Megjelenik Hódanyó

(május vége)

Hódanyó nagy, elnehezedett testével mélázva cammogott ki a fák közül az Öböl melletti tisztásra. Így, vemhessége vége felé, egyre többet evett és rágcsált, a vízi kányafű sárga virágait pedig különösképp szerette. 

A fák mögött húzódó gyalogút felől néha hangok szüremlettek át, kétlábúak jártak arrafelé. Hódanyó felkapta fejét: 

– Jobb lesz óvatosnak lenni! – morfondírozott. – Nem is a kétlábúaktól tartok, hanem a négylábú barátaiktól. 

Bizony a kutyák gyakran átvágtak a bozótoson, lemerészkedtek az Öbölig és boldog kaffantásokkal vetették bele magukat a vízbe, vagy előszeretettel hempergőztek a parti sárban. Hódanyó jobbnak látta inkább elkerülni a szájakból vidáman lifegő rózsaszín nyelveket, de leginkább a kaffogó, éles agyaraktól tartott. Nem olyan fürge már, mint pár hónapja, így a biztonság kedvéért vízközelben maradt. 

Időnként két hátsó lábára ült, és gondosan fésülgette bundáját. Erős karmaival alaposan végigsimított minden egyes szőrszálat. 

A tisztálkodás kellős közepén járt, amikor szeme sarkából észrevett egy kétlábút, aki lassan közeledett felé. 

- Ennek fele sem tréfa! – horkant fel magában. – Irány a víz!

Belevetette magát a mélybe,  széles farkával még  csapott is egyet,  hangos fröccsenéssel robogtak tova a hullámok.  A kétlábú hátrahőkölt. Mire újra körbenézett, Hódanyó már eltűnt a víz sötétjében. 

Kis idő múlva pár méterrel odébb felbukkant, elégedetten csillant a szeme. 

- No, ezt jól elijesztettem. Újra falatozhatok! – gondolta, s kissé himbálózó léptekkel kicaplatott a partra és nagyot harapott a lósóska leveleiből. 

Eszegetés közben azonban máson járt az esze. Azon gondolkozott, vajon jó helyük lesz–e kicsiknek a Kis Tó feletti lakukban? Hamarosan megszületnek, s Hódanyó remélte, hogy biztonságban tudja tartani őket, amíg elég nagyok lesznek. A  Hódvárat tavaly ásták ki Hódnaggyal, folyosójának tetejét faágakkal fedték, sárral tapasztották,  így nagyobb szárazság idején is víz alatt maradt a bejárati nyílás. 

 Gurmi és Murmi itt nőttek fel, de tavaly sok eső esett. Vajon idén is így lesz majd? Vajon elég magas marad–e a vízszint, amíg az újszülöttek olyan nagyok lesznek, hogy elhagyhassák a rejteket? 

Ah, csak ne lenne ilyen nehéz a testem! – szusszantotta. Eldöcögött még a fák közé friss fakérget hántani, majd elindult a Folyó felé. 

Gondolta, megkeresi Hódnagyot és a gyerekeket, akik már önállóan ússzák a part menti kis öblöket. A vízben sokkal könnyebben mozgott, úszóhártyás lábaival gyorsan evezett, s farkának erőteljes csapásaival irányította testét. 

Szerette ezeket az esti üdítő úszásokat.