Letérve a kerékpárútról a part menti erdőben bóklászva kiértünk a partra. A távolban néhány hajóroncs sejlett fel, az egyik teljesen a szárazon állt, uszadékfákkal körülvéve. A másik három szépen ott sorakozott mellette, szabályos sorfalat alkotva a Duna szélén.
Kíváncsian jártuk körbe a roncsokat, egész könnyen fel is tudtunk kapaszkodni a csupa rozsda és málló festékes korlátba kapaszkodva.
Dongott és recsegett a kiszolgált hajótest, nyikorogtak a meggörbült ajtók és ablakok zsanérjai. A zajra előbukkant a Roncsok Őre egy autentikus sörösüveggel a kezében.
Majd kényelmesen elhelyezkedett és beszélni kezdett. Először a hajókról, aztán amikor már minden infó birtokában voltunk, és még a vezetőfülkében is pózoltunk, úgy gondoltuk, itt az ideje a távozásnak.
Azám, de házigazdánknak csak nem akaródzott elengedni bennünket, újabb és újabb hajós történetekbe kezdett, végül kifejtette, hogy 5 felesége volt, és így aztán ő már megtanulta, hogy nőkben nem szabad bízni. Rejtő Jenő jutott eszembe, amikor az Elátkozott part c. regényében írja: "Grófnő, egy okos embert, csak kétszer lehet becsapni" (ugyanazzal a trükkel). Esküdözött, hogy több felesége nem lesz, bár valamire azért mégiscsak jók a nők, de AZÉRT nem kell feleségül venni.
Ezen a pontom úgy éreztem nincs több közös témánk és határozottan megindultunk visszafelé. A jóember azonban nem hagyta abba, csak mondta és mondta, mire az hátsó hajót elhagytuk, már tudtuk, miért nem látogatja az unokáit, mire az elsőt, már azt is, hogy mennyire nyughatatlan a vére.
Végül azonban csak visszajutottunk a kerékpárjainkhoz, és eltűntünk a fák között.
