Várak mentén a Börzsönyben

Másnap reggel az első dolgom az volt, hogy megnéztem, megvan-e a reggelim. De csak a hűlt helyét találtam. Hogy lehettem ilyen ökör? Bejártam a környéket, hátha a hegyi troll, ami elvitte, pár lépés után széttépte és legalább a darabjait megtalálom, de sehol semmi. Így aztán reggeli kakaó nélkül maradtam, de ami nagyobb baj, Dézinek sem volt mit ennie. Nézett is rám szemrehányó tekintettel. 

No, akkor irány Nagybörzsöny, az autóban van még kaja, majd ott eszünk.  A visszafelé utat úgy terveztem, hogy megnézem a még fellelhető vulkáni kaldera maradványokat, illetve felkutatom az egykori vármaradványokból mindazt, ami fellelhető.  El is indultam a piros háromszög jelzésen. Tévedésből, vagy tudat alatt épp az ellenkező irányba. Mire rájöttem, már nem akartam visszafordulni, irány a Pogányvár. Tudat alatt úgyis azt akartam megnézni!

Az út nagyon kellemesen lejtett arrafelé, a hátizsákom is egész könnyűnek bizonyult. A hihetetlenül mély csöndet egyszer csak a völgyből fura ugató hang törte meg. (Azóta megtudtam - köszönet érte Zsuzsának - Őzek riasztanak így: https://www.youtube.com/watch?v=r72nEkA7tSU)Dézi rögtön érdeklődve hegyezte a fülét, és már épp elvágtázott volna, hogy megnézze, de lábhoz parancsoltam. Csalódottan engedelmeskedett. A hang csak nem akart múlni, így ebben a különös hangulatban haladtunk végig a gerincen. 

Csóványoson számtalan tájékoztató tábla van. Az egyiken olvasható, hogy több hegytetőn kőből rakott sáncokra, előterükben pedig több méter mély árkokra figyelhetünk fel. Ezeket egykor védelmi célból hozták létre építőik, egyes források szerint még az őskorban Kr. e II. évezredben a Kyjatrice kultúrához tartozó emberek voltak az alkotók. A régészek feltételezése szerinte ezek a helyek komplex védelmi rendszert alkottak. Ilyen heleyk: Rustok-hegy, Magyar-hegy, Godóvár, Halyagos, Magosfa és Pogányvár. Ez utóbbihoz tartottam most épp.  

Pogányvárhoz vezető egykori sánc részlete -  gondolom én....

Közben pedig ilyen fura figurák lestek ránk a fák közül. 

Végül a hang megszűnt, az út pedig erősen emelkedni kezdett. A meredek domboldalt göcsörtös bükkfák vigyázták. Hatalmas gyökereik szövevényesen vették körül a csúcsot. Káprázatos látvány és érzés volt. 

Az emelkedő csúcspontja a Pogányvár. Egykori védelmi vonal vonult itt át? Szikláknak nyomát sem találtam, de az igen meredek hegyoldal biztos, hogy alkalmassá tette a támadók ellenei védekezésre. 

Itt azonban visszafordultam  a Nagybörzsöny felé vezető irányba, és reméltem, hogy hamarosan vizet találunk nekem is és a kutyának is. 

Továbbra is a piros háromszög jelzésen haladtam. Ezen az útvonalon a kilátónál található tábla merész sziklatornyokat ígért, mely valószínűleg az egykori vulkáni kaldera maradványai. Anyaguk durvatörmelékes piroklasztikum. 

Oltár kő. A tetején kis mélyedés is található? Talán áldozatot is mutattak be itt a régiek..

Mint egy hatalmas faragott kő szobor. Arccal  balra néz, kissé duci.  Ez igazából a kék jelzésen látható. A kék jelzéssel párhuzamosan fut alig néhány  méterrel alatta a piros háromszög. 

Vilma pihenő.  Ez is a kék jelzésen áll. 

SZiklás képződmény a piros háromszög mentén. Mesterséges, vagy emberi kéz műve? Én nem tudtam eldönteni. Lehet, hogy az ilyen természetes sziklákat csak kiegészítették a régi építők. 

A régi védvonal maradványai 

A régi védvonal maradványai. Biztos találkoztál már olyan történettel, mely szerint az adott kapun  csalfa ember nem jut át élve... Ilyen érzés volt átmenni a sziklák között. 

Csodaszép bükkerdőn át vezet az út. Sajnos a kút kiszáradt, de egy pocsolyában találtunk vizet a kutyának. 

Mire a Nagy-Hideg-hegyre értünk, elmúlt dél. Azért aludtunk egyet a hegytető napos rétjén. 

Innen már hamar elértem az egykori ércbányászat nyomati rejtő tárnákat. (aranyat és ezüstöt is nagy mennyiségben bányásztak errefelé). Majd a kék kereszt jelzésen, a Kereszt-völgyi patak mellett folyttattuk az utunk a falu felé. 

Fagyos-kút, János forrás. Végre találtam ivóvizet! 

A továbbiakban egész felgyorsulva haladtunk. Dézi érezte, hogy hamarosan fmegérkezünk, így végig előttem ügetett, Fülecskéi vége csak úgy lebegtek léptei ütemére. Mire visszaértünk az autóhoz fél négy körül járt az idő, és 17 km volt a lábunkban. 

Teleettük-ittuk magunkat, majd kinéztem egy közeli, alig 500 méterre lévő kilátópontot, és kifeküdtünk a rétre. A nap hátralévő részében ott hédereltünk. MEg kell valljam, a kutya alig tudta már felvonszolni magát oda, és mikor lefelé indultunk a hegyről, a hosszú pihenő ellenére is többször összerogyott a lába. 

Naplemente a közeli hegyoldalból (Magyar-hegy). Lábunk alatt Nagybörzsöny. 

Várak a Börzsönyben 

Nagybörzsöny - takaros kis középkori falu a Börzsöny szélén

Nagybörzsönybe az egyetlen ide vezető országúton kerékpárral érkeztem, egy viszonylag hosszú és közepesen meredek kaptató leküzdése után. 

Az első ami a szemembe ötlött a csodás börzsönyi hegyek lábai között megbúvó kis tó, valamint közvetlen a falu szélén álló vörösesszürke trachit kváderkövekből épült Szent István templom. A  hatalmas árnyas fák mögül csak a nyugati homlokzathoz kapcsolódó torony látszik ki, békésen  figyeli az úton érkező vándorokat.  
Már tudtam, hogy érdemes volt felküzdeni magam idáig, pedig a település többi részét még nem is láttam!

A templom szentélyét a hátsó, félkörív alapú résznél találhatjuk. A félkörív tetjén lévő díszítés 19 bajuszos  tatár fejet ábrázol.  20 fejnek van kialakítva ív, viszont csak 19 fejet faragtak az ívsorba.
 A fejek a faluba betörő és legyőzött tatárokat szimbolizálják, elrettentésül is a tatároknak, hogy hasonló eset ne következzék be újra. A támadásban megmenekült egyetlen bajuszos barbárnak meghagyták a helyet az ívsor végén, ha esetleg visszatérne.

A templom a XIII. század első felében  román stílusban épült, hagyományosan, az akkori templomépítési szokásoknak megfelelően, kelet-nyugati tájolású (keletelt). 

A templomot körülvevő kerítőfalat valószínűleg később, a XV. században építették. 

A templomot elhagyva végiggurultam a főutcán, és egyre inkább elvarázsolt a település hangulata. Barátságos, szépen díszített  sváb parasztházak sorakoznak az utcák mellett. A falu neve az Árpád-korban Bersen, ill. Belsun volt. A 12. században német bányászok érkeztek ide, gazdag bányatelepülés volt, aranyat, ezüstöt, vasércet és ólmot bányásztak. A török korban sem néptelenedett el. 1700 után német telepesek érkeztek ide, ekkor Deutsch-Pilsen néven illették. Mai nevét 1908-ban kapta. 

A falu főterén áll a Stelázsi, mely piacként és galériaként is szolgál. 

A Szent István templomot elhagyva szinte azonnal a XVII-XIX. században épült  pincesorhoz jutunk. A pincesor girbe-gurba utcáin álló épületek egyaránt szolgálnak lakóházként, pinceként és présházként is. 

A pincesor minden épülete egyedi, jellegzetes, az egész mégis egységes képet mutat. Habár manapág eredeti funkciójukat elvesztették, úgy tűnik a tulajdonosok számára mégis fontos, hogy az épületek jó állapotban fennmaradjanak. 

A főtértől pár száz méterre található az Antal-féle vízimalom. A malmot az 1847-es nagy tűzvész után építették, a szomszédságában álló evangelikus templommal egy időben. A rossz nyelvek szerint, mintegy "fusiban" a templomon dolgozó emberek naponta egy-két órát a malom építésére fordítottak. Az 1700-as évek végére 4 malom is működött a községben. A malmokat a Börzsöny patak táplálta, mely akkoriban még ezek szerint bőséges vízhozammal rendelkezett. Az idegenvezető elmondása szerint 2013-ban még a patakban volt annyi víz, hogy a malom múzeum látogatói számára látványőrlést és ezzel egybekötött kenyérsütést szervezzenek, azóta azonban a melegedő telek és aszályos nyarak miatt ez a lehetőség is megszűnt. A képen látható malomkerekek működőképesek, csak arra várnak, hogy a közeli duzzasztóban összegyűljön annyi víz, hogy a malomárok felé vezetve beindíthatóak legyen a felülcsapott malomkerekek. 
A malomban kezdetben hagyományosan kövek között őrölték a búzát, ám az 1930-as években beépítésre kerültek Ganz Ábrahám által feltalált hengeresszékek, melyekkel fehérlisztet lehetett előállítani. 
Az államosítás után az állam már nem tartotta kifizetődőnek a malom működtetését, hiszen az iparosodás következtében nagyüzemben tudtak lisztet előállítani, így a környék malmai lassan az enyészeté lettek. Még szerencse, hogy ez a malom jó állapotban fennmaradt és remek gazdára akadt idegenvezetőnk személyében. Mindenképp érdemes végighallgatni történeteit!