Az idő sehogy sem akart hűvösebbre fordulni. A nap egyre később kelt, de reggelente még mindig kellemesen meleg sugarakkal simogatta végig a part menti fákat. Az esték is szokatlanul enyhék voltak. Napnyugtához közeledve mozgolódni kezdett az Odúban a hódcsalád. Ám a part menti nagy emberjárás miatt Hódanyó igyekezett minél tovább odabent tartani a kicsiket. Leszállt az éj, sötétség borult a tájra. Csak a hold fénye remegett a vízen.
– Bizsereg a fogam, anya! – nyöszörgött Rumpli. – Rágni akarok!
– Én is! – helyeselt Gurmi. – Keressünk valami finomat!
– Induljunk fákat keresni! – lódult a kijárat felé Cserke, és elsőként bukkant fel a víz alól. Nesztelenül körbeúszta a lakot, és alaposan szemügyre vette a partot.
Sehol senki.
Hamarosan követték a többiek is. De most nem mentek messzire. Az Odú közelében, a tágas partszakasz szélén a fűzfák erős illata csalogatta őket.
Murmi az egyik vastag törzsű fűzfát szemelte ki. Óvatosan kikapaszkodott a partra, két hátsó lábára ágaskodott, és éles metszőfogaival nekilátott a kéregnek. Amikor sikerült meglazítania egy darabot, fogaival erősen belekapaszkodott. Mellső mancsaival megtámaszkodott a törzsön, hátsó lábait megvetette a földön, széles farkára támaszkodott. Aztán teljes erejéből húzni kezdte. A kéreg lassan engedett, végül egy jókora darab vált le a törzsről. Murmi elégedetten indult zsákmányával a Folyó felé.
– Ügyes! – ismerte el Cserke. – Nézd, azt a zsenge törzset egyetlen harapással elvágom!
Cserke szájával erősen szorította a vékony törzset. A fa azonban állva maradt. Kellett még néhány erőteljes rágás, mire végül hangos reccsenéssel megadta magát. Cserke szaporán billegve igyekezett vele vissza a vízhez. A sekélyesben kényelmesen elhelyezkedett, és jóízűen ropogtatni kezdte a friss kérget.
Szuszka és Riszka a köves oldal felé vette az irányt. Ügyesen kapaszkodtak fel a kövek között, míg végül egy sűrű, zöld növényzettel borított részhez értek. Riszka lelkesen nekiesett a friss hajtásoknak.
– Mmmm, ez a kedvencem! – nyammogta elégedetten.
Hódnagy is arra úszott, de ő a Tekervényes Fűz felső ágai között szemelt ki magának egy különösen ígéretes falatot. Felkapaszkodott a fa ferde törzsére, óvatosan egyensúlyozott, majd addig nyújtózkodott, míg el nem érte a zsenge ágakat.
Hódanyó azonban beljebb, a fák között keresett vékonyabb gallyakat. A száraz levelek hangosan zörögtek, ahogy tett-vett. Néha megállt, hallgatózott, de csak Hódnagy rágcsálását hallotta. Hódanyó annyi friss gallyat gyűjtött össze, amennyit csak elbírt, majd fürgén billegve indult vissza.
A sok ággal a szájában nem volt könnyű lelépegetni a sziklákon a vízig! Mikor leért, biztonságos helyet keresett a kőrakás tövében, és falatozni kezdett.
Már pirkadt, mikor Murmi egy újabb, jókora lombos ággal tért vissza a Folyami Odúhoz. A kicsik örömmel vetették rá magukat. Recse rögtön a vastagabb végét ragadta meg, Piszke pedig a vékonyabb gallyak közül próbált megszerezni egyet.
Csakhogy mindketten ugyanazt an ágat húzták! A nagy huzavona végén megbékélve elterültek a vízben, és békésen nekiálltak a falatozásnak.
Mire befejezték, megérkezett Hódanyó. Piszke rögtön hozzábújt, Hódanyó pedig gyengéden megérintette az orrával, majd gondosan megigazgatta a bundáját.
– Hamarosan felkel a nap. Gyerünk befelé, ideje aludni! – terelgette a kicsiket.
A kölykök engedelmesen eltűntek a víz alatti bejáratban. Nemsokára már összebújva pihentek az Odú biztonságos kamrájában.
Ám egyszer csak furcsa neszezés hallatszott odafentről. Valami kapart, recsegett, ropogott.
Piszke ijedten emelte fel a fejét.
– Valaki járkál odafent! – suttogta.
Rumpli fülelt egy darabig, aztán felháborodva felkiáltott:
– Anya! Gurmi már megint a házunkat eszi! Megyek, megnézem!
– Maradj csak itt! – állította meg Hódanyó. – Gurmi hamarosan végez, és ő is jön pihenni.
Odakint Gurmi valóban a bejáratot takaró ágakkal foglalatoskodott. Szorgalmasan lehántotta róluk az ízletes kérget, majd a csupasz, világos ágakat visszagyömöszölte a többi közé.
Aztán jóllakottan bebújt az Odúba, testvérei mellé gömbölyödött, és hamarosan ő is elaludt.
Előző rész | Folyt. köv.
