2018. március 6., kedd

Jégmadár

A jégmadár ott lakott a patakparton. Boldogan  repdesett a vidáman csörgedező folyócska felett, mely a feltörő meleg karsztforrások következtében télen sem fagyott be soha. 
A madárka vadászrepülőként végigszáguldott a víz felett, fényes kék tolla megvillant a napfényben, könnyű volt észrevenni a sápadt téli színek között. Néha megpihent az árokpart nádasainak bugáin, ilyenkor megnyújtottam lépteimet, hátha lencsevégre kaphatom őkelmét.
De nem engedett közel.
Majd gyors berepülés következett megint. Hol nyílegyenesen, hol cikk-cakkban közlekedett az árokban, hihetetlen biztonsággal kerülve ki a belógó ágak és vízinövények alkotta akadályokat. Hirtelen lecsapott a vízre, a következő pillanatban pedig már újra a magasban volt, csőrében a zsákmány, a pikkelyeken csillogott a nap sugara. Újra megpihent egy száraz gallyon és csúfondárosan nézett ránk: na, le tudtok fotózni? 
Persze nem készült semmi értékelhető kép, hiába szerettem volna. Végül feladtam.
A séta során még sokszor találkoztunk vele, és újra meg újra megcsodáltuk energikus, lendületes röptét, irányváltásait, gyönyörű színeit, elmerültünk szépségében. 
Végül megkönyörült rajtam. 
Kiült egy faágra, és pózolt. 
Tessék! Ilyen vagyok! Tetszem? 



2 megjegyzés:

  1. Hát igen... ilyen tapasztalatok mellett tudjuk a helyén kezelni a természetfotósok képeit. Persze a jó (közeli) fotóhoz egyrészt megfelelő technika kell, másrészt pedig, sok-sok kitartás, türelem, tapasztalat és szerencse. És még akkor is többnyire csak átlagos képet sikerül készíteni, ami nem emelkedik ki különösebben a társai közül... Nehéz szakma ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz bizony! Elsősorban nem felszerelés kérdése a dolog. Kell hozzá a madarak, állatok viselkedésének pontos ismerete, a lakhelye, búvóhelye. Nem lehet azt akármikor, akárhonnan fotózni. Sokszor megy ki potyára az ember, és ha sikerül is valamit lencsevégre kapni, tuti, hogy már valaki korábban fotózott olyat. Nehéz egyedit alkotni.

      Törlés