Csernely-patak mentén Sátára a kohászok útján

A Kohászok útja egy hosszútávú túraútvonal, egykori vasipari központokat köt össze: Salgótarjánt, Ózdot és Diósgyőrt. A túra negyedik szakasza Sáta és Mályinka között vezet. Ennek most egy kis szakaszát jártuk be: Upponyról sétátunk át Sátára, majd vissza, összesen 10 km, kevés szint. A kihívást a patakon való többszöri átkelés jelentette. 

Az út a Csernely-patak mellett kanyarog. Ez a viszonylag nagy vízhozamú patak szállítja a vizet a Lázbérci-víztározóba. Az út többször is keresztezi a folyamot, nem is olyan egyszerű száraz lábbal átkelni rajta. Én gumicsizmát húztam, párom pedig átkelőhelyeket keresett, vagy épített, ha a szükség úgy hozta. 

Uppony, faluszéle. Innen indul az erdei ösvény. Egy hídon keltünk át, az ösvény közvetlen a patak mellett halad. 

Az első gázló. 

Gumicsizmával a víz közepéről fotózhattam. 

Újabb átkelés.

Egyensúlyozva a természet alkotta hídon. 

Patakpart bogláros szellőrózsával... 

... és keltikével.

Egy ponton aztán búcsút intettünk a pataknak, tölgyeserdőn vezet az út Sáta felé. 

Kiérve az erdőből szép panoráma mutatkozik a szemközti lankákra...

... és persze Sátára. 

Visszafelé egy erdészeti utat választottunk, ami végül szintén a patakhoz tért vissza. 

Látvány a völgyoldal erdejére a patak partjáról. 

Végül autóba ültünk és hazafelé indultunk. A dombok között kanyargó útról épp rá lehetett látni Borsodbóta házaira és templomára. 

Eszkála - tető

Az Upponyi-hegység 400 méter magas csúcsára Uppony faluból alig 1 km hosszú, ámde annál meredekebb ösvény vezet fel. Ide  a napi túránk végén, egyedül másztam fel naplementét nézni. Az internet tanusága szerint a csúcsról csodás a panoráma a hegyek szorításában fekvő Lázbérci-víztározóra. Azt persze tudtam, hogy a nap épp úgy megy le, hogy a szorító hegyek árnyékot vetnek a tóra, de azért felmentem, jobb az ilyet saját szemmel is ellenőrizni. 

Siettem volna felfelé, hogy mielőbb felérjek, de a Nagy Lihegő Oldal nem könnyítette meg a dolgom. Kisebb sebességre kapcsoltam, és így is felértem 20 perc alatt. 

Kilátás az erdő aljából Upponyra. 

Naplemente fényei az erdőben. 

Már tényleg árnyékban volt a tó. Talán egy órával korábban szebb lett volna  a látvány...

Kankalinos hegyoldal. Szemben a Kalica-tető. onnan is pazar a panoráma!

Elhatároztam, másnap reggel is feljövök. Úgy is lett. Bár nem napkeltére, de egész kora reggel már úton voltam felfelé a hegyre. Most egy alternatív útvonalat találtam a gerincen, ahonnan időről időre ráláthattam a szemközti hegyoldalakra, és Borsodbóta mindenhonnan látható templomára. 

A csúcsról most ilyen látvány fogadott. A szembefény sem tett úl jót a fotóknak, engem mégis elbűvölt a virágzó fák mögött hullámzó lankák és a nagy víztükör látványa. 

Amikor páromnak mutogattam a képeket, csak ennyit mondott: "Aha, mit nézzek rajta? Voltak már jobb képeid is. "

Ez mondjuk igaz, így mindenképpen vissza kell jönni ide zöldebb tájban és fotogénebb  fényviszonyok között. Akkor majd felcipelem őt is magammal, hátha jobban értékeli, ha élőben is látja. 

A Lázbérci-víztározó körül

Az Upponyi-hegység bejárásást a legtöbb túraleírás Dédestapolcsány felől tervezi, ám én ezt egyáltalán nem tartottam jó ötletnek. Uppony sokkal ésszerűbb kezdőpontnak mutatkozott. Innen ugyanis több körtúrát  is indíthatunk a hegységbe. Egyrészt körbejárhatjuka Lázbérci víztározót, másrészt felmászhatunk a Kalica-tetőre és a Háromkő-bérc felé tehetünk egy körtúrát a Damasa-szakadék érintésével. Továbbá könnyedén elérhető az Eszkala-tető, vagy akár Csernely-patak völgye is. Míg Dédestapolcsányról ezeket többnyire megpróbálják egyetlen hatalmas túrára felfűzni, amiből egyenesen következik, hogy az egész túra egy nagy rohanás. 

