(augusztus vége)
A Folyami Odú csodás hely volt. Valójában nem egyetlen helyet jelentett, hanem több kidőlt fákkal keretezett öblöt. A kis öblökben a víz nyugodtan csobogott, s mivel a fák a parton is keresztbe-kasul feküdtek, szárazföldről is nehéz volt megközelíteni.
A hatalmas fűzfák mélyen a vízbe hajoltak, s a hódok gondos munkájának köszönhetően biztonságos falatozóhelyek nyíltak a parttól távol. Ha úgy hozta a szükség, akár a feltorlódott uszadékfák védelmében is kedvükre ropogtathatta a kis család a fakérget. Sokszor hozta úgy, mert a parton nagy volt a forgalom.
Bár váratlan segítőjük is akadt a hódoknak: az árvíz után a szúnyogok fekete felhőben portyáztak a fák között, és az arra járó megpihenő kétlábúakon rögvest kicsípték magukat. Így szerencsére mégis kevesen kockáztatták meg a part menti bóklászást.
- A partra ezentúl csak akkor megyük ki, ha egészen sötét lesz! Túl közel mászkálnak a kétlábúak. - jelentette ki Hódanyó.
- Ó, de olyan unalmas mindig csak a vízbe lógó fákon mászkálni! És annyi finomság van odafent! - nyafogott Gurmi.
- Majd velem bejárjátok a Folyót, amíg anyátok itt marad a kicsikkel! - biztatta Hódnagy Murmit és Gurmit.
Így aztán Hódanyó többnyire az Odú közelében lévő öblökben cirkált, felügyelte Szuszkát és Cserkét. A kicsik tanulva az első napok ijedtségeiből a nagy fatörzsek árnyékában maradtak a vízben. Onnan hallatszott hangos rágcsálásuk.
Hódanyó pedig előszeretettel mászott ki az uszadékfákra és hántotta a vízbe dőlt fák törzsét.
Néha bevonult az oduba, ránézett a lustálkodó Szuszkára.
- Gyere ki, olyan kellemes a víz! Úszkálj még egy kicsit, mielőtt hazajönnek a testvéreid! - duruzsolta neki.
De Szuszka álmosan gurgulázó szeretetteljes hangokat hallatott és befúrta magát a vackába. A víz tükrén pedig lassan szétoszlott a naplemente bíbor fénye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése