2014. augusztus 26., kedd

Gánti földtani tanösvény

"A gánti bauxit triász dolomitra települ, s változatos összetételű eocén rétegsor fedi." - olvasom már harmadszor a Gánti Földtani tanösvény bejárata előtti tájékoztató táblán. Mintha kínaiul lenne. Egy kukkot sem értek belőle. No talán majd a tanösvényen megvilágosodok.
Gánt a bauxit őshazája. Itt, a Bagoly-hegyen épült 1923-ban az első magyar bauxitbánya, az alumínium alapanyagához külszíni fejtéssel jutottak.  
A Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum bejárata előtti parkolóból indul a   13 tájékoztató táblával ellátott turistaút, mely egy nem mindennapi marsbéli tájon vezet keresztül. 
A táblákból 4 olvasható is, ezekből okosodtam meg annyira, hogy a bevezető mondatot nagyjából felfogtam. Íme:
A kűlszini bauxitbányászat következtében a felszínre kerültek igen különös színű rétegek, alakzatok, mely a föld történelmébe engednek bepillantást.

Mi is bauxit?

Nedves, trópusi klímán létrejött kőzet, melyből a csapadékvíz a vas, az alumínium és a titán kivételével minden egyéb kőzetalkotó elemet kimosott. Nagy alumíniumtartalma miatt az alumíniumipar nyersanyagaként hasznosítják. A bauxitból először timföldet állítanak elő, s ebből kohászati úton készül az alumínium. Megjegyzem mindez általános iskolás tananyag, én emlékszem, hogy akkor tanultuk, sokáig magoltam, de sose volt számomra kézzelfogható. Ezen a kémiai képletek sem segítettek sokat. Talán ha ilyen tananyagaink lettek volna akkor: https://www.mozaweb.hu/Lecke-Kemia-Kemia_8-A_III_focsoporteleme_az_aluminium-100560, vagy ilyen videókat láthattunk volna akkor: https://www.youtube.com/watch?v=fa6KEwWY9HU .

De miből lesz a bauxit?

A bauxitképződés kiindulási anyagául szinte bármilyen kőzettípus alkalmas, egyik legalkalmasabb erre a bazalt (itt, Gánton dolomitra telepedett bazaltról van szó). Kedvező körülmények között, azaz évi 22-24 fokos középhőmérséklet esetén, 2000-4000 mm évi csapadék mellett, száraz és nedves évszakok váltakozása közepette kb. 42 millió év alatt alakul ki.

Gánton  úgy 250-220 millió évvel ezelőtt kialakult üledékes dolomit kőzeteket szép lassan befedte a bauxit.  Mindez azt jelenti, hogy ezen a területen trópusi éghajlat uralkodott hajdanán.
A kőtömbök felszíne arról tanúskodik, hogy milyen folyamatok mentek végbe a dolomit és a bauxit határán. A szürkés-fehér dolomitot befedte a sárgás-barnás, vörös-szürkés bauxit. 
A két kőzet (dolomit és bauxit) találkozási felületén először a vasból és kénből álló pirit alakul ki, kéregszerűen bevonva a dolomitot.

A karsztosodási folyamatok

A karsztosodás elsőrendű szerepet játszik a karsztbauxit kialakulásában. A telepek alakját a karsztos mélyedések formája szabta meg. A karsztos térszín tagoltsága akadályozta meg, hogy a későbbi (eocén kor) tengerömlés kezdetén a hullámverés pusztítsa a bauxitot. Ezek a fekete függőleges vetőfalak. 
A háttérben a szinte fekete szikla a karsztos kiemelkedés vetőfala

Megfigyelhetjük az oldalfalakról "lefolyó" bauxitos lejtőtörmeléket, mely alól itt-ott karbonátos tömbök bukkannak elő, az egykori trópusi karsztfelszínről árulkodó kisebb kúpszerű kiemelkedéseket (kőbörcöket) és a vetőfal jelenleg is tartó karsztosodási folyamatait jelző, furcsa alakú "harapásokat".

Tektonikai mozgások

A paleocén korban 67-54 millió évvel ezelőtt nagyméretű hegységképződés ment végbe a térségben. Kéregmozgások hatására a hegység kiemelkedett a környezete lesüllyedt.
A kőtömbök elmozdulását mutatják a falon a szinte függőleges vetőkarcok. A vetőkarcok iránya a kéregmozgások irányáról tanúskodik.
Ezután a területet tektonikai erők rögökre darabolták. A bauxit a lezökkent rögökben megmaradt a kiemeltebb köztes részekből pedig lepusztult.
Az üledékmozgás nyoma jól látszik a bauxitkonglomerátum rétegek alakján. Ha a lerakódott bauxitiszapra a megerősödő vízfolyás sok bauxitkavicsot és bauxithomokot hord, ennek súlya alatt a képlékeny iszap megcsúszik és magával vonszolja a durvaszemű bauxitot.

A kémiai reakciók következtében a bányafalakon kirajzolódik az egykori dús növényzet gyökérhálózata.

Eocén kori rétegek - gazdag puhatestű maradványok és széntelepek

A tengerelöntés itt Gánton nem a szokásos módon, a felszínen indult el, hanem alulról, a korábban kialakult karsztjáratokon, barlangüregeken keresztül történt.
Megtört egyensúly

Az édesvizi-sósvizi átalakulás színtere:  Fornai Formáció

Amint a tengerszint emelkedett, a víz egyre sósabbá vált, s csak amikor a vízszint már a mélyedéseket körbevevő karsztos gerincek legmagasabbikát is elérte, akkor borította el az egész területet a normális sótartalmú tenger.    
A karsztos mélyedéseket – alulról – először a megemelkedő karsztvíz töltötte fel, kisebb-nagyobb édesvizű tavak alakultak ki bennük.

A telepek fölött lagúnák, mocsarak jöttek létre, bennük lerakódott üledékekből képződött a bauxitot fedő rétegsor kb. -  56-34 millió évvel ezelőtt, az eocén korban. E folyamat történetét híven őrzi az utókor számára a bauxitot fedő rétegek ősmaradvány-együttese.
A különlegesen meleg periódus vége felé, a középső-eocénben a klíma lassan megváltozott, hűvösebb lett és kevesebb csapadék hullott. A változásokat a növénytakaró rosszul tűrte, a korábbi trópusi erdők pusztulni kezdtek, s egyre kevésbé voltak képesek megakadályozni a korábban képződött vastag bauxitos talajtakaró lepusztulását. Az eltemetett növényzetből kialakultak a kőszéntelepek.

Röviden összefoglalva elmondhatjuk tehát, hogy a gánti bauxit triász dolomitra települ, s változatos összetételű eocén rétegsor fedi. :)
Előtérben a dolomit tömb, bauxittal bevonva. A háttérben az eocén kori üledékes réteg, mely őskori puhatestűek maradványait, és kőszéntelepeket tartalmaz.
Manapság jól megfigyelhetjük az egymást követő, egyre fejlettebb növénytársulások harcát a sziklák meghódításáért, az életért.







Hol van a tanösvény?

 

Források:

Hasonló bejegyzések:
    Hasonló bejegyzések:

      4 megjegyzés:

      1. A kutyás képed valami baromi jó!! :) Ő a kutyád, Dézi? Ha jól emlékszem így hívják, ugye?
        A többi fotó is nagyon érdekes.

        VálaszTörlés
        Válaszok
        1. Igen, ő a Dézi, mindig boldogan jön velem felfedezni a világot. Már kora reggel reménykedő szemekkel néz rám, hogy milyen kalandra is viszem. Aztán csalódott, ha dolgozni megyek.

          Törlés
      2. Gratulálok Kati! Nagyon jó fotókat készítettél!

        VálaszTörlés
      3. Köszönöm az ötletet! Jenő bácsi képei ihlettek meg!

        VálaszTörlés

      Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...