Zalai hullámzás

Amikor reggel elindultam, csak annyit tudtam: virágokat akarok fotózni. De hogy  mi lesz a nap hátralévő részében, arról nem gondolkodtam. Így aztán miután a surlók (mármint a kora reggeli fények) tovatűntek, ideje volt túraútvonal után nézni. A térképemen Kiscsáfordtól induló tízegynéhány kilométeres útvonalat jelöltem ki magamnak. 

Az út Zalaszentgróton is átvezetett, ami nagyon kedves, rendezett városkának tűnt. A Wikipédia szerint: "A 18. században kezdett fellendülni a település gazdasága: iparosok, kézművesek települtek ide. Akkori birtokosa, gróf Batthyány Ferenc rendelete alapján több utca, új híd épült, megindult a környező mocsarak lecsapolása. 1830-ban mezővárosi rangra emelkedett,  1887-ben vált járási székhellyé."

Belvárosának házai is valószínűleg ebből a korból származhatnak. 

Batthyány-kastély. 
Ezen a helyen  korábban a Zala folyó egy szigetet ölelt körbe, melyre 1299-ben várat építettek. 

Engem mégsem a színes házak, rendezett utcák állítottak meg, hanem a kastély előtti parkból felzendülő éktelen hangzavar, amit még az elsuhanó autóban is hallani lehetett. 

Elképesztő számban gyülekeztek a varjak a környező hatalmas platánok tetején, vígan danolásztak, jelezvén területüket, hívták a párjukat. A fűben ágak után kutattak, hogy fészket rakjanak. Sajnos a varjú énekesmadár, ám fogalma sincs a harmonikus csilingelő dallamokról, így emberi fül számára elviselhetetlen ricsajt csaptak. 

Hallgattam, ameddig bírtam, ám hamarosan mégis jobbnak láttam továbbállni Kiscsáford felé. A falu szélén parkoltam le az autót és nekivágtam a kinézett túraútvonalnak. Először a zöld jelzésen kapaszkodtam fel a nem túl magas gerincre. Hamarosan medvehagyma mező közepén találtam magam. (Azóta, egy hét alatt,  már háromszor főztem belőle levest)

Az út mentén főleg ibolya virágzott lila, kék, rózsaszín és fehér színekben. 

Az egyik tisztáson virágzó leánykökörcsinekre is bukkantam, és az út második részén pedig egyre több helyen nyitogatta szirmait a szártalan kanakalin. 

Mielőtt az út lejteni kezdett volna, váratlanul panorámába botlottam. Azért váratlanul, mert a térkép nem jelezte. 

Innentől az út folyamatosan lejtett. Úgy terveztem, elmegyek egészen a Bezerédj-Békássy-kastélyig, de végül túl hosszúnak tűnt még az utolsó +2 km-t megtenni, így megelégedtem azzal, hogy a Szent Vendel kápolnáig eljutottam. 

A kápolnát 1760-ban emelték Szent Vendel tiszteletére, a célból, hogy a háziállatokat pusztító állatpestistől megszabaduljanak. 

A kápolnától a piros jelzésen mentem vissza az autómhoz. Az utat számtalan régi, beomlott ház szegélyezte. 

Késő délutánra járt az idő, de még tettem egy kis kitérőt a közeli horgásztavak felé. A part tele volt horgászokkal, kicsit beljebb pedig rengeteg szarvasnyommal. 

A túra így összesen 15 km-re sikeredett, amihez ha hozzávesszük még a reggeli bolyongást a kockásokkal teli réten és vadregényes környékén, akkor kiszámolhatjuk, hogy egész tisztességes kis sétát tettem, indokoltnak éreztem a lábamban jelentkező fáradtságot. 

Mindez azonban nem akadályozott meg abban, hogy visszamenjek  a virágos rétre naplementés képeket készíteni. 

Hét sár-völgye

A Zalai-dombság leglátványosabb - talán egyetlen - szurdokvölgyét céloztuk meg kárpótlásul szlovéniai elmaradt Hét tó-völgye túránk helyett. 

A Kőszikla-szurdoktúra leírása a neten jellemzően 2,5 km-es körtúra, mi azért ennél combosabbat szerettünk volna, így be is terveztem egy kb. 12 km-es túrát, Nagybakónak templomától indulva. Választhattam volna jobban is, a falu szélén még parkoló is van, akkor azonban nem kellett volna végigcaplatni a falun. Azt meg igazán kár lett volna kihagyni, hamisítatlan zalai zsákfalu, egyedi hangulattal. 

 

Még egy ütött-kopott, zúzmóval borított, napelemes és működő (!) telefonfülkét is találtunk. 

1. Rejtőző tócsák a legelőkön

A falut a kék jelzést követve hagytuk el az Öröm-hegy felé. Két kilométer hosszan vágtunk át a legelőkön, szemerkélő esőben. Persze az extrém időjárás Zalát sem kímélte, előző éjszaka jól feláztatta a talajt, a legelőn sok helyen bokáig állt a víz. Óvatosan kerülgettük, ahogy tudtuk, ehhez néhol fejmagasságig merültünk a mácsonyában. 

A réten gyönyörűszép égerfák álltak, messziről olyanok voltak a csúcsos süvegükkel, mint az óriásfenyők. 

Egy helyen egy egész kecskenyájba botlottunk, kíváncsian megbámultak minket őkelmék. 

2. Felázott erdei utak

Beérve az erdőbe sárosan cuppogós erdei utat találtunk, ami egy energianád ültetvény előtt vezetett el. Meglepve néztük a több hektárra kiterjedő 3-5 méter magas nádast. 

Az energianád ültetésének oka a biomassza termelés, s ezáltal környezetbarátabb energia létrehozása - tudtam meg, miután kicsit utánaolvastam. 

3. Vízmosta emelkedők

Szép völgy felett haladtunk

Az út hamarosan a piros háromszögbe torkollott, ahol tettünk egy kis kitérőt a Postás kulcsosház felé. Útközben elhaladtunk a Rockenbauer Pál emlékfa és a  Szent Kristóf-kápolna mellett is. 

Úton a kulcsosház felé, egy vályogház

 

Ahol az út emelkedett, ott éjjel a lezúduló  víz hatalmas vájatokat mart bele, ezeket kerülgettük, óvatosan ugrálva hol az egyik partjára, hol a másikra, ügyelve, hogy ne essünk el. 

A kulcsosház eresze alatt esőtől védve étkeztünk, bár több pad is hívogatóan kacsintgatott felénk. 

4. Időszakos tavak 

Innen a piros háromszög jelzésen haladtunk visszafelé. Az út többnyire erdőben vezető keskeny ösvény volt, az út fölé hajló jó vizes ágakkal, hullámzó domboldalakkal, esőmosta járatokkal. Vol, hogy fel kellett mászni a hegyoldalon, a sáros, csúszós úton többször is visszacsúsztam, míg végül sikerült fogást találni a lábamnak és a kezemnek. 

Időszakos tavak

A víz a réteken nagy tavakká gyűlt, a lejtőkön vad csermelyként vágtatott tova. 

5. Sárdagonya a hegyoldalon

Az agyagos talaj kevésbé csúszott, mint a jóféle erdei föld, így örültünk, amikor a meredek ösvényeket agyag borította. 

Szép páfrányos hegyoldal

6. Amazonasi esőerdő

Nekem talán ez az erdőrész tetszett a legjobban, a fák között kékes pára bujkált, a fákról víz csepegett, előttünk és mögöttünk az ösvényen záródtak a lombok. Olyan volt, mintha egy amazonasi esőerdőben lettünk volna.  A többiekre néztem, és meglepve tapasztaltam, hogy ezen örömömmel egymagam vagyok. 

  

Sajnos az erdőben sok helyen volt túlsúlyban az akác, kiszorítva az őshonos fajokat. 

Elértük a piros sáv jelzést, újra magaslaton haladtunk, vizes, sárosan marasztaló úton. A Tukora-tető környékén szép panoráma és virágos ámde vizes rétek fogadtak. A TV- toronyból szinte semmi sem látszott, meresztgettem a szemem, mire észrevettem. 

7. Vizes virágok és fűszálak

Itt azonban nyílegyenes átvágtunka réten a Kőszikla-szurdok bejárata/kijárata felé. Ekkor annak is beázott a cipője a vizes fűtől, akinek addig valami véletlen folytán száraz maradt. 

A szurdokot a túra végére tartogattam, ami hiba volt, sokkal jobb lett volna alulról felfelé bejárni, meg talán a társaság egy része már kicsit fáradt volt az út végére, pláne, hogy a 12 km már inkább 15 felé járt. 

7+1. Pataktúra a szurdokban 

Mindenesetre a szurdok igazi adrenalin bomba volt, lemászni a mozgó lépcsőkön semmi volt ahhoz képest, hogy a szurdok falában egy keskeny út vezet, sok helyen beszakadva, szép agyagos földben. Ráadásul persze csúszott, mint egy korcsolyapálya, nem győztünk kapaszkodni, kalapált a szívünk, de végül mindannyian gond nélkül vettük az akadályokat. 

Lejárat a szurdokba az egyáltalán nem stabil, függőleges, sőt inkább homorú  létrákon.

A katlan mélyén, afelső pannon-tengeri márgába vájt homokkő sziklafallal körülvéve.

A homokkő többféle közet keveréke, legnagyobb arányban kvarchomokot tartalmaz. 
Képződésének első fázisában a homokos üledék alsóbb rétegei a vastag üledékréteg nyomása alatt tömörödik, vizet veszít, és a vele együtt lerakódó ásványok és az átjáró vízből kicsapodó anyagok összecementezik. 
Az egyes rétegek eltérő összetételűek lehetnek, mivel a folyamat igen lassú, s közben megváltozik a környezet.
A felszínre kerülő homokkő egyes rétegei eltérő keménységűek, melyek az eróziós folyamatos során eltérő mértékben kopnak, így érdekes és változatos formák jöhetnek létre. 

A szurdok alig 500 méter hosszú, de izgalmas, különleges szépségű. 

A szurdok vegetációja is egyedülálló. A környék erdeihez képest, itt megmaradt az eredeti fás vegetáció. 

Keskeny, csúszós ösvény vezet magasan a szurdok falában. Így esőben jobban csúszik, mint ahogy azt biztonságosnak éreztem volna. 

A szurdok falain az egyedi mikroklímának köszönhetően számtalan növényritkasággal is találkozhatunk, (pl. májmoha, erdei pajzsika, erdei madársóska, páfrányok, kapottnyak, ciklámen, lednek, podagrafű, békakonty),  amiket most egyáltalán nem tudtunk megszemlélni, lévén azzal voltunk elfoglalva, hogy ne zuhanjunk a mélybe. 

Egy újabb létra néhány hiányzó létrafokkal. 

Mindez méltó zárása volt az amúgy is izgalmas túráinknak.