Lázbérci-tó 
(a felhő nem PS effekt, vagy egyébb fotós trükk, hanem tényleg ilyen volt)

Azt meg én nem szeretem, úgyhogy Upponyban foglaltam szállást, és érkezésünk napján a focipálya melletti parkolóból indítottuk a víztározó körüli túránkat Dedevár romjai felé.  Ezen kövek alapján nehéz elképzelni, hogy itt valaha vár állott, mindenesetre könnyű rohammal bevettük, kitűztük a győzelmi zászlót, és visszaereszkedtünk a tó körül vezető erdészeti útra. 

Dedevár romjai a Fekete-kő-tető nyúlványán. 

Az út kicsit magasabban, a hegyoldalban vezet, de  több helyen le lehet ereszkedni közvetlen a parthoz. Ahol kialakított pihenő pergolák, tűzrakó helyek mellett lehet eltölteni az időt. 

A táj idilli, nagyon békés. Ebben a zugban semmiféle civilázáció zaj nem ér el. 

Út menti budi. Remélem már használaton kívül, mert ajtaja nincs. 

A tó közepén álló félsziget egyik oldalán mér tavaszodik. A másikon még nem bontogatják leveleiket a fák. Pontosabban a tó Y alakjának közepét jelenti ez a szigetcsúcs. 

Bánhorvátihoz közelebbi sarok. Itt épült a gát. 

A gátat 1967-ban építették, 1968-ban töltötték fel vízzel. Ez a mesterséges tó Észak-Magyarország egyik legnagyobb víztározója, 77 hektáron terül el. Sajó környéki iparvidák vízszükségletét hivatott ellátni, illetve a környék ivóviz ellátása biztosítható a segítségével.  A tóban fürdeni tilos, de horgászni lehet. 

A víztározót a Bán-patak vize táplálja

Átkelve gáton  a tó körül vezető széles út keskeny ösvénnyé alakult, és keltikékkel borított tölgyerdőn haladt át. 

A valószíntlenl kék hátteret nem az égbolt, hanem a tó vize adja. 

Az Y szárát elérve nagy nehezen megtaláltuk az Y másik ágán vezető ösvényt, és megindultunk Dédestapolcsány felé. Itt feltámadt a szél, már-már attól tartottunk elsodor minket. 

A csúcskávézás azonban nem maradt el, csak kerestünk egy mélyedést, ahol viszonylag védve voltunk. 
Innen már lefelé ereszkedtünk. Egy rétre kiérve szép látvány mutatkozott a szemközti lankákra. 

Újabb keltikés erdőalja, immáron egészen a tó közelében. 

Az utolsó útszakasz: vadregényes ösvény, melyre annyi levelet sodort a szél, hogy térdig gázoltunk benne. 

A tó Dédestapolcsány felőli vége. A távolban a Bálvány kilátótornya. 

Ez az oldal sokkal populárisabb, mint a tó többi része. Nagyon könnyem megközelíthető a falu felől, és mint írtam, minden túraleírás ezt a kiindulópontot javasolja. A horgászok is leginkább innen közelítik meg a tavat. Úgyhogy itt szinte minden szabad partszakasz pecásokkal volt tele. 

Innentől a kék jelzésen haladtunk, aszfaltúton. Ez volt az út legkevésbé izgalmas része. Úgy olvastam, fel is kapaszkodhatnánk valami ösvényen a hegyoldalba, de a térképem nem jelzett semmi ilyesmit, illetve az útleírások szerint is váratlanul eltűnik az út  az erdőben, így ezt most nem kockáztattam meg, lévén későre járt már az idő. 

Tavasz tükröződése az út mentén parkoló autón. 

A tó délynyugati oldalán vezet végig az Országos Kéktúra útvonala. Ez az aszfalt út köti össze Upponyt és Dédestapolcsányt, ám a közforgalom elől le van zárva.

Ennek ellenére meglepően sok autó közlekedett rajta.

Uppony felől a Csernely-patak torkolik a tóba. 

Összesn 15 km-t gyalogoltunk, alig volt szintemelkedés, csaknem vízszintes terepen haladtunk végig. A kihívást inkább a szűnni nem akaró hideg szél jelentette. 

Úgy éreztem, nekem beleférne még egy naplemente nézés az Eszkála-tetőről.