( március eleje)
A nappalok már egyáltalán nem voltak hidegek, de amikor leszállt a nap, fagyos levegő terült szét a Folyó felett. A hódcsaládot azonban mindez nem zavarta. Vastag bundájuk védelmében egyre több időt töltöttek az odújuktól távol.
Vége a télnek
- Juhé, ma sem vagyunk bezárva! - rikkantotta Cserke amint felébredt, aztán máris a kijárat felé indult.
- Érzem a tagjaimban a közelgő változást. - dünnyögte Hódnagy, miközben Cserke után baktatott.
A fákban új élet ébredezett. Szinte hallani lehetett a gyökerekből az ég felé vonuló friss nedvesség zubogását.
- Mit együnk ma? - érdeklődött Szuszka.
- Beszélhetnénk később, most ennék. – csámcsogta Gurmi, és már a kérget vizsgálgatta.
- Biztos nem a vastag törzseket! Már nem kell gyűjtögetnünk többé. - okoskodott Murmi.
- Nézd csak, mennyi friss, ropogós fiatal fa van itt! Ezt most egyetlen harapással elvágom! - dicsekedett Grumi.
Úgy is lett. A leharapott ágakat fürgén vonszolták a biztonságot adó víz felé.
Ott aztán élvezettel rágcsálták.
Hódhelyzet: emelkedő vízszint
A víz azonban nem csak a fákban mozgottt. Napról-napra emelkedett a Folyó, elérve a part eddig száraz részeit.
Hódanyó megállt, és figyelmesen szimatolta a levegőt és vizet.
- Valami megváltozott a szagában… ezt nem szeretem. Egyre magasabb a víz. - mondta Hódnagynak.- Egyre gyorsabban folyik. Vajon mikor kell majd kiköltöznünk a lakásunkból? Jobb lesz, ha megnézem, a Kis Tónál a régi lakunk megvan-e még!
- Veled tartok! - hagyta abba az étkezést rögtön Cserke. - A világ rám vár!
A Kis Tónál a fák már vízben áztatták lábukat.
- Azta! Mennyi víz! Ilyenkor szeretem a legjobban! - rikkantotta Cserke és nagy fejesekkel vetette magát a vízbe.
Közben Hódnagy körbejárta az elhagyott lakot. A régi járatok eltűntek a víz alatt, a bejáratot azonban takarta a tóvá szélesedő Folyó.
- Jó lesz - dünnyögte. - Átköltözünk.
Cserke mellette termett, csöpögő bundával, de még mindig lelkesen.
- Jó, de ma még együnk a Teraszunkon! - nyaggatta apját.
A Terasz nem maradt terasz
A Folyó mellett az ősszel kidöntött nagy fák alatt a télen felgyülemlett hordalék ágak kényelmes és biztonságos vizen úszó "terasszá" alakultak. Az egyre gyorsabban áradó folyó azonban szétzilálta és tovasodorta az ágakat. A rések között idegen tárgyak akadtak fenn, színes, kemény darabok, amelyek nem tartoztak a folyóhoz.
Hódnagy megállt egy pillanatra, végignézett rajta, aztán megrázta a fejét.
- Ah, már egyáltalán nem olyan jó hely a Terasz. Tegnap beleharaptam valamibe, de nem volt finom. Nem fa volt... - válaszolta gyermekének Hódnagy, miközben visszafelé tartottak a parton.
- Pedig olyan jó volt itt együtt rágcsálni. - sóhajtotta Cserke, és egy pillanatra elcsendesedett a lelkesedése.
A Terasz ágai közül egyre több hajlott a víz fölé, és a folyó lassan elérte őket. A belógó gallyak új lehetőséget jelentettek: olyan részeket, amelyeket korábban a hódok nem értek el.
- Hohó, azt az ágat lenne jó megkóstolni. - fontolgatta éppen Gurmi, majd megközelített egy vastagabb darabot, melynek vége belelógott a vízbe.
Óvatosan felkapaszkodott. Egyre feljebb araszolt, a teste lassan kiegyenesedett, ahogy a kiszemelt gally felé nyújtózott. Ám a víz rendületlenül ingatta a belógó ágvéget. Gurmi bármilyen ügyesen egyensúlyozott, mielőtt beleharaphatott volna a kéregbe, hatalmas placcsanással a vízbe zuhant.
- Ez az ág ugrat engem… – prüszkölt és fújtatott. – De nem hagyom!
Újra nekiveselkedett.
Felkapaszkodott az ágra.
Centiről centire haladt, lassan, óvatosan.
Nyújtózkodott...
Majd...
Placcs!
Megint a vízben találta magát.
- Eh, talán nem is olyan finom az odafönt. - mondta búsan, és eltűnt a víz alatt.
- Ha nem tudok felmászni, akkor megnézem, mit hagytak a nagy fatörzsön a többiek. Talán alulról még le tudok szakítani magamnak néhány jó falatot.
Elmosott otthonok
Pár nap múlva a Folyó olyan magasra emelkedett, hogy teljesen elöntötte a partot. A régi Hódvár nagyterme azonban még a víz felett maradt.
A magas vízállás miatt nehezebben megközelíthető volt a hely, ezért errefelé az emberek is kevésbé háborgatták őket. Innen aztán biztonsággal bejárhatták birodalmuk minden régi és új zegét-zugát.
Az áradás azonban nem tartott sokáig. Pár nap alatt elvonult, és apró szemcsés szürke réteggel vonta be a fák kérgét. A Hódvár bejárata újra a víz fölé került.
- Nézzük meg, lakható-e a Folyami Odú. - vezényelt Hódanyó.
- Már megint költözünk? - nyafogta Szuszka.
- Itt már nem vagyunk biztonsaágban többé. - magyarázta Hódnagy.
- Ne nyafogj már, újra a teraszon majszolhatunk és az öböl fái között kergetőzhetünk. - lelkendezett Cserke.
Hazafelé tartva a Nyári Lak mellett úsztak el.
A szépen tapasztott várat azonban teljesen elmosta az ár. A gondosan kialakított boltozatot alkotó faágak közül a víz elvitte a sarat. A gallyak rendezetlenül meredtek minden irányba, és az oldalán tátongó nyíláson keresztül akadálytalanul be lehetett jutni a belső térbe. A régi, biztonságos lakás most idegennek és védtelennek tűnt.
Mindannyian elcsendesedtek.
- Mennyit dolgoztunk ezen télen! - sóhajtotta Murmi.
- Jó volt itt lakni! - állapították meg szomorúan.
- Menjünk, nézzük meg, mi maradt a Folyami Odúból. - vezényelte Hódanyó.
A Folyami Odú szerencsére egész jól tartotta magát. A víz ugyan megtépázta itt-ott, de azért lakhatónak bizonyult.
- Munkára fel! - vezényelt Hódnagy. - Ide kell egy kis ág még erősítésként, és hordjatok be faháncsot az alvóhelyre!
Mindnyájan nekiálltak, szorgalmasan sürögtek-forogtak.
- Takaros kis otthon lett! - mondta a munka végeztével elégedetten Hódanyó.
Mire a nap a fák fölé emelkedett a család eltűnt a bejárat mögött, összegömbölyödtek és estig mély álomba merültek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése