2017. december 29., péntek

"Rohanó idő" túra esőben

A kocsi ablaktörlője jobbra-balra csattog, nyikorog a vizes ablakon. A helyzet szó szerint kilátástalan, hiába sepri a lapát szorgalmasan a cseppeket a szélvédőről. Fehérvárcsurgói Vadaskertnél kiszállunk. Fejünkbe nyomjuk a sapkát és a kapucnit,  felszereljük lábunkra a kamáslikat és elszántan nézünk szembe a csatakos erdővel. Mi ma itt kirándulni fogunk!
Túravezetőnk felolvas egy saját maga írt  szösszenetet. Áhítattal hallgatjuk. Fejemben zsongnak a szavak, igen, ismerem azt az érzést, amiről beszél! Szájam fülig ér, meghatódom. 
Ráhangolódunk a túrára, s megindulnunk. 
Eleinte még óvatosan kerülgetem a sarat, aztán felidézem gyerekkorom örömeit és vidáman cuppogok a sárban - senki nem szól rám.
A cseppeket a szemüvegemre tapasztja a menetszél, különös, pöttyös nagyító mögül nézem a világot. Ismeretlen-ismerős túratársak cseverésznek az egyébként csendes erdőben. A Gaja-patak vizén fodrokat vetnek az esőcseppek.
Időnként megáll a csapat, túravezetőnk érdekes dolgokat mesél a helyről. Én megtörlöm a szemüvegem, hátha akkor jobban hallok. (Nem tévedés! Aki szemüveges, tudja miről beszélek).
Hallgatom a - nem annyira sikeresen - (vissza)betelepített pisztrángok történetét, Ádám-Éva fájának meséjét, a szerelmes gróf esetét, aki nem a szeretett nőt, hanem a vagyont választotta, és bánatában lovasszekerével a csúcsról a szakadékba hajtott.
A régi és még régebbi történetekben elevenedik meg az erdő.
Aztán a bakonyi betyárok területére lépünk, megnézzük Sobri Jóska barlangját, ahol - mint kiderült - ő maga sosem járt.
Felmászunk néhány csúcsra, ott az eső vízszintesen esik, szélnek háttal elképzelem a tájat, milyen is lehet zöld levelekkel, ragyogó napsütésben, madárdallal!
Csúszkálunk lefelé a nedves avaron, kapaszkodunk a fákba, testemen susog az esőkabát, fejemen kopog az eső.  A kutya közben már négyszer megtette a távot a csapat eleje és vége között, próbál egybe terelni minket, szőre csatakosan tapad a testére, néha megrázza magát, így kerül az esőkabát alá is némi sáros lé.
Elmerülünk a közös séta örömében, élvezzük a fákat, az esőt, megcsodáljuk  a patak mérgeszöld folyamát, gyönyörködünk a kilátásban. 
A rohanó idő egy-egy pillanatra megáll.


2 megjegyzés:

  1. :D Meg sem szólalok... :)
    Amúgy biztos vagyok benne, hogy így, esőben legalább olyan szép szép, mint mondjuk a lemenő szeptemberi nap fényében.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...