem tudom megítélni, jó lesz-e így, majd a jövő eldönti.
Mindeközben egy bácsika elunta a várakozást, 9 óra óta ült a tolókocsiban, és sehogy sem akart sorra kerülni, próbált bejutni az orvoshoz, de rendre utasították: most a két gerincsérülttel kell foglalkozni, különben meghalnak. Ezzel az érvvel nem lehet vitatkozni, de azért elgondolkoztam.
A három vizsgálóból 1 üzemel. Abban egyetlen orvos látja el a betegeket, és időnként ő is elmegy műteni. Igaz, többen dolgoznak a keze alá, de az utasításait megkérdőjelezik. Meg kell küzdenie azért, hogy azt tegyék, amit mond. Amíg mi ott voltunk 20-22 ember volt a váróban, annak kb. 2/3-a beteg, a többi kísérő. Mivelünk az orvos 5 percnél többet nem foglalkozott, sima ügy voltunk. Összesen az ott eltöltött 2 és 1/4 óra alatt maximum negyed órát töltöttünk valamelyik kezelőben. A betegek türelmesek, de az elégedettségért talán lehetne még mit tenni (ld. 1. pont). No nem az orvosokkal, vagy az asszisztensekkel van a baj. Többnyire nagyon kedvesek, türelmesek voltak. Amikor egy orvos áthaladt a várón mindig volt egy-két jó szava egy-egy  beteghez, kedvesen mosolygott, majd sietett tovább a dolgára. 
Minden elismerésem az orvosoké, akik bírják azt a tempót, amit a magyar egészségügy rájuk kényszerít.
"Gyógyítani és ez által kiérdemelni az emberek szeretetét és megbecsülését." - áll az intézményi dokumentum végén. És valóban. Ezeket az orvosokat valószínű ez hajtja, és nem a pénz, vagy a remek munkakörülmények, vagy az esetleges előmenetel. Reméljük bírják még.

5 megjegyzés:

  1. Érdeklődve olvastam, bár sejtettem azért az általad levonandó konklúziókat. Csodák nincsenek. Sajnos, attól tartok, nem is lesznek. Nagy embereink az egészségügynél sokkal fontosabb problémákkal vannak elfoglalva...
    Mit szóljon, aki komoly beteg? Örül, ha túléli? Nem a betegséget, a kórházi tartózkodást... Negatív gondolat, tudom, de a halott idős emberhez már nem csönget a postás a nyugdíjjal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A halott idős emberhez nem csönget, de a fiatal csökkent munkaképességű nem tud annyit termelni... Ha már ilyen "anyagi" szempontból nézzük a dolgokat.

      Törlés
    2. Nagy a munkanélküliség... És idősekből sokkal több beteg van.
      Csak szeretett kormányunk szemével igyekszem látni, ahol "anyagi" szemüvegen át néznek szinte mindent, és semmi sincs véletlenül. Hol van olyan a világon, hogy az időpont kérésre is időpontot kell kérni? És még arra is várni kell?
      Sajnos, nagyon rossz véleményem van az egészségügyről.

      Törlés
    3. Nem ez a kormány rontotta ezt el, vagy legalábbis nem most. Régóta nincs komoly beruházás az egészségügybe. Se. Tán utoljára a rendszerváltás után voltak uniós pályázatok. Az oktatás területén is akkor kaptak új eszközöket az iskolák. Lehetett tananyagfejlesztésre pályázni, stb. Az országra volt bízva, hogy használja fel ezeket az erőforrásokat. Azt tapasztaltam, hogy a pénz nagyon sokfele osztódott, és amolyan jó magyar szokás szerint mindenki rövidtávon csak a saját zsebére gondolt. Adták, amit feltétlen szükséges, megkérdőjelezhető minőségben, magát az oktatási rendszert meg elfelejtették alapjaiban átgondolni. Igaz, annak nincs is rövidtávú, pénzben mérhető haszna.

      Törlés
  2. A nagy baj, hogy ez nem egyedi eset és még csak esélyt sem látok a javulásra (szándékot a javításra?). Jobbulást kívánok!

    VálaszTörlés