Amikor reggel elindultam, csak annyit tudtam: virágokat akarok fotózni. De hogy mi lesz a nap hátralévő részében, arról nem gondolkodtam. Így aztán miután a surlók (mármint a kora reggeli fények) tovatűntek, ideje volt túraútvonal után nézni. A térképemen Kiscsáfordtól induló tízegynéhány kilométeres útvonalat jelöltem ki magamnak.
Az út Zalaszentgróton is átvezetett, ami nagyon kedves, rendezett városkának tűnt. A Wikipédia szerint: "A 18. században kezdett fellendülni a település gazdasága: iparosok, kézművesek települtek ide. Akkori birtokosa, gróf Batthyány Ferenc rendelete alapján több utca, új híd épült, megindult a környező mocsarak lecsapolása. 1830-ban mezővárosi rangra emelkedett, 1887-ben vált járási székhellyé."
Belvárosának házai is valószínűleg ebből a korból származhatnak.
 |
Batthyány-kastély.
Ezen a helyen korábban a Zala folyó egy szigetet ölelt körbe, melyre 1299-ben várat építettek. |
Engem mégsem a színes házak, rendezett utcák állítottak meg, hanem a kastély előtti parkból felzendülő éktelen hangzavar, amit még az elsuhanó autóban is hallani lehetett.
Elképesztő számban gyülekeztek a varjak a környező hatalmas platánok tetején, vígan danolásztak, jelezvén területüket, hívták a párjukat. A fűben ágak után kutattak, hogy fészket rakjanak. Sajnos a varjú énekesmadár, ám fogalma sincs a harmonikus csilingelő dallamokról, így emberi fül számára elviselhetetlen ricsajt csaptak.
Hallgattam, ameddig bírtam, ám hamarosan mégis jobbnak láttam továbbállni Kiscsáford felé. A falu szélén parkoltam le az autót és nekivágtam a kinézett túraútvonalnak. Először a zöld jelzésen kapaszkodtam fel a nem túl magas gerincre. Hamarosan medvehagyma mező közepén találtam magam. (Azóta, egy hét alatt, már háromszor főztem belőle levest)
Az út mentén főleg ibolya virágzott lila, kék, rózsaszín és fehér színekben.
Az egyik tisztáson virágzó leánykökörcsinekre is bukkantam, és az út második részén pedig egyre több helyen nyitogatta szirmait a szártalan kanakalin.
Mielőtt az út lejteni kezdett volna, váratlanul panorámába botlottam. Azért váratlanul, mert a térkép nem jelezte.
Innentől az út folyamatosan lejtett. Úgy terveztem, elmegyek egészen a Bezerédj-Békássy-kastélyig, de végül túl hosszúnak tűnt még az utolsó +2 km-t megtenni, így megelégedtem azzal, hogy a Szent Vendel kápolnáig eljutottam.
A kápolnát 1760-ban emelték Szent Vendel tiszteletére, a célból, hogy a háziállatokat pusztító állatpestistől megszabaduljanak.
A kápolnától a piros jelzésen mentem vissza az autómhoz. Az utat számtalan régi, beomlott ház szegélyezte.
Késő délutánra járt az idő, de még tettem egy kis kitérőt a közeli horgásztavak felé. A part tele volt horgászokkal, kicsit beljebb pedig rengeteg szarvasnyommal.
A túra így összesen 15 km-re sikeredett, amihez ha hozzávesszük még a reggeli bolyongást a kockásokkal teli réten és vadregényes környékén, akkor kiszámolhatjuk, hogy egész tisztességes kis sétát tettem, indokoltnak éreztem a lábamban jelentkező fáradtságot.
Mindez azonban nem akadályozott meg abban, hogy visszamenjek a virágos rétre naplementés képeket készíteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése