Pár évvel ezelőtt, amikor a csáfordi erdőben jártam, meghallgattam az öreg Tölgy Apó meséjét Zsémbiriről, a boszorkányról és a kis tőzike tündérkékről. Ki is az a Zsémbiri? Nem hallottatok még róla? Ő az erdő zsémbes boszorkánya, aki kerüli az embereket, és nem szereti a jókedvet és a kacagást maga körül.
A tócsákban gyors tempóban gyűrűzött végig a szomorúság.
Ahogy sétáltam, egyszer csak meghallottam. A hüppögést. A fák tetejéről jött, s amint megközelítettem a hang forrását, hirtelen csönd lett, majd egy másik fa tetejéről újra hallottam. Ez meg mi lehet? Meresztgettem a szemem kíváncsian, ám semmit sem láttam.
Végül a tőzikék világosítottak fel:
- Zsémbiri az, a boszorkányunk, nagyon neki van keseredve!
- Aztán miért olyan szomorú?
- Talán azért, mert elveszítette a fél fogsorát, és most nem tudja mivel megrágcsálni a reggelijét! - kacarásztak gúnyolódva.
- Dehogy azért! - Szólalt meg a mindent tudó Öreg Tölgy - Hanem azért, mert már megint jönnek - mennek az emberek az erdőben és ámuldoznak: jaj de szép, és milyen különleges, nahát de csodálatos! Aztán mire gondolnak? Mit vesznek észre? Már megint csakis a tőzikéket! Róla meg azt sem tudják, hogy kicsoda-micsoda.
- De hát kicsoda ő végül is? - kérdeztem.
- Ő a zsimbes-zsémbes. Mindig morcos. Egész nap csak magában dünnyög és morog. - Csilingelték a tőzikék - Azt hiszi, mindenkinél különlegesebb, és nem is akar velünk szóba állni! Nagyon gonosz! Egyszer elvarázsolta az erdőt, kifordította a sarkából, és csak az Ezeréves Tölgy tudta visszafordítani a világot! Most is ott fekszik az úton keresztbe, és nem tud már megmozdulni sem!
- Aztán a múltkor pedig ráijesztett egy békés vaddisznócsaládra. Úgy megfutamította őket, hogy tán még most is szaladnak. - Csacsogtak szinte egymás szavába vágva a kis fehér virágok.
- Nem úgy van az! - szólt bele a beszélgetésbe Tölgy Apó - Láttam az esetet innen fentről. Kocóma és gyerekei reggelizni érkeztek ide, és épp nekiláttak volna makkokat kitúrni a gyökereim közül, amikor Zsémbiri rájuk szólt, hogy ott most a tőzikék laknak, és ne tapossák össze őket. De ők pökhendin annyit válaszoltak csak, hogy márpedig ők éhesek, és felfalják a tőzikéket is! És nagy röfögve nekiálltak a tőzikéket kitúrni a földből. Zsémbiri pedig figyelmeztette őket, hogy a tőzike hagymák mérgezőek, és már csak ezért sem jó ötlet megrágcsálni őket. De nem hallgattak rá. Aztán amikor csikarni kezdett a hasuk, jajveszékelve rohantak tova.
.
.
- Így volt, így volt - csicseregték a madárkák is, és Zsémbiri tettének hamarosan híre ment az erdőben.
- Nem engedte, hogy kitúrják a társainkat? - csengettyűzték a tőzikék.
- Bizony nem! - csicseregték tova a madárkák. Az egész erdő zengett a csivitelésüktől.
- Mi pedig mennyit csúfoltuk őt! Nem is érdemeljük meg, hogy így vigyázzon ránk!
.
.
- Nem azért vigyáz rátok, mert megérdemlitek, vagy mert nem. Hanem azért, mert szereti az erdőt. - állapította meg Tölgy Apó - Teszi a dolgát, függetlenül attól, hogy milyenek vele mások. Akkor is, ha gúnyolódnak rajta, és akkor is, ha nem fogadják meg a tanácsát. Jót akar mindenkinek, csak nagyon el van keseredve, mert ezt senki nem veszi észre.
Annyira sajnáljuk! Bárcsak jóvá tehetnénk! - siránkoztak a virágok, s szégyenükben hatalmas könnycseppeket hullattak a vízbe. 
De hisz jóvá tudjátok tenni! - csiripelték a madárkák - Adjátok elő a fogsorát, amit elrejtettetek, akkor végre majd újra rendesen fog tudni reggelizni!
A tőzikék pedig összedugták a fejüket, és hangos csilingeléssel jelezték is, hogy hol van a fogsor. Az erdő megnyílt és mutatta az utat a boszorkánynak.
Zsémbiri pedig lemászott a fa tetejéről, és hosszú idő óta először mosolygott. Ugyan most még csak fél fogsorral, ám amikor megtalálta elveszettnek hitt rágószerkezetét, már szélesen nevetve köszönte meg a tőzikéknek a kedvességüket.
Majd vidáman indult szokásos reggeli sétájára, hogy összegyűjtse a frissen kibújt csalán és salátaboglárka leveleket, és a kormos mirigygombát is kicsipegesse a moha közül a reggeli salátájához, amit már szerencsére alaposan meg fog tudni rágni a fogaival.
Reggeli után pedig vidáman járja majd végig az erdőt, és őrzi kis lakóit, vigyáz a békéjükre és az egészségükre, és már tudja, hogy nincs egyedül, rá is figyelnek és vigyáznak a többiek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése