Egyedül voltam a hegyetetőn. Csak én és a fagyos világ. Furcsa ez így, március közepén. A nap lassan narancs fényekkel borítja a lejtőket, mégsem lesz melegebb tőle.
Bámulom a tavalyi füveken megcsillanó arany fényeket. Úgy látszik, a természetnek mindig van mit ünnepelnie. A hideg kék sziklák között izzanak a száraz fűcsomók. Lassan botorkálok, keresem a tavaszt.
Aztán mégis váratlanul mereszti rám száz szemét:
Dacolva a téli hideggel ontja magából az új reményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